Csak ámulok és bámulok, hogy mik vannak. Így mondom, mert eléggé jól hangzik, de valójában már régóta alig van dolog, ami igazán meg tud döbbenteni, annyira ellentmondásos, abszurd a mai társadalom.
Csak ámulok és bámulok, hogy mik vannak. Így mondom, mert eléggé jól hangzik, de valójában már régóta alig van dolog, ami igazán meg tud döbbenteni, annyira ellentmondásos, abszurd a mai társadalom. Mégis meglepett a hír, hogy Ferenc pápát a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. Nem a fórum döntése volt meglepő, annak gyakran vannak váratlan húzásai. Arra nem gondoltam volna, hogy a Szentatya, aki köztudomásúlag nem áhítozik címekre, elismerésekre, pozitívan reagál a felkérésre. A magam kérdései pedig tovább sokasodnak. Most akkor hogy van, mi lesz az ellehetetlenített vásárhelyi római katolikus iskolával? Vajon csak nekünk fáj ez az érzékeny veszteség? A legmagasabb vatikáni szintekig talán el se jutott az anyanyelvi oktatás, a kisebbségi jogok egészét érintő itteni cirkusz híre? Vagy mindez csupán járulékos veszteségnek tekinthető egy nagyobb összefüggésrendszerben? Jutnak eszembe néha ilyen képtelenségek. Pláne, hogy a napokban újra hallhattam egy s mást a Román Akadémiáról. Gabriel Andreescu egyetemi professzor, a bátor és következetes emberjogi aktivista beszélt róla alapos tudással, tájékozottsággal november 23-án a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezte marosvásárhelyi szemináriumon. Az évente megrendezett tanácskozás a Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban témakört járta most körül a problematikát jól ismerő, tekintélyes szakértők, hazai és külföldi meghívottak, politikusok, politológusok, egyetemi tanárok, közéleti személyiségek, nemzetiségi, közösségi képviselők közreműködésével. Gabriel Andreescu ennek során beszélt előadásában az akadémikusok februári felhívásáról is, amely a modern román állam megteremtésének centenáriumához kapcsolódva sugározza a Ceauşescu-korszak nacionalista, idegenellenes szellemét, eszmeiségét és nyelvi eszköztárát, mindenekelőtt pedig nyílt, uszító magyarellenességével, a „magyar veszély” hangsúlyozásával hívta fel magára a figyelmet. Az Akadémia 84 tagja írta alá a felhívást, utóbb néhányan elhatárolódtak tőle, az azonban továbbra is mételyezi a köztudatot, hiszen a rangos tudományos testületre sokan felnéznek, és hisznek is neki. Azt is sejteti, milyen hangulatra, gyűlölködő támadásokra számíthatunk 2018-ban az országban. A szeminárium kivetítőjén látottakból és az előadó szavaiból azonban egyértelműen kiderült, a szóban forgó dokumentum kezdeményezői a ‘89 decemberében megbuktatott diktatórikus rendszer, a kommunista pártvezetés és az azt fenntartó politikai rendőrség, a szeku, a belügy kiszolgálói, kedvezményezettjei, feladatteljesítői voltak. A változások után is vezető pozícióban maradva, esetenként „fedett” ügynökként magasabbra emelkedve, ugyanazt az ideológiát, ugyanazokat az erőket szolgálják, mint korábban. És a honi közvéleményt is ugyanúgy próbálják befolyásolni, hamis állításokkal, a valóságot, a történelmet meghamisító közleményekkel a külföldet is olyan módszerekkel igyekeznek félrevezetni, mint azelőtt. A professzor több személy példájával támasztotta alá kijelentéseit, jó lenne minél tágabb körben terjeszteni adatait, néhány sorban sajnos konkretizálni nem tudok. A lényeg azonban ez, amit pár mondatba tömörítettem. Kár, hogy a többség, a románság körében csak kevesen szerezhetnek tudomást róla. Már ha egyáltalán tudni akarják az igazságot. Ilyen kérdésekben a legtöbb ember nagyon érzékeny és elfogult. A központi sajtó meg amúgy is ritkán fordít figyelmet az ilyenszerű rendezvényekre. Európa s a világ se ezekre a kisebbségi problémákra fókuszál. Az Akadémia illetékeseinek nyilatkozataiból az derül ki, hogy Ferenc pápa „a barátságért és a román népért” fogadja el a tiszteletbeli akadémiai tagságot. Az erdélyi magyarság vajon sosem érdemli ki, hogy ilyen befolyásos világnagyságok álljanak barátként melléje?
