Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Verspatika… Angliában megnyílt a világ első gyógyszertára, ahol orvosság helyett verset adnak a bajok orvoslására. Lesz hasonló máshol is? Nehéz megjósolni, de bármi legyen is, ami halvány reményt nyújt az emberek és a társadalmi betegségek gyógyítására, azzal érdemes próbálkozni. Az sem kecsegtet gyors és azonnali eredmény reményével, hogy ma, a román kultúra napján románul, egy hét múlva, a magyar kultúra napján magyarul tartunk maratoni felolvasást. Mégis tesszük jó pár éve, hátha a gesztus hosszabb távon javítja némiképp a magyar–román, román–magyar békés együttélés normalizálódásának esélyeit, és változást hoz a közhangulatba is. Persze fura, hogy az esetek többségében az ilyenszerű gesztusok majdnem mindig tőlünk, kisebbségiektől indulnak el. Szerencsére néha fordított példa is akad. Sajnos az ilyesmiket azonban sietnek ellensúlyozni azok a többségi gyűlöletkeltők, akik politikai síkon, karrierépítő szándékkal vagy anyagi előnyök reményében magyarellenes akcióikkal tűnnek ki. Már-már nevetséges lenne, egyben nyilván szomorú, ha a „hivatásos pereskedők”, a nyugodni képtelen feljelentők kezdeményezése nyomán a vásárhelyi fellebbviteli bíróság éppen ma torpedózná meg döntésével az újra működő katolikus iskola létét. Egyébként sok ilyen nevetnivalóval ajándékoznak meg minket, romániai magyarokat mostanság, és még hány ilyesmit hozhat el az idei választási év meg a trianoni centenárium! De edzettek vagyunk, ezeket is kibírjuk. Kell hozzá ideg és lelki egyensúly, az tény, de az ember a furcsaságokból is tanulhat, mindennek van tapasztalati haszna. Olykor kuriózumértéke. Az elmúlt napokban például attól volt hangos a média, elsősorban a magyar nyelvű persze, hogy azonosították a tettest, aki számos székelyföldi település magyar feliratát lefestette. Bákó megyei az illető. Az úzvölgyi katonai temetőben is főként arról a vidékről érkeztek a randalírozók. Érdekes, hogy Hargitafürdőn, abban a panzióban, ahol december végén töltöttem pár napot, szintén ők voltak többségben. És nem féltek attól, hogy nem fogják kiszolgálni őket. Nagyon magabiztosan viselkedtek. Még érdekesebb, hogy a közkedvelt településen, ahol szinte minden helyi lakos magyar nemzetiségű, a legnagyobb forgalmú vendéglő pultos kiszolgálója nem tud magyarul. Előzékeny, kedves, de ha magyarul rendelsz, azt nem érti. Nem tragédia, de azért mégis. Ne csak melldöngető magyarságunkkal grasszáljunk, ha kell, ha nem! Érvényesítsük jogainkat mi is! A törvényszék számunkra is hozzáférhető, még ha a pereskedés tele is van akadályokkal, útvesztőkkel, anyagi kiadásokkal. Tudom, ha nem muszáj, kerüljük a bíróságot. Már nem a jó öreg Arany János idejét éljük. Ámbár nem árt, ha az ő hőseivel valljuk: „Ha per, úgymond, hadd legyen per!” Pláne, hogy ezek többnyire nem fülemileperek. Össze is foghatunk, pártállástól függetlenül. Az igazi demokráciát akaró, az ügyünkkel rokonszenvező européer románokkal is. A kolozsvári Musai – Muszáj aktivista csoport például ennek jegyében próbál lépni nem-egyszer. Legújabban a kincses városban elterjedt magyarellenes falfirkák eltüntetéséért léptek fel közösen. Van már egy erre alkalmas víz- és gőznyomású mobil berendezésük. Talán egész iparágat lehetne erre alapozva felfuttatni Romániában. De hagyjuk az iróniát. Jó, hogy válogathatunk a pozitív példákból is. Említést érdemel például, hogy január 8-án Nagyenyed román polgármesternője fáklyásmenetes koszorúzási ünnepségen együtt emlékezett meg a város magyar lakóival azokról az egykori magyar áldozatokról, akiket a beözönlő mócok gyilkoltak le embertelen kegyetlenséggel 1849-ben. Reményik-vers, az Ahogy lehet is elhangzott a vártemplom melletti emlékműnél. Nem verspatikai receptként. De lelki hegekre jó gyógyírként ilyenekre is nagy szükségünk van.