2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szívesen beültem volna a kisvárdai színházi fesztivál kettéosztott nézőterére augusztus 23-án, nemcsak azért, hogy megtapasztaljam, miként alakult a Keresztes Attila rendezte előadás, A nép ellensége a tavaly novemberi bemutató óta, hanem főleg amiatt, hogy lássam, miként reagál az ottani közönség a produkció népgyűlésszerű, véleménynyilvánító mozzanataira, interaktivitást ösztönző hangsúlyaira. Nem lehettem ott, a járvány erősen korlátozza a határátlépést, lestem tehát a tudósításokat, a bemutatókat tükröző sajtóvisszhangokat. Nem sokra mentem vele, a magyarországi média nem fordít túlzott figyelmet a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljára, legalábbis nem sieti el az eddig látottakra vonatkozó reakciókat. Távol van Budapesttől a határszéli kisváros. Persze finomkodom a hozzáállást illetően, de nem akarok itt leragadni, nem erre szeretném kihegyezni a mai jegyzetet. Nem tudom tehát, hogy a fesztiválközönség miképpen fogadta az Ibsen-darab Tompa Miklós Társulata által életre keltett változatát, kellő vehemenciával kapcsolódott-e be a dobogóról kiprovokált vitába, véleményt nyilvánított-e a színmű felvetette korrupciós kérdésről, a szólásszabadságról és a véleménynyilvánításról, belement-e a szavazós játékba, és ha igen, hogyan szavazott. Erről a vásárhelyi színészek tudnak a leghitelesebben szólni majd, amikor hazajönnek. De tulajdonképpen mégis az lenne a legérdekesebb, ha most, az itthoni választási kampány elején kerülne újra színpadra A nép ellensége. Csak hát a járvány… Volna bőven, amire mi, nézők hatványozottan reagálhatnánk. A premier óta egyre fokozottabban halljuk melldöngetve, illetve vádaskodva, hogy ki a nép barátja és ki az ellensége. A koronavírus okozta helyzet még inkább felszínre dobta mindazt, ami rossz ebben az országban, ami zülleszti a demokráciát, apasztja az emberi méltóságot, és mélyíti a válságot minden tekintetben. Nem kell ide külön rendelkezés a távolságtartásra, nagyon sokan zsigerből utasítják el a felebaráti egyetértést, a közeledést. A választások közelsége pedig még inkább szítja az ellentéteket. Lopás, rablás, erőszak, gyilkosság, klánháború lett úrrá Románián, mindennél fontosabbnak tűnik a politikai hatalomszerzés, a befolyásolás, az anyagi források megszerzésének lehetősége, a kormányzás kisajátítása. Az sem számít, ha rámegy a lakosság, a nép egészsége, csak jöjjön be a hatalmon levők számítása. Országos és helyi szinten egyaránt. A szóban forgó színdarab egy norvég kisváros környezetébe helyezte a konfliktusos szituációt. A marosvásárhelyi közönség és az előadás is saját településünk realitásaira fókuszált, egyértelműen ennek a szebb napokat látott, lecsúszott, elhanyagolt, lezüllesztett erdélyi megyeszékhelynek a sorsa miatt aggódva foglaltak állást a szokatlan színpadi megjelenítés során a nézők. És szavaztak. Szeptember 27-én valóságosan is ezt kell tennünk a helyhatósági választások során. Józanoknak kell lennünk, nehogy a nyakunkba zúduló ígérgetések megtévesszenek, mert nem kétlem, hogy ilyenekben a következő pár hétben igazán nem lesz hiány. És arra aztán még éberebben kell figyelni, nehogy úgy alakuljanak a dolgok, mint a színházi szavazásnál, ahol a színes szavazólapok egyértelmű eredményt vetítettek előre, annak pedig éppen a fordítottja derült ki urnabontáskor. Ne feledjük, mire figyelmeztetett a jó öreg Shakespeare: Színház az egész világ…


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató