Mi lehet ezzel a nappal? Mitől lett ennyire vészterhes, fenyegető, komor január 27-e? Egyesek számára legalábbis. Elvégre sok olyan ember is lehet, akiknek örömünnep az év első havának huszonhetedik napja. Ma szerda, más esztendőkben a hét másik napjára esik ez a dátum. Talán egy szomorú vasárnapra is. Tény, hogy nagy tudású, tekintélyes fők, többnyire atomtudósok, akik felelősséget éreztek a világ sorsáért, hetvenöt évvel ezelőtt létrehoztak egy olyan fórumot, amely évről évre közzéteszi, hogy szerintük a Doomsday Clock-on, vagyis a Végítélet Napjának Óráján éppen hol áll az emberiség. Rossz helyen, nyilván. És egyre vészesebb az, amit jeleznek. Hogy miért ezt a napot, január 27-ét választották a bejelentés időpontjául, nem tudom, bár biztos van rá magyarázat, de ennyire nem akarnék belemélyedni a témába. Elég annyi, hogy az Atomtudósok Bulletinje (Bulletin of the Atomic Scientists /BAS/) ma délelőtt 10 órára ígérte az emberiség létének hátralevő új határidejét. Így amikor ezt a jegyzetet írom, még csak sejthetem, hogy nem javultak a kilátásaink. Sajnos, általában a pesszimista előrejelzés szokott beválni. Tavaly már csak száz másodpercünk volt éjfélig, a teljes besötétedésig. Azelőtt két perc, 2015-ben még három perc. Ezen annak idején már morfondíroztam lapunkban, most se hagyhatom szó nélkül. Tudjuk, 2020 nem volt valami jó esztendő, és akkor még nagyon finoman fejeztem ki. Sok jóra ma sem számíthatunk. Tavaly óta a világjárvány is besegíthetett abba, hogy fogyjanak a másodperceink. Bár globálisan valószínűleg nem ez a legmeghatározóbb a világ sorsának alakulása tekintetében. A mérlegkészítő tudósok elsősorban a pusztító katasztrófák, kataklizmák veszélyére gondolnak, amik végső soron mégiscsak az emberi tényezők függvényei. Olyasmik, mint a lehetséges atomháborúk, a klímaváltozás, a romboló technológiák jóvátehetetlen következményei és így tovább. A koronavírus okozta pandémia is óriási embertömegeket betegített vagy ölt meg a földgolyón mindenütt, de ezt talán előbb-utóbb sikerül legyőzni. Az előbbiek csökkenthetik helyrehozhatatlanul az esélyeinket. És ez mindenképpen politikafüggő. A jó és a rossz politizálás is érzékenyen érintheti, és elmozdíthatja erre vagy arra a mutatót azon a bizonyos képzeletbeli órán. Az új amerikai elnök első intézkedései arra vallanak, hogy javítani szeretne azon a káros hozzáálláson, amit az elődje tanúsított, de túl hosszúra nyúlna, ha most elkezdenék neveket és világpolitikai horderejű intézkedéseket, melléfogásokat, őrültségeket sorolni. Bízzunk benne, hogy mégiscsak felülkerekedik a józan ész, és ezt a mai BAS-jelentés is ösztönözni fogja.
Egyébként anélkül, hogy általánosításokba bocsátkoznánk, a távolabbi és közelebbi múlt januárjainak 27. napján sok zseniális elme hunyt ki, számos kiváló ember halt meg. Elég, ha a hozzánk közelebb állók közül Bolyai Jánost, Ady Endrét, Szerb Antalt, Országh Lászlót vagy a szobrász Borsos Miklóst, az egyetemes kultúra nagyjai közül Giuseppe Verdit, J. D. Salingert említem. De az eltelt évszázadokban ezen a napon születettek is rendkívül jelentős, értékes egyéniségek, például Mozart, Édouard Lalo, Lewis Carroll. Szerencsére a dolgok végül is valahogy kiegyenlítődnek. 1945-ben ezen a napon szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort, az emberiség egyik legnagyobb szégyene és tragédiája, a holokauszt borzalmas színhelyét, 1967-ben több mint 60 ország képviselői írták alá az atomcsendegyezményt, 1973-ban az e napon aláírt békeszerződéssel ért véget a vietnámi háború. Hadd ne részletezzem, mennyi minden kapcsolódik ehhez az ellentmondásosan megítélt naphoz. Persze, ezeknél még sokkal több esemény, jelenség, történés jellemez minket, embereket. Ha magunkra nem is vigyázunk különösebben, azért mégis jó lenne jobban odafigyelni arra a fránya óramutatóra!
