Sajnos a város rég totálkáros. Sok mindent kell még tenni, hogy egyenesbe jöjjenek a dolgok, s Vásárhely újra egy szintre kerüljön az ország azon vezető településeivel, amelyekkel a fejlettség és a civilizált életvitel jó példájaként sokáig együtt emlegették. Az előző városvezetés nagyban hozzájárult a lemaradáshoz, a mostani többször kifejtette újító, javító szándékait, a helyi közvéleményben azonban mind gyakoribbak azok a hangok, amelyek túl lassúnak minősítik a jótékony változások, bátortalannak a korszerűsítések és az ügyintézések gördülékenyebb megoldásainak folyamatát. Van benne valami, mondom magam is az eddig tapasztaltakat latolgatva. Persze mindenre lehet magyarázat, főleg az, hogy mennyire politika- és pénzfüggő bármely lényeges megvalósítás, de most arra gondolok, mennyivel többet lehetne elérni minden vonatkozásban a polgárok jól irányított motiválásával is. A marosvásárhelyiek múlt hét végi rendkívüli mobilitása, mozgékonysága, lelkesedése juttatta ezt eszembe. Nem volt a lakosságnak olyan rétege, korosztálya, amelyet valamiképp ne érintett volna meg a sok rendezvény keltette közéleti nyüzsgés, a nagy mozgósító jövés-menés, a tétovákat, közömbösöket is megérintő, részvételre buzdító interaktivitás. Szinte minden volt ezen a zsúfolt két-három napon, ami valamilyen módon érdekelhetett valakiket. Tömegeket vonzott a múzeumok játékosan komoly éjjele, nappala és mindaz, amit a hozzájuk csatlakozott kulturális, művészeti intézmények gazdagon kínáltak. Vásári forgatagot teremtettek a civil szervezetek, a kézművesek, népművészek, műkedvelők. Tudományos tanácskozásokon értekeztek az egyetemisták, zenei csemegékkel kényeztették a komolyzene híveit, muzsikából nyilván többfélét is megszólaltattak, és a tánc, a mozgás egyéb fajtái sem maradtak mostohák. Lehengerlő számban mozgolódtak a kerékpárosok, rolleresek, hallatta szavát a „kritikus tömeg”, keményen munkálkodtak a természetvédők, rengeteg szemetet szedtek össze a Maros partjain. És olyanok is bőven akadtak, akik egyszerűen csak szórakoztak, igyekeztek jól érezni magukat az össznépi felhozatalban. Erre is nagy szüksége van ennek a sokat próbált településnek. Örülhetünk az ilyen köztéri s házon belüli kulturális kavalkádoknak, és különösen annak, hogy mindenfelé ott voltak – gyakran hangadókként is – a gyermekek, a fiatalok. Az idősebb nemzedékek is összhangba kerülhettek velük. Persze az ilyen átfogó események a település gondjaira is újra felhívják a figyelmet. Arra például, hogy lassan Marosvásárhely lesz az egyetlen olyan jelentősebb megyeközpont Romániában, ahol nincs sétálóutca. Láthattuk, milyen népszerű volt a hét végén a lezárt Enescu utcácska a maga alkalomhoz igazított szórakoztató lehetőségeivel. A turisták is az ilyen helyeket keresik, de ennyi közelről sem elég. Szinte megoldhatatlannak tűnik a sétálóutcaügy minálunk, mint ahogy az is, hogy amint lezárják a főtéri gépkocsiforgalmat, azonnal bedugul, leblokkol a város, az amúgy is gyengélkedő tömegközlekedésnek pedig minden krónikus baja hatványozottan előjön. A parkolási nehézségekről nem is beszélve. De ennyi legyen most elég, hirtelenjében csak ezt a pár fő gondot említem, a városvezetés ennél biztos jóval több orvoslandó jelenségre felfigyelt, az ilyen tömegrendezvények a további tervezésre, cselekvésre megannyi tanulsággal szolgálnak. Nem kétlem, számos vásárhelyi lakos máris várja az újabb „zavarkeltő” hepajt. És számos másik épp ellenkezőleg, pokolra kívánja a kényelmetlenséget okozó felhajtást. Na, ezt egyeztessék össze mindenki elégedettségére választott elöljáróink!
