Hegyen-völgyön sokadalom! Fesztivál fesztivál hátán, vérpezsdítő falunapok, őshonos huszárparádék, harsogó motoros-találkozók, gulyásfőző lovagi tornák, testépítő főzőmaratonok, tarlótépő aratóbálok...
Hegyen-völgyön sokadalom! Fesztivál fesztivál hátán, vérpezsdítő falunapok, őshonos huszárparádék, harsogó motoros-találkozók, gulyásfőző lovagi tornák, testépítő főzőmaratonok, tarlótépő aratóbálok, erdőnyűvő favágóversenyek, monokinis vigasságok, középkori tivornyák, vitézkötő táborhetek, latinos zumba- és poénos slambajnokságok… Sorolhatnám sokáig, mennyi tömegrendezvény vonzza a kikapcsolódni vágyó embereket határon innen és túl. Csuda víg népesség vagyunk. Egyebünk sincs, mondják egyesek, csak ez a mi nagy, mulatós kedélyünk. És akkor a legjobb, ha sírhatunk. Ilyen a magyar. Sírásra van elég okunk, de ebbe most ne menjünk bele. A sokadalom a téma. Az például, hogy mennyi a sok. Vagy a kevés. Mert ezen jól el lehet rágódni. A médiát is kellőképpen lehet hibáztatni, ha a saccolásnál mellétrafált erre vagy arra. Merényletelméleteket is kreálhatnak hozzá. Miközben az egész annyira viszonylagos. Ha azt olvasom, hogy a kolozsvári Félsziget fesztiválra mindössze hatvanezren mentek el, noha Vásárhelyen már voltak nyolcvanezren is, azt keveslem. Ha azt látom, hogy Beethoven-koncerten kétezren vannak a martonvásári kastélypark erdős tószigetén, azt soknak vélem. A szervezők nyilván minden esetben magas néző-, illetve résztvevőszámban reménykednek. De éppen mivel olyan nagy a kínálat, ma már bármire nem lehet becsalogatni a népet. Rendkívüli dolgok kellenek. Amit többször láttunk, annak már nincs különösebb vonzereje, csak ha valóban mély nyomot hagyott bennünk az előző alkalommal. A rendezvényszervezők viszont sajnos a jól bejáratott klisék vonalán haladnak, és éppen ezt nem veszik figyelembe. Évről évre ugyanazokat hívják, többnyire levitézlett celebeket. Amiben persze a szűkös anyagi keretek is közrejátszanak. Nehéz az ilyesmin túllépni. Az újszerűség is képes kellő kíváncsiságot kelteni. Erre sem árt gondolni. De nyilván erről is szóltam már valamikor, én sem akarnék az ismétlés hibájába esni. Azt azonban akárhányszor el kell mondani, hogy tömegigény ide, tömegelvárás oda, a legfontosabb a minőség, a rendezvény színvonala. Ebben a vonatkozásban nem kellene engedményeket tenni, még ha arra is számíthatunk, hogy vannak elegen, akiket jobban szórakoztat az értéktelen, a talmi. A nyár második fele még számos rendezvényt ígér, sokfelé szeretnének a következő napokban, hetekben százakat, ezreket kicsalogatni vízparti, erdei, hegyi, főtéri, utcai kultúreseményre. Tegyék valóban emlékezetessé ezeket az alkalmakat! És tudatosítsák is kellőképpen a közönségben, hogy mire számíthat. Akkor az összejövetel, a találkozás egyik félnek sem okoz majd csalódást. Előadó és néző, hallgató egyaránt jól fogja érezni magát.
