Vége a kampánynak. Félretehetik a magyar kártyát a román politikusok. Aligha lesz így, persze, de ha mégis, máris kéznél az a másik, a francia.
Vége a kampánynak. Félretehetik a magyar kártyát a román politikusok. Aligha lesz így, persze, de ha mégis, máris kéznél az a másik, a francia. Azzal a kártyával is éppúgy lehet majd nyereségre játszani, csalni, blöffölni, hamiskodni, az is alkalmas a szemfényvesztésre, félrevezetésre. Ön is sejti, kedves olvasó, mire gondolok. Igen, arra, hogy az évszázadokon át tömjénezett nyugati nagytestvérnél, Franciaországban a Nemzeti Front nyert az európai parlamenti választásokon. Erről biztos sűrűn fogunk még hallani az elkövetkezőkben, a szélsőjobbos nacionalista párt diskurzusa pártállástól függetlenül sok romániai politikusi beszéd, nyilatkozat forrása lesz az eljövendő hetekben, hónapokban. Éveket is említhetnék, de ne tekintsünk ennyire előre, ekkora következetességet ne előlegezzünk a honi politikusi elitnek vagy nem-elitnek, elvégre nem az jellemzi őket, hogy holnap is tartanák magukat ahhoz, amit ma mondanak. (Ejnye, be finoman fogalmazok!) Bár ha nacionalista szólamokat kell puffogtatni, abban elképesztően kitartóak tudnak lenni. Azért is, mert a többségnél ez mindeddig csalhatatlanul bevált. Nem amiatt, mivel az, amit az illető urak és hölgyek ilyen vonatkozásban kijelentenek, annyira meggyőző és konkrétumokkal alátámasztható lenne, hanem azért, mert a címzetteknek többnyire tetszik ez a szöveg, és el is akarják hinni, amit hallanak. Más témákban megközelítőleg sincs ekkora hitele a politikusi szónak. Hogy is volna, ha a legmagasabb szintű vezetők is képesek napok alatt elfelejteni nyilvános kijelentéseiket, illetve úgy tesznek, mintha sohasem mondtak volna olyasmiket, amikkel netalán szembesíti őket a média, a közvélemény. A kaméleon liberális pártelnökre is amnéziás kórtünetek telepedtek, amikor kiderült, hogy pártja csúnyán leszerepelt a vasárnapi szavazáson, nagyon nehezen jutott eszébe, hogy nemrég azt terjesztette, lemond, ha a jelöltjeik húsz százaléknál kevesebb voksot kapnak. Már akkor sokan megkérdőjelezték fogadkozása őszinteségét. Az ilyesmit rövid ideig megpróbálhatják zavaros manőverekkel, demagóg puffogtatással, kollektív döntésekkel ködösíteni, de hosszabb távon általában megbosszulja magát. A mellébeszéléstől, münchhauseneskedéstől vissza nem riadó kormányfőre, államfőre is érvényes a megállapítás. A népet ideig-óráig lehet hülyíteni, a tisztségviselők erkölcsi tartaléka azonban előbb-utóbb kimerül, és akkor menni kell, ha tetszik, ha nem.
A „nép” különben a legtöbb esetben bölcsebbnek bizonyul, mint amilyennek a nagyokosok tartanák. Eszére, ösztöneire hagyatkozik, amikor erre szükség van. Megnyugtató, hogy a romániai magyarság most is megtette a magáét. Miközben hosszú időn keresztül sokan azt hangoztatták, ne menjen szavazni, semmi haszna nem származik belőle, nem hallgatott rájuk, csalódásait, politikacsömörét is félretéve újra felkereste a szavazóhelyeket, és elérte, hogy továbbra is lesznek olyan képviselői, akik közvetlenül a magas európai fórumokon mondhatják el bajait, gondjait, óhajait, jogos követeléseit. Olyan ismételten kirajzolódó tanulság ez, amiről politikacsinálóinknak pillanatig sem szabad megfeledkezniük, bármelyik oldalon álljanak is.
