2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két lábon járó apró tigrisek, oroszlánok, krokodilok lepték el vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi állatkertet.

Fotó: Nagy Tibor


Két lábon járó apró tigrisek, oroszlánok, krokodilok lepték el vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi állatkertet. A vadaspark farsangi rendezvényén az állatbőrbe bújt gyerekek mellett jó pár álarcos, jelmezes felnőtt is feltűnt. Az egybegyűlteknek Bíró Ildikó biológus, az állatkert munkatársa tartott képes bemutatót a farsangi időszakról, illetve a tavaszvárásról, ezt követően a gyerekek bemutatták jelmezeiket, majd a vidám társaság állatkerti sétára indult.

– Nagyon sokan jöttek el erre a rendezvényre, meg is telt az amfiteátrum. Harminc kártyácskát osztottunk ki azoknak a résztvevőknek, akik bemutatták a jelmezeiket, de voltak, akik nem kívántak szerepelni, ugyanakkor minden gyerekhez két-három felnőtt is tartozott. Szombaton a marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola előkészítő osztályosainak rendeztük meg ezt a tevékenységet – mondta Bíró Ildikó.

A biológus ezeken a foglalkozásokon nem egy hatalmas információmennyiség átadására törekszik, hanem arra, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését a természet iránt.

– Az is nagyon jó, ha pár szeletke megmarad az ismerethalmazból, például az, hogy figyeljenek a madarak hangjára, vagy az erdőben talált kisállatokat ne érintsék meg. A farsangi rendezvény jó alkalom volt arra, hogy tudatosítsuk a gyerekekben a tavasz közeledtét, ez az évszak ugyanis sok változást hoz a körülöttünk levő világba. A legtöbb állat világra jöttének is ez az időszaka. A mi állatkertünkben új szarvasgidák születésére számíthatunk – tette hozzá a szakember, akitől azt is megtudtuk hogy az enyhe tél nem befolyásolta a vadaspark lakóinak viselkedését, a látogatók száma viszont jelentősen megnőtt a korábbi évekhez viszonyítva. Két hete a tágas vízimadár-pavilon is megnyílt, ahol pelikánok, illetve két vízidisznó várja vendégeit.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató