2025. január 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fennakadás volt a kivitelezésben

Amennyiben az időjárás engedi, előreláthatólag február elejéig elkészül az a több mint háromszáz férőhelyes parkoló, amit a Maros Megyei Sürgősségi Kórház szomszédságában alakít ki a megyei önkormányzat, hogy némileg enyhüljön a környéken uralkodó parkolóhelyhiány. A tavalyi év végére tervezték a munkálatok befejezését, azonban a parkoló mellett épülő, égési sérülteket ellátó kórháznál zajló munkálatok miatt nem tudtak a tervezett ütemben haladni vele. 


 Fotók: Nagy Tibor



Amint arról már az ősszel beszámoltunk, a parkoló a sürgősségi kórház mögött, az égési sérültek számára épülő új kórház mögötti területen lesz. A 6500 négyzetméteres felületen 338 parkolóhely kap helyet. A beruházás részeként közművesítik a területet, tört kővel burkolják be, illetve napelemes közvilágítással látják el. A parkoló bejárata a Molter Károly utca felől lesz. A Maros megyei önkormányzat augusztus 27-én adta át a munkatelepet a kivitelező cégnek, amely augusztus 30-tól dolgozik rajta. Az Astor Com céggel kötöttek szerződést a parkoló kialakítására, a szerződés összértéke egymillió lej.

A tavalyi év végére ígérték, hogy elkészül a több mint háromszáz férőhelyes parkoló, azonban érdeklődésünkre Lukács Katalin, a Maros Megyei Tanács sajtószóvivője a napokban elmondta, a munkálatokat előreláthatólag a jövő év elején fogja befejezni a kivitelező. –A késést az okozta, hogy egymásra tevődött két beruházás munkatelepe. A parkoló mellett épül a kórház, amelyhez korábban hozzáfogtak, és amelynek a munkatelepét úgy szervezték, hogy érintette a parkoló egyik sarkát. Ezért a parkolót építő cégnek rövid ideig várnia kellett, hogy a kórházépítésnél lezáruljon egy munkaszakasz. A parkoló 70 százalékban elkészült. A következő lépés a villany-

oszlopok felszerelése lesz, és amint az időjárás lehetővé teszi, folytatják a még hátralevő földmunkát. A cég szerint januárban befejezhetik a parkolót, amennyiben az időjárás megengedi, hogy a tervezett ütemben dolgozzanak. A szerződés szerint február elejéig kell átadják a munkálatokat – tájékoztatott a sajtószóvivő.

A tervek szerint az ideiglenes parkolót a Maros Megyei Tanács a későbbiekben fejleszti, amennyiben szükséges, bővíti, azonban egy nagyobb beruházás több időt igényel, ezért döntött első lépésként egy ideiglenes parkoló kialakításáról.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató