Fejedelmi lantos
A román történelem rendkívüli érdekessége, hogy az egyik fejedelem zenetörténeti jelentőségű muzsikus is egyben. Valószínű, kevesen találnák ki, hogy Dimitrie Cantemirről van szó.
Több ország történetében és művészetében játszik szerepet az egykori román fejedelem. Valóságos csodának számít, hogy bár Dimitrie Cantemir édesapja még alig értett valamit a betűk tudományából, fia mégis kimagasló tudóssá vált. Utólag visszatekintve úgy tűnik, hogy a tudomány világát a fiú a román történelem viszontagságainak útján hódította meg.
1673-ban, amikor Dimitrie Cantemir született, édesapja még nem volt az ország hivatalos uralkodója, csak 1685-ben lett fejedelem. Hogy uralkodásának biztonságát erősítse, ravasz politikával a törökök pártján állt, de titokban értesítette a lengyeleket a török terjeszkedési tervekről. Valószínű, hogy a törökök megneszeltek valamit ebből a tevékenységből, mert ők is biztosítani akarták magukat a román fejedelem hűségéről, és ezért 1688-ban a 15 éves fiát túszként Törökországba vitték.
A törökök minden tanulási lehetőséget megadtak a fejedelmi gyermeknek. Tény, hogy rendkívül okosnak bizonyult a fiú, mert a török nyelv mellett megtanult arabul, majd a perzsa, francia, német és olasz nyelveket is elsajátította, élete végén már tizenegy idegen nyelven beszélt. A nyelveken szólás mellett azonban a kor több tudományában is jártasságra tett szert. Helyzetéből adódóan a politikában nyakig benne volt, de térképészként, néprajzosként, íróként, filozófusként és nem utolsósorban zenészként is jelentős sikereket ért el.
Csak kevesen tudják, hogy ha kimondjuk a nevét, akkor egyúttal zenetörténeti jelentőségű nevet emlegetünk. Azt nem tudhatjuk, hogy túszként hogyan tanult meg lanton játszani, de tény, hogy néhány évi törökországi tanulás után már kitűnő lantjátékosként forgolódott a szultáni udvarban. Ion Neculce úgy emlékezik meg róla, hogy „senki sem játszott hozzá mérhetően egész Konstantinápolyban.” A krónikás szavai hihetőnek bizonyulnak, mert 19 évesen Dimitrie Cantemir egy vaskos, két kötetből álló könyvvel lepte meg III. Ahmed szultánt. Ez a kétkötetes mű csak zenét tartalmazott.
A zenetudományt tartalmazó könyv összefoglalja a korszak zeneelméletét, és bőséges zenei anyagot is tartalmaz. A legnagyobb csodája e munkának, hogy a román fiatalember egy teljesen egyedi zenei lejegyzési módot talált fel. Abban az időben Európában már hosszú ideje hangjegyekkel jegyezték le a zenét, minden zenéhez értő ember ezt a jelrendszert használta. A birodalmi terjeszkedésekre összpontosító török fejedelmi udvar valószínűleg nem foglalkozott a zene lejegyzésével, mert nem használták a hangjegyes zeneírást. Emiatt Dimitrie Cantemirnek nem volt más választása, mint hogy ő maga talált ki egy sajátos kottaírást. Az talán már nem deríthető ki, hogy szorgalmas tanulásai során olvasott-e az ókori görög betűkottáról, de jelrendszerében megjelennek a betűk. A görög betűkotta pontosan leírta a dallamot, de a hangok időtartamát (ritmusát) képtelen volt rögzíteni. A lantos fejedelmi csemete viszont bravúrosan megoldotta a hangmagasság és időtartam lejegyzését is. Kottájában betűkkel a hangmagasságot jelölte, míg számokkal az időtartamot. Ezzel pedig nagyjából pontosan le tudta írni a zenét.
Cantemir könyvének a legfontosabb része nem is a zeneelmélet, hanem a bőséges kottaanyag. Jordi Savall régizene-előadó és kutató 355 melódiát említ, melyekből kilencet maga a könyv írója szerzett. A kötetek nagyrészt török és örmény dallamokat tartalmaznak, de előfordul néhány példa a környező népek zenéjéből is. Az már a jelenkor fintora, hogy Elisabeth Bouleanu a „Cum a ajuns domnitorul Dimitrie Cantemir prinţ al Rusiei, academician la Berlin şi compozitor la Constantinopol” című, 2015. szeptember 16-án, az Adevărul oldalán megjelent írásában már 450 dallamról beszél, melyek közül húszat tulajdonít Cantemirnek. Hogy ki tévedett a számokban, azt csak a török levéltár tudná megmondani...
Dimitrie Cantemir élete a zenekönyv megírása után még sokáig túszként telt. Apja halála után, 1693-ban moldovai fejedelemmé választották ugyan, de ebbe a török vezetőség nem egyezett bele. Csak 1710-ben próbálhatta ki rövid időre a fejedelmi széket a törökök szíves engedelmével. Apjához hasonlóan ő is igyekezett nagyhatalmi háttérrel megőrizni trónja stabilitását, de közben igyekezett függetlenné tenni magát a törököktől. 1711-ben az oroszokkal szövetkezett a törökök ellen, de a stănileşti-i csatában a törökök győztek, emiatt az újdonsült fejedelemnek menekülnie kellett, és ezzel be is fejezte uralkodói pályáját. Életének további részét Oroszországban töltötte, és Nagy Péter cár tanácsadója lett. A cár hasznosnak ítélte tanácsait és nyelvismeretét, ezért Ukrajnában jelentős birtokot ajándékozott neki. Az orosz irodalomban is hagyott emlékeket maga után.
A zenetudós fejedelmet ukrajnai birtokán érte a halál 1723-ban. Zenei munkája mellett több tudományos fontosságú művet is írt. A Moldova leírása című könyvében magyar jelenlétre is utal: „A magyarok, akik a római vallást követik, ehhez és az ősi nyelvükhöz ragaszkodóbbnak bizonyultak, de mindnyájan ismerik a moldvai nyelvet is”. „Tiszta moldvai paraszt nem létezik, akiket találunk, vagy orosz, vagy erdélyi, vagy amint nálunk mondani szokták, magyar származásúak.”
Mindenképpen jelentős és ritka alkotás Cantemir zenekönyve, ugyanis a korszak törökországi zenei életét rögzítette elméletben és gyakorlatban. Kár, hogy erről a munkájáról kevesen tudnak. Igaz, hogy török nyelven íródott ez a mű, de a szerző és a román nép is megérdemelné, hogy végre románul is megjelenjen ez a munka!
Elisabeth Bouleanu szerint Cantemir zenei tevékenysége Mozartot is inspirálta, ugyanis a Szöktetés a szerájból című operájában egy olyan dallamvariáns jelenik meg, amely mintha a Dervisek áriája című dallamra hasonlítana, ami Cantemir gyűjteményében is előfordul. Az említett szerző az „azt mondják” (se spune că) kifejezéssel hozta összefüggésbe Cantemirt Mozarttal – de hogy kik mondják, azt nem tudni. A bökkenő csak ott van, hogy Mozart hangjegyekkel írta a zenét, és majdnem nulla a valószínűsége annak, hogy megismerkedhetett volna a fejedelem zenéjével, ugyanis az sajátos jelrendszerrel íródott.
Szilágyi Mihály
