A fekete hunyor

A segesvári múzeumban öt 18. századi henger alakú, esztergált, fekete színűre festett faedény közül az egyiken a HELLEBORUS felirat olvasható, melléje egykor kis, ma már alig látható betűkkel valaki ráírta még: „albus”. Egy másik edény címkéjén a PULVIS HELLEBORI NIGRI felirat szerepel. Az 1745-ben nyomtatott Pozsonyi taxában, amely az akkor használatos orvosságok „lajstroma”, mindkét növény szerepel, az előbbi Radix Ellebori albi, az utóbbi Radix Ellebori nigri néven, illetve magyarul fejér hunyor gyökér, fekete hunyor gyökér. A megtévesztő elnevezés ellenére két különböző nembe, a zászpákhoz és a hunyorokhoz tartozó növényekről van szó, amelyeket az ókorban is ismertek és használták. A mai növényi rendszertanban a fehér zászpát (Helleborus albus) a liliomfélék rendjébe, a zászpafélék családjába sorolják. 

A boglárkafélék családjába tartozó hunyor nevét viseli a már említett gyógyszertári faedény a latin PULVIS HELLEBORI NIGRI felirattal. Bár virágja fehér, nevét sötét színű (fekete), erősen mérgező hatású gyöktörzséről kapta. A fekete hunyor a legkorábban nyíló vadvirágok közé tartozik, főleg az Alpokban elterjedt növény, 1800 méter magasságig, világos hegyi erdőkben, köves lejtőkön, mélyedésekben. Szárán nagy, fehér virág fejlődik, gyakran már decemberben is, ezért termesztett változatát karácsonyi rózsának is nevezik.

A növény minden része mérgező. A mérgezési tünetek hasonlóak a fehér zászpa mérgezési tüneteihez: hányinger, szédülés, idegrendszeri zavarok, emésztési zavarok (hasmenés), láz, légzéscsökkenés, izombénulás, végső esetben halál. Szárított, porrá tört gyökerét alkalmazták – szinte kizárólag külsőlegesen – fülbetegségek ellen, fekélyes, varas, rühös bőrre kenve, kenőcsökben, borecetben, főzött formában. A gyökér porát tetvek ellen is használták.

Gyógynövényként tartják számon a hazánkban is előforduló, kora tavasszal virágzó pirosló hunyort (Helleborus purpurascens) is. 

 

A halálos nadragulya 

A múzeumban két gyógyszertartó edény is a nadragulya nevű növény különböző részeiből készült port tartalmazott egykor. A 18. század közepén készült fatégelyen PULVIS BELLADONNAE FOLIORUM és a 18. század végén készült üvegedényen PULVIS RADICIS BELLADONNAE olvasható.

A tudományos néven Atropa belladonnaként ismert növénynek több magyar neve is van: maszlagos nadragulya, nadragulya, veszett fű, ördögfű, mérges cseresznye, farkascseresznye, farkasbogyó, álomhozó fű, szépasszony füve, mandragóra. Latin nevének első részét az atropos görög szóból nyerte, ami kérlelhetetlent, változhatatlant, hajlíthatatlant, elháríthatatlant jelent, de ugyanakkor Atropos egy istennő a görög mitológiában, aki kérlelhetetlenül elvágja az élet fonalát, és az ember meghal, vagyis a növény halálosan mérgező. A második rész, a belladonna, ami szépasszonyt jelent, arra utal, hogy már az ókorban ismerték, kivonatát a nők szemükbe cseppentették, a pupilla kitágulása révén a szem csillogóvá, a nő szebbé vált. Ugyanakkor a nadragulyamérgezések is régóta ismeretesek, az ókorban és a középkorban kivonatával gyilkosságokat is elkövettek.

 Az 50-100 centiméter magas növény Erdélyben is honos, termése cseresznye nagyságú, fényes, fekete, lédús bogyó. Egyszerre figyelhető meg a virág, a zöld és a már érett gyümölcs. A növény minden része erősen mérgező, de legnagyobb mennyiségben a bogyó tartalmazza a mérgező anyagokat. A gyerekek könnyen összetévesztik málnával, szederrel, rájuk nézve akár öt-hat bogyó elfogyasztása is halálos lehet.

 A növény levelét (folium) és gyökerét (radix) használták és használják napjainkban is. A 18. században a nadragulya szárított levelének porát főleg a négynapos váltóláz (malária) enyhítésére alkalmazták, más növényekkel együtt, ezenkívül ragályos betegségek, görcsök, gyomorfájdalmak kezelésére és az állatgyógyászatban kehes lovak gyógyítására. Gyökeréből készült porát főleg gyomor-, epe- és vesegörcsök ellen rendelték.

 Alkaloidja a növény szárítása során úgynevezett atropinná alakul, amely minden ország gyógyszerkönyvében ma is hivatalos hatóanyag. A szemészetben pupillatágító, tablettában és injekcióban simaizomgörcs-oldó hatása miatt gyomor-, bél-, vese-, húgyhólyag-, epegörcsök, fájdalmak, gyomorsav, könny-, nyál-, hörgőváladék-termelődés csökkentésére használják. Az atropint tartalmazó gyógyszerek mindegyike receptköteles.

Veress László