2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tízéves álom valósult meg

Csütörtökön egyházi és világi elöljárók, valamint egy maroknyi érdeklődő jelenlétében szentelték fel a bekecsi kápolna és kilátó tövében épült keresztutat. Nemcsak a hely lett gazdagabb, hanem az imádkozni érkező zarándokok is.

A megye magyarságának összefogásából épült a kápolna és a keresztút
Fotó: Gligor Róbert László


Kis falusi templomban vagy katedrálisban imádkozni ugyanazt jelenti, hiszen a lelkület számít, hogyan vesszük ajkunkra Isten nevét, mennyire nyitjuk meg szívünket, fogadjuk be, amit Isten adni akar nekünk – hangsúlyozta ünnepi szentbeszédében ft. Oláh Dénes marosi főesperes. A keresztút lényegét akkor tudjuk felmérni, ha végigjárjuk azt, hiszen annak lényege, hogy Isten az ő egyszülött fiát adta érettünk, hogy aki hisz, el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen. Folyton rohanunk, pörgünk a világ dobolta ütemre, de a keresztutat végigjárva elmélkedhetünk, azaz felfigyelhetünk az Isten dobolta ütemre, kiszállhatunk az élet ritmusából, és lelassulhatunk, átállhatunk egy másik ütemre. Az élet nehézségeiből, szenvedéseiből mi magunk ácsolhatunk kereszteket, de ha Isten iránti szeretetből elfogadjuk a szenvedést, akkor a kereszt felemel, üdvözít, ha pedig tiltakozunk ellene, akkor leteper, eltapos. Ha elfogadjuk keresztjeinket, akkor a megváltás ránk eső részét fogadjuk el, és máris az üdvözülés útját járjuk – figyelmeztetett az egyházi elöljáró, aki a keresztutak történelmi fejlődéséről is beszélt, kiemelve az 1964-ben befejezett, Mindszenthy József emlékre állított, sajátosan magyar fatimei keresztutat.

 Minden megvalósításért elsősorban Istennek kell hálát adni a segítségért, kegyelemért – intette az ünneplőket Lukács János nyárádselyei plébános, és nem felejtett el köszönetet nyilvánítani a bekecsi keresztút kivitelezőinek és támogatóinak sem, majd azt kívánta, hogy imádkozó emberek járjanak fel a hegyre, mert ez a hely csak akkor lesz szent, ha imádság tölti be. Ehhez kaptak még egy eszközt most a keresztút révén az emberek.

Csak egymásra számíthatunk

 Aki másnak ad, az szeretetet kap, aki másnak ad, annak köszönet jár – ezekkel a szavakkal mondott köszönetet Kacsó Antal nyárádmagyarósi polgármester Maros megyei RMDSZ-es kollégáinak, akik egyenként háromezer lejjel járultak hozzá egy szolidaritási alaphoz, amelyet a tavaly a bekecsi keresztút megépítésére fordítottak. Háromszázhatvannégy napon át minden elöljáró azért küzd, hogy közösségének minél több pénzt szerezzen, de szükség van legalább egy napra, amikor mindenki megnyitja a szívét, és adakozik olyan célra, amelyet egyébként nem lehetne megvalósítani. A keresztút felállításának ötlete tíz éve született meg, azonban a politika bebizonyította, hogy mások nem képviselik a mi terveinket, ezért volt egy időszak, amikor már szinte lemondtak a keresztútról. Hittel és akarattal ezt a célt is elérték, amiben óriási a jelentősége a szolidaritási alapnak. A község nem elsőként kapott támogatást ebből az alapból, de elsőként számolt el mindenkinek azzal, hogy mit lehet megvalósítani ebből az összegből és egyéb támogatásokból – fejtette ki ünnepi beszédében az elöljáró, köszönetét fejezve ki mindenkinek, aki jóhiszeműen viszonyult a bekecsaljiak tervéhez. Egyedülálló hely ez, ahol mindenki a hitét gyakorolhatja, de közösségi összefogással épült, akár a kápolna is.

 Maroknyi érdeklődő, egyházi és világi elöljáró vett részt a keresztút felszentelésén
Fotó: Gligor Róbert László


Hinni, tervezni, építeni

A Bekecs az egész Maros megyei magyarság számára fontos közösségi hely, zarándoklatok, gyülekezések helye, számos vallási és közösségi ünnepen gyűlnek itt össze az emberek, de sok turista is érkezik ide feltöltődni. Szeretjük ezt a helyet, otthon érezzük magunkat itt, újra és újra visszajövünk, ezért is valósult meg itt több olyan projekt, amely az összetartozás szép példája. „A bekecsi keresztút megépítése megerősíti bennem azt a hitet, hogy olyan közösség vagyunk, amely hisz és imádkozik, tervez és épít. Amíg ez a hit és erő megvan bennünk, biztos vagyok benne, hogy tudunk jövőt is építeni” – hangsúlyozta felszólalásában Péter Ferenc. A Maros Megyei Tanács és az RMDSZ megyei elnöke figyelmeztetett arra, hogy Jézus az emberekért vállalta a szenvedést, nekünk is áldoznunk kell egymásért. Ma a keresztút kifejezésnek más értelme is van: ha keresztút előtt állunk, akkor olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek megváltoztatják életünket. Hamarosan közösségünk is fontos döntések előtt előtt áll, ezért „legyen merszünk és akaratunk, hogy meghozzuk a szükséges áldozatokat, és legyen erőnk a cselekvéshez” – fejtegette a megye vezetője.

Akarat és kitartás

Már tíz éve, a bekecsi kápolna felszentelése után megszületett egy keresztút ötlete, de akkor nem került rá pénzügyi forrás. Néhány éve a Maros megyei RMDSZ-es magyar önkormányzatok körében felvetődött egy közös, úgynevezett szolidaritási alap gondolata, azaz minden közigazgatási egység saját évi költségvetéséből lemondott háromezer lejről egy közös projekt megvalósítására. Így jutott pénz a bözödújfalusi Összetartozás temploma építésére, a marosszentgyörgyi uszoda tervére, a szőkefalvi kastély megvásárlására is, és végül a bekecsi keresztút megépítésére.

 A tízéves terv megvalósítása azt bizonyítja, hogy ha valamit igazán akarunk, és van kitartásunk, megkerül hozzá a szükséges pénzforrás is – mondta el lapunknak az ünnepséget követően a község visszavonuló polgármestere. Kacsó Antalt öröm és megelégedés tölti el, mert lassan minden megvalósult, amit célul tűzött ki maga elé, és nyugodtan mehet nyugdíjba, azonban azt javasolja, hogy szeptember első szombatja legyen a szolidaritás napja. Köszönet jár a megye minden magyar polgármesterének, amiért segítették a községet a keresztút megvalósításában, és a létrehozott szolidaritási alapot a továbbiakban is fenn kell tartani – javasolja.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató