2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ferenc pápa első Úrangyala imája

  • 2013-03-17 17:56:22

A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját (Angelus) vasárnap délben Ferenc pápa.

A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját (Angelus) vasárnap délben Ferenc pápa.

A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról.

„Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy nem kérjük elég sokszor a bocsánatát” – fogalmazott Ferenc pápa a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakában állva. Hozzátette, hogy jó az, ha az emberek az Úrnak szentelik a vasárnapot, és a héten egy napon egymással találkoznak és beszélgetnek.

Neve kiválasztását is elmagyarázta: Assisi Szent Ferencnek, Itália védőszentjének nevével meg kívánta erősíteni az olasz földhöz fűződő lelki köteléket – ahhoz a földhöz, ahonnan családja is származik. Ferenc pápa elődjeivel ellentétben nem üdvözölte az idegen nyelvű hívőket, ehelyett jó vasárnapot és jó ebédet kívánt.

Az Angelus után megjelent az első üzenet a XVI. Benedek lemondása óta szüneteltetett @pontifex Twitter-fiókon:
„Kedves barátaim, szívből köszönöm, arra kérlek, továbbra is imádkozzatok értem! Ferenc pápa”.

A szentszéki szóvivő több mint 150 ezres tömegről beszélt, a római főpolgármester 300 ezresről. A helyszínen levő újságírók ennél is nagyobbra becsülték a Szent Péter tértől az Angyalvárig tömött sorokban álló emberáradatot, amely már órákkal a pápa beszéde előtt megtöltötte a Vatikánt és környékét.

Ferenc pápa vasárnap délelőtt részt vett a vatikáni Szent Anna-templomban bemutatott szentmisén. A pápai állam területén levő templomba római hívők is járnak. A pápa jelenlétére a templom megtelt, és Ferenc pápa egyenként üdvözölte az embereket.

Ezt követően a templom mellett lévő Szent Anna-kapun gyalogosan kilépett a Vatikánból Róma utcáira, ahol a tömeg éljenzéssel fogadta. „Ne féljetek! Imádkozzatok értem!” – mondta II. János Pál 1978-as első beszédének ismert mondatát idézve.

A keddi beiktatási szentmisére a Vatikán és Róma városa még a vasárnapinál is nagyobb tömeget vár.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató