Van úgy, hogy miután valakit örökre elveszítünk, rájövünk, hogy mennyire hiányzik nekünk. Sokszor gondolunk arra, hogy mennyi mindent tudott volna még tenni értünk, másokért. Mennyi dolga lett volna még! Élhetett volna… – gondoljuk sokszor, vagy mondjuk másoknak, akik ismerték az elhunytat. És ez elmondható Ferenc pápáról is. Halála, temetése kapcsán az érdeklődők elé tárták életét, tetteit, gondolatait. Felértékelődik személye, személyisége, nem csak a katolikusok és azok előtt, akik közelebbről ismerték, találkozhattak vele világjáró zarándokútjai során. Az egész világ megismerte és elismerhette, hogy egy nagyszerű ember távozott el közülünk, aki nemcsak a Szentszék képviselőjeként osztotta meg gondolatait, hanem életével is példát mutatott. Egy olyan világból távozott, amelyet őszintén jobbá akart tenni, nem csak keresztényi indíttatásból, hanem igazi, emberi késztetésből. Pápaként tehette és tette is, a szavak erejével. És ez talán a legnagyobb öröksége. Őszintén hitt a feltétel nélküli békében, amely nem azért köttetik, hogy ebből valakinek valamilyen anyagi haszna (ásványkincsek kiaknázása) legyen, politikai hatalmat, erőt nyerjen valamelyik fél, hanem azért, hogy többé ne ömöljön ártatlanok vére a bombák tépte földre. Megértette, elfogadta, támogatta a migránsokat, azokat, akiknek háború, éhínség, nélkülözés, gazdasági kilátástalanság miatt kellett elhagyniuk szülőföldjüket, ami bárkinek óriási traumát okoz. „Hidakat, és ne falakat építsünk” – vallotta. Üzenete temetésén is elhangzott, síron túli üzenetként a jelen levő érintett politikusoknak.
A vallási megbékélést és közeledést szorgalmazta. Mert számos konfliktus robbant ki napjainkban is. Emberéletek százait követelik az ideológiai síkon fenntartott háborúk, terrorcselekmények; vallási különbségek távolítanak el egymástól családokat, embereket. Pedig egy az Isten, és egyforma emberi lények vagyunk, a különbségek gazdagítanak, és azt kell keressük, miként egészíthetjük ki egymást emberekként, házastársakként, munkatársakként, etnikumokként, vallási közösségekként. Örökké megfontolandó gondolatok ezek.
A szegények, a kisemmizettek, az elhagyatottak, a prostituáltak, a börtönben sínylődők mellé állt. A megbocsátást, a könyörületességet, az irgalmasságot hirdette, és vallotta, hogy a gazdagság nem erény. Mindenki egyformának születik, és talán a legkevésbé hibás az, aki ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül; olyan tettekre kényszerül, amelyekért megvetik, elítélik. Talán ha a társadalom másként kezeli ezeket a helyzeteket, és esélyt ad arra, hogy ne maradjanak kirekesztve a perifériára szorultak, akkor kevesebb a szenvedő ember. Minek a gazdagság, ha ugyanolyan sírgödörbe kerül a szegény is, mint a gazdag? – mondta többször. Bizonyította elveit saját temetésén, amelynek ceremóniáját még halála előtt rögzítette.
Kiállt a homoszexuálisok mellett. „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem felettük?” – nyilatkozta a sajtónak, és ebben a kérdésben is azt a toleranciát, megértést, együttérzést, emberséges közeledést hirdette, amely megfontolandó. Hiszen kik vagyunk mi – tehetnénk hozzá –, hogy kirekesszünk, ítélkezzünk mások felett anélkül, hogy alaposan ismernénk sorsát, életét, gondolatait?
Ferenc pápa szimbolikus harcában a környezetvédelmet is kardélre tűzte. Nem hagyhatta szó nélkül azt, hogy a világűrben egyetlen közös lakóhelyünket, az anyaföldet tönkretesszük, feléljük természeti forrásait, túlnépesítjük, leromboljuk tájait, felborítjuk az évmilliók óta kialakított egyensúlyt, amely immár lassan az önpusztításhoz vezet.
Ferenc pápa élhetett volna még, hogy lássa, amint béke lesz a közel keleten, Ukrajnában, hogy a politikusok a menekülteket szolgáló megoldásokat találnak, hogy megszűnnek a vallásháborúk, hogy nincs többé gyűlölet, kirekesztés, etnikai, vallási és a bőrszín miatti megkülönböztetés közöttünk, hogy a világon minden társadalom végre megfelelően megbecsüli a nőket, hogy megállítjuk a természetrombolást, az önpusztítást, hogy szerényebben, mértékletesebben élünk, szeretetben, békességben, és meg tudunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek, esélyt adunk embertársainknak arra, hogy részük legyen ebben a jóságban. Istennel, vagy nélküle…
