Fiatalon bezárva
Mindenki másképp éli meg az élete történéseit, hisz különbözőek vagyunk. A karantén, a bezártság is másképp hat az emberekre. Az idősek inkább beletörődnek, hisz a napjuk nagy részét amúgy is otthon töltenék, de a fiataloknak másképp hat az életükre, a napok egybeolvadnak, csak múlnak, de nem változnak.
Így vagyok én is vele, megszoktam a mindennapi pörgést, a társasági életet, minden napom emberek, barátok közt töltöttem, így nem éreztem a magányt. De aztán bezárva leül az ember, s gondolkodik. Gondolkodik azon, hogy mit tett eddig, s mit tudna még tenni. De bezárva sok lehetőség nem akad.
Bezárva más dolgok, más események kerültek előtérbe. Leginkább talán azt emelném ki, hogy egyetemista fiatalként az elmúlt évet távol töltöttem a családomtól, ezért a kapcsolat megváltozott. A karantén viszont segített abban, hogy összekovácsolja a családot. Barátok helyett velük töltöttem a mindennapjaim, jobban figyeltünk egymásra, talán ez a része tetszett a legjobban az egésznek. Máskor a szobámat el sem hagyom, mikor itthon vagyok, de most a szüleimnek sikerült kihúzniuk a magányos szürkeségből. Lehet, azért is, mert társaságra vágytam, egy barátra, aki meghallgat, de rájöttem, a velük töltött idő felszabadít. Már nem is éreztem magam bezártnak.
Számomra nagyon fura volt a bezártság. Amit eddig természetesnek hittem, bonyolulttá vált. Van negatív és pozitív háttere is a dolognak. Hisz unalmasnak tűnt az, hogy nem mozoghattam, a szobában és a konyhában töltöttem a napokat. Viszont több időt tudtam szánni magamra. Magamba tudtam fordulni, s változtatni akartam mindenáron.
Persze vártam, hogy leteljen a bezártság ideje, mert már a kinti levegő is hiányzott, de a családom közelsége, a poénos játékestek sikere jót tett. A vége felé sikerült különböző programokat kitalálni, amivel elmúlattuk az időt. Közös programmá alakult, hogy az erkélyen gyönyörködtünk a kint sétálókban, illetve a társasjátékban vívott megmérettetésünk is feldobta a kedvünk. Több időt szántam rá, hogy nyugodtan elolvassak egy könyvet, hogy befejezzem a beadandókat, hogy meghallgassam a barátaim, vagy épp a kedvenc számom. Viszont, ha valami miatt mérges lettem, nem menekülhettem egy sétába, egy baráti kávézásba, hanem csak a szüleimre, csak a szobák négy falára támaszkodhattam. Egy nap az unokatestvéreim hoztak egyfajta meglepicsomagot mikulásozás alkalmából, s szomorú volt, hogy csak telefonon köszönhettem meg nekik. Az ünnep is kicsit másképp telt, mint azt elképzeltük. Nem tudtunk ajándékot venni szeretteinknek, nem tudtuk meglátogatni őket, csupán mi maradtunk négyen. Tehát próbáltuk kihozni a legjobbat, ha már együtt a család.
Lehet, azért sem hagytam úgy el magam, mert a szüleim nem hagyták, és ezalatt azt értem, hogy kora reggel keltettek, s játékra vagy filmezésre hívtak, hogy ne az ágyban fekvés legyen az egész napi programom. Alig vártuk, hogy végre kinyithassuk az ajtót, és elmehessünk emberek közé. Aztán letelt az idő, és eljött az a bizonyos várva várt nap.
Még a levegőre is másképp tekintettünk a bezártság után. Ami addig természetes volt, most több figyelmet kapott, másképp álltunk a dolgokhoz. Furán érdekes volt az első találkozásom egy többtagú csapattal, mert úgy éreztem, mintha mindenki ellenségesen tekintene rám, de ez valószínűleg csak amiatt volt, mert más embereket láttam.
A lényeg az, hogy mindenki másképp éli meg, és mindenki másképp dönt arról, hogy mivel tölti a bezártság idejét, viszont próbáljuk meg a lehető legjobbat kihozni a rossz helyzetekből is, és csak előretekinteni.
Banias Evelin
