2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több helyen is vörös színű sávokat ragasztottak az úttestre Nyárádszeredában a gyalogátkelőknél. Érdeklődésünkre Tóth Sándor polgármester elmondta: ezzel is figyelmeztetni szeretnék a gépjárművezetőket a gyalogátkelők létére. A biztonságos anyagból készült szőnyegeket csak napsütéses időben lehet az úttestre húzni, ezért a munkálat néhány napot vett igénybe. „Többször is hangsúlyoztuk, hogy a településen áthaladó megyei utak korszerűsítése, szélesítése, a sáncok kibetonozása és lefedése, valamint az új járdák megépítése mind-mind azt a célt szolgálja, hogy biztonságossá tegyük a forgalmat” – mondta az elöljáró. A bekecsi út megnyitása után jelentősen megnövekedett a forgalom Szováta és Marosvásárhely között ezen a szakaszon, és a gyorshajtások miatt két halálos baleset is bekövetkezett. Ezért is alakítottak ki az elmúlt években magasított gyalogátjárókat, hogy lelassítsák a forgalmat legalább az egyenes szakaszokon. Amióta Nyárádszereda Szováta felőli kijáratánál idén az utolsó ilyen gyalogátkelőt is befejezték, érezhetően lassult a járművek sebessége, biztonságossá vált a forgalom ebben az övezetben is, amit meg is köszöntek az itt lakók – részletezte a városvezető. Azt is hozzátette, hogy a napokban a főtéri parkolókban a fogyatékosokat szállító járművek számára külön parkolóhelyeket jelölnek ki, hogy ezek az emberek nagyobb biztonságban legyenek.

A forgalom további lassítását remélik a vörös szőnyegek elhelyezésével
Fotó: Gligor Róbert László


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató