2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kovács István Dávid a Demokratikus Marosvásárhelyért közösségi oldalon hirdette meg a találkozót azzal a céllal, hogy az érdeklődőket tájékoztassa, miként próbálja az Energoplus Kft. kivitelezni a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által bérbe adott területen (a Kultúrpalota mögött) a tervezett parkolóházat.

A helyszín (Fotó: archív)


 

Felemásra sikeredett lakossági fórumot tartottak hétfő délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. Kovács István Dávid a Demokratikus Marosvásárhelyért közösségi oldalon hirdette meg a találkozót azzal a céllal, hogy az érdeklődőket tájékoztassa, miként próbálja az Energoplus Kft. kivitelezni a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által bérbe adott területen (a Kultúrpalota mögött) a tervezett parkolóházat.

Alig néhány személy volt kíváncsi erre a találkozóra, amelyet a szervező szerint az illetékesek gáncsoskodása miatt nem tudott megszervezni, ugyanis kétséges volt, hogy kibérelheti erre a célra a Kultúrpalota kistermét, így sokáig a kezdési időpont is bizonytalan volt, aztán meg nem igazán akadt olyan illetékes, aki felvállalta volna a vita ódiumát. A szervező már az elején jelezte, hogy Peti András alpolgármestert is meghívta, aki elzárkózott a rendezvénytől. Egy korábbi hasonló rendezvényen – amelyre jóval többen jöttek el – Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos és Ciotlăuş Ionela alpolgármester képviselték az önkormányzatot. Peti András hiánya mindjárt okot adott az egyik felszólalónak, hogy kifejtse, azért nem támogatja az RMDSZ-t, mert elvesztette a képviselőikbe vetett bizalmát. Majd természetesen kritizálta a „korrupt” polgármesteri hivatalt. Az RMDSZ-t azzal védte Soós Zoltán, hogy a parkolóházat a korábbi tanács fogadta el, azóta az összetétel megváltozott, az RMDSZ képviselői közül is csupán négyen ülnek tanácsosi székben azok közül, akik elfogadták a tervet. Rosszul politizáltak eddig a magyarok, az új tanácstagok nehezen tudják helyreigazítani elődeik tévedéseit, de azon igyekeznek, hogy másként hozzák meg majd a város számára fontos döntéseket. A múzeum igazgatója reményét fejezte ki, hogy a művelődési szaktárca felülvizsgálja a nagyszebeni regionális műemlékvédő bizottság által kibocsátott engedélyt.

Ciotlăuş Ionela pedig abban bízik, hogy a közlekedési tanulmány, a részletes városrendezési terv hiánya miatt meghiúsul a kezdeményezés, és az is elhangzott, hogy a parkolóház által elfoglalandó területek tulajdonjoga sem tisztázott. Az alpolgármester szerint ez a beruházás egyértelműen magánjellegű, és nem a lakosság érdekeit szolgálja. S az a tény, hogy még a tanácsosokat sem tájékoztatják az ügy előmeneteléről, mindent elárul.

Alternatív megoldásként több más helyszín is szóba került, többek között a Mureş Mall mögött, a sportcsarnok mellett, az Aurel Filimon utcában levő jelenlegi parkolóhely, ha szükséges, ezekről is tárgyalnak majd a tanácsban, mert a munkálatokat gyakorlatilag nem kezdhetik el tanácsi határozat nélkül.

Kovács István Dávid elmondta, a közösséget – amely egyelőre csak a Facebookon gyarapszik – azért hozta létre, mert a közhivatalok nem transzparensek, az állampolgároknak jogukban áll tudni, hogy miként döntenek a közügyekben, ezért arra törekednek, hogy nyilvánosságra hozzanak minden gyanús ügyet. Arra buzdította a fiatalokat, hogy ne otthonról, a számítógép mellől „tiltakozzanak”, hanem polgári hozzáállást tanúsítva támogassák a hasznos kezdeményezéseket. A parkolóház ügyét addig tartják szem előtt, ameddig a lakosok számára megfelelő döntés születik – mondta többek között a rendezvény szervezője. (Sz. m.: Tudomásunk szerint tegnap még volt egy vitafórum.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató