2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rövidesen megújul az udvar is

Befejezték a felújítást a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastélynál, jelenleg folyamatban van a korhű bútorzat beszerzése, illetve következik az udvarrendezés. A kastélyban kialakított házasságkötő termet már használhatóvá tették, ugyanis sok helybéli pár ragaszkodott ahhoz, hogy az impozáns épületben mondja ki a boldogító igent.


Fotó: Nagy Tibor


Mint ismeretes, az önkormányzat évekkel ezelőtt megvásárolta az omladozó épületet, majd sikerült több mint egymillió eurós uniós finanszírozást nyerni, amiből felújították, egy másik nyertes pályázatnak köszönhetően pedig korhű bútorzattal rendezik be a kastélyt, amely kulturális-turisztikai célokat szolgál a jövőben. A kastélyban a házasságkötő termen kívül  a Marosszentgyörgyre jellemző multikulturalitás jegyében a magyar, a román és a roma kultúrát felelevenítő néprajzi múzeumot, falumúzeumot, valamint könyvtárat és kiállítótermeket is kialakítanak, ugyanakkor egy turisztikai iroda is üzemel majd, ahol útbaigazítják a turistákat, hogy a községben és a környéken mit érdemes megtekinteni. A népszerűsítést modern applikációkon keresztül oldják meg, az impozáns műemlék épület felkerül a turisztikai térképekre. 

A kastély felújításával elkészültek, és folyamatban van az épületbe szánt bútorzat beszerzése. Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere lapunknak elmondta, bár a kivitelező hivatalosan még nem adta át a kastélyt, nagyon sok fiatal pár jelezte, hogy szeretnék ott tartani az esküvőjüket, így az emeleti termet, ahol az eskető kapott helyet, igyekeztek pár korabeli tárggyal használhatóvá tenni, így már több polgári esküvőre is sor került a kastélyban.

A községvezető rámutatott: folyamatban van a korabeli bútorzat beszerzése, amire külön pályázatot nyertek. Ebbe a munkába múzeumdizájnereket vontak be, akik az egykori kastély mintájára igyekeznek berendezni a szépen felújított épületet. Néhány érdekesség is színesíti majd a kastélyban található értékeket, például megtalálták egy budapesti múzeumban Petki gyűrűjét, amivel a marosszentgyörgyi kastélyban eljegyezte a feleségét. A gyűrű hasonmását el fogják készíttetni, és kiállítják majd. A tervek szerint a nyárig szeretnék bebútorozni a kastélyt, azonban kissé nehézkes a folyamat, ugyanis elsősorban külföldről történik a beszerzés, az esketőteremben lévő asztalt, valamint a székeket Magyarországról sikerült beszerezni. A polgármester megjegyezte, érdekes tematikát képzeltek el a múzeumdizájnerek, Marosszentgyörgyön ma is él egy személy, aki a Máriaffi család felszolgálója volt, ő mesélte el, hogy melyik szoba miként festett, hogyan éltek akkoriban a kastélyban, és ennek alapján próbálják visszaadni az eredeti hangulatot a bútorzattal, valamint multimédiás eszközök bevonásával.

Emellett készül a terv a kastély udvarának a rendezéséhez, helyi tájépítészekkel, egy marosszentgyörgyi, a Sapientián oktató szakember, valamint sapientiás diákok bevonásával.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató