2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megyei tanács legutóbbi ülésén jóváhagyták a 136-os megyei út Bözödtől Hargita megye határáig tartó szakaszának aszfaltozására szánt műszaki-pénzügyi dokumentációt. Mint ismeretes, ugyancsak a megyei tanács beruházásával készült el az Erdőszentgyörgyről Kőrispatak felé tartó út eltérőjétől az említett falu felső határáig terjedő szakasz, amelyet az idén szeptemberben adtak át. 

A szóban forgó út Erdőszentgyörgyöt Bözödön keresztül a Hargita megyei Gaggyal köti össze, innen egyik irányba Székelykeresztúr felé lehet majd haladni jóval rövidebb úton, mint a most meglévőn, a Kőrispatakon áthaladón. Az 5 km-es út teljes felújításának dokumentációját az One Cad Studio Kft. készítette el. Teljesen rehabilitálják az úttestet, esővíz-elvezetőt készítenek, kihelyezik az útjelző táblákat, és ahol szükséges, ott a mellékutcák bejáratát is leaszfaltozzák. Helyenként szélesíteni is kell a meglévő földutat. A cég két változatot nyújtott be a megyei tanácshoz, az egyik megvalósítása mintegy 16,5 millió, a másik 17,1 millió lej. A két terv között különbséget az aszfaltszőnyeg minősége jelenti. A kivitelezést nehezítheti az is, hogy a kanyargós út dombon halad át, erdős szakasza is van, ahol a jelenlegi állapota szerint több helyen is szélesíteni kell. A tervek szerint kétsávos, 6 méter széles út lesz, amelyhez kétoldalt egy méter széles betonelvezető árkot alakítanak ki, több helyen korlátot is kell majd felszerelni. A dokumentáció alapján a tervezők az első változat kivitelezését javasolják. A tanácsi határozat után a megyei tanács műszaki osztálya választja ki a megfelelő változatot. Ezt követően kell meghirdetni a versenytárgyalást a kivitelezőre. A folyamatot tekintve a munkálatok csak valamikor tavasszal kezdődhetnek el. 

Tudomásunk szerint Hargita megyében Gagyig van aszfaltos út, innen kell a szomszéd megye is leaszfaltozza a megyehatárig tartó, mintegy 4 km-es utat, amelyet összekötnek az említett úttal.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató