A folytonosság jegyében
Másfél tucat szülő heteken keresztül próbálta felhívni a figyelmet egy marosvásárhelyi általános iskola kétnyelvűségi hiányosságaira. Heteken keresztül egy bizonyos napon pár percig villámcsődületet rendeztek az iskola előtt, felmutatva az általuk elkészített és ingyen felajánlott egységes kétnyelvű táblákat.
Másfél tucat szülő heteken keresztül próbálta felhívni a figyelmet egy marosvásárhelyi általános iskola kétnyelvűségi hiányosságaira. Heteken keresztül egy bizonyos napon pár percig villámcsődületet rendeztek az iskola előtt, felmutatva az általuk elkészített és ingyen felajánlott egységes kétnyelvű táblákat. A kétnyelvű táblák azonban ingyen sem kellettek az iskola vezetőségének. Az ötödik villámcsődület és a ki tudja hányadik híradás után egy, az Illés Ildikóhoz, a Maros megyei főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél elérte a megyei főtanfelügyelő-helyettes ingerhatárát és „meglátogatta” az iskolát, hogy „tájékozódjon” az iskolán belüli állapotokról. Vele tartott érdekvédelmi szervezetünk megyei elnöke és városi alelnöke is.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, hogy szívügye a magyar diákok sorsa, és hogy az érintett szülők mérgezik a hangulatot az efféle tiltakozásokkal.
Brassai Zsombor pedig azt nyilatkozta, hogy „Marosvásárhelyen európai szellemű kultúrát kell kialakítani, ahol a különböző nemzetiségek egymást iránti tisztelettel élnek. Meggyőződésem, hogy a törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése közelebb vinne ehhez a célhoz stb. stb. Meg azt is megtudtuk egy későbbi nyilatkozatából, hogy a magyar iskolák létrejötte gettósításhoz vezet.
Egy kicsit elbizonytalanodtam. Hogy is van ez? A főtanfelgyelő-helyettes szerint „korántsem olyan súlyos a helyzet”. Tehát a szülők által igényelt valós kétnyelvűség hangulatmérgezés (megjegyzem, a villámcsődület eszközéhez többévi meddő hadakozás után nyúltak). E két, közösségünk szempontjából kulcsfontosságú személy nyilatkozatainak számomra a következő üzenete van: egyrészt nincs gond, kisebb félreértésről van szó, melyet néhány forrófejű szülő túldimenzionált, ezáltal fölöslegesen mérgezve a közhangulatot. A román és magyar tanerők közötti viszony harmonikus. Meg vigyázni kell, mert a különálló magyar iskolák gettósodáshoz vezetnek.
Személyes tapasztalataimat szeretném megosztani az oktatási intézmények kétnyelvűsége és a nemzetiségek közötti egyenlőség kapcsán:
A Dacia Általános Iskolában is több éven keresztül próbáltuk elérni a CEMO segítségével, hogy az iskola homlokzatán ne csak a „şcoala”, hanem az „iskola” szó is szerepeljen, illetve hogy az iskolán belül jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok. Hasztalan volt a számtalan levél, feljelentés, és a Diszkriminációellenes Tanács iskolát elmarasztaló döntése, pozitív elmozdulás nem történt, csak a
„hangulatot mérgeztük”, és a magyar nemzetiségű aligazgató részéről is értetlenségbe ütköztünk. A külső táblákat a polgármesteri hivatal „magára vállalta”, de így sem történt semmi. Pedig az akkori alpolgármester úr, Csegzi Sándor többször is megígérte, megnyugtatott, hogy várjuk ki. Azóta eltelt két és fél év.
– Két évvel ezelőtt a Művészeti Líceum magyar tagozatát az összevonás fenyegette. Nem a magyar, hanem a román diákok alacsony létszáma miatt. Mert azt mégse lehet, hogy több magyar osztály legyen. Illés Ildikó főtanfelőgyelő-helyettes személyes beszélgetésünk alkalmával próbált lebeszélni, hogy fölösleges kapálózni, mert a dolog el van döntve. Miután sikerült eléggé „megmérgezni a hangulatot”, és a szülőket mobilizálni, online aláírásokat gyűjteni, akkor az összevonást „jegelték”. Az idén az intézmény régi-új igazgatója újramelegítette az ügyet, ezúttal a szakmaiság felől támadva meg az intézményt. A tanfelügyelőség inspektorai megszállták az iskolát, kutatván a szakmaiatlanság lekisebb árnyéka után. Íme két példa a román iskolavezetés és a magyar tagozat közötti harmonikus együttélésre, és a demokratikus normák betartására. De sorolhanánk a példákat az Elektromaros Líceumból vagy máshonnan. Legkisebb lányom egy olyan óvodás csoportba jár, ahol harmincöt gyerek van bezsúfolva egy óvodai terembe. Nem indíthattak több magyar csoportot, mivel „nem volt keret”. Se szeri se száma az ilyen jellegű visszaéléseknek. Álljon itt néhány tény, mert ugye „a tények makacs dolgok”:
A város 13 általános iskolájából egyetlenegyet sem sikerült magyar személyiségről elnevezni.
A város 13 általános iskolájából jelen pillanatban kettőben van magyar többségű iskolaszék (2-es Számú Általános Iskola, 7-es Számú Általános Iskola), az összes többiben rólunk döntenek nélkülünk, általában a magyar nemzetiségű aligazgatók sűrű bólogatása közepette. Valami furcsa véletlen folytán e döntéseknél mindig mi húzzuk a rövidebbet. Még egy adat: a Tanfelügyelőség alkalmazottainak 17% -a magyar nemzetiségű, azaz 46 személyből 8 fő.
Véletlen egybeesések?
Ki kell mondani: a marosvásárhelyi magyar oktatás helyzete érdekvédelmi szervezetünk súlyos mulasztása. Magatartásuk a Titanic zenekarához volt hasonlatos: probléma nincs, csak ha beszélünk róla. Mindeközben egyre zsugorodott és zsugorodik, és leépül a magyar oktatás élettere. Olvasom, hogy Brassai Zsombor úr szerint elnökletével „a történet folytatódik”. Pedig reménykedtem, hogy (legalább) az oktatás területén lesz némi pozitív elmozdulás, határozottabb, következetesebb kiállás. Jelen nyilatkozataiból nem ezt olvasom ki. Harmónia van, megértés van, testvéri összeborulás, kétnyelvűség nincs, és szándék sincs rá. (Ezek a nyilatkozatok számomra a nyolcvanas évek végét idézik.) Na és vannak hangulatmérgező szülők. Akiknek még nem mindegy, hogy gyerekük milyen nyelvi környezetben nő fel. (Mert nem tanulhat mindenki gyereke a Bolyaiban ugye? Apropó, Brassai úr logikájával élve, a Bolyai a legnagyobb gettó.)
A szülők azok, akik hajlandók saját idejükből szakítani, hogy kiálljanak és kérjék azt, ami állítólag jár. Kellemetlenkednek. Mert emlékeztetik az érintetteket vállalt kötelezettségeikre, és mert emlékeztetik érdekvédelmi szervezetünket önmeghatározásukból adódó morális kötelességükre.
Egy rövid illusztráció Illés Ildikó viszonyáról a kétnyelvűséghez: A Tanfelügyelőség homlokzatán immáron magyarul is írja az intézmény megnevezését. Illés Ildikó ajtaján hosszú ideig mindössze románul szerepelt minden információ. Jelen pillanatban, a merjünk kicsik lenni mottóval összhangban, megjelent a főtanfelügyelő-helyettes magyar megnevezés is.
Ha lenne egy panaszfal, ahol büntetlenül felírhatnák a magyar nemzetiségű pedagógusok az őket ért sérelmeket, megkülönböztetéseket, ez hamar megtelne. De nagy úr a félelem: a közösség jogai mellett való kiállás hamar egy igazgatói „magánbeszélgetéssel” érhet véget, ami akár az egzisztenciáját fenyegetheti a „hangulatmérgező” pedagógusnak. A közös iskolák békés és demokratikus működéséhez két partner kell. Egy olyan viszonyt, melyben az egyik fél folyamatosan kiszorítja, minimalizálja, lealázza a másikat, semmiképp sem lehet demokratikusnak nevezni. És a marosvásárhelyi (és részben a megyei) oktatást egyértelműen ez jellemzi. Kivéve ugye a „nagy gettót”, a Bolyait. Egy ilyen alaphelyzet egyértelműen olyan megoldást sugall, mely által külön iskolákat, iskolarendszert kell kialakítani. És ez nem ördögtől való. Minden megalázás, visszautasítás egy lépéssel közelebb visz az autonóm oktatási rendszer megteremtéséhez.
Kiss Lóránd
