Forgatagos

Kaptam egy válaszmegjegyzést. Természetesen nem estem kétségbe. Az illető nem adott engedélyt nevének forgalomba hozására, ezért csupán jelezni kívánom, hogy az erdélyi magyar romantikus festészet legnagyobb alakjának névrokona azt kifogásolta a forgatagos csütörtöki írásom kapcsán, hogy rettenetesek és elhibázottak voltak a helyszínválasztások, jelesül az „Aranykukurigú” s a Liget, ahelyett, hogy a főteret vettük volna vissza és birtokunkba, a várral együtt.

Egyéni ízlés dolga. Független személyiség ítélete. Elfogadom, de meg nem hajlok előtte.

Válaszadóm szerint sokakat éppen ez a borzalmas környezet tartott vissza attól, hogy felkeressék és gáncstalanul szórakozzanak. Ki tudja, lehet, hogy végzett szocioesztétikai kutatásokat és antropológiai felméréseket, amelyeknek csakis ő van a birtokában. Ossza meg velünk számadatait, látleleteit. 

Ténylegesen kellemesebb a Ligetbe kimenni, ahol van árnyék és tér, ahol nem zavarnak árvajankók és szovjet csizmás szobrok, ahol nem szól ránk a házmester, ahol nem kell ennek okáért leállítani öt napra a közlekedést, és akkor bedugul egyutcás városközpontunk egészen a Hidegvölgyig és a marosszentgyörgyi köztemetőig terjedőleg.

A Liget ideális hely, már ősapáink és a névrokon ősei is szórakozni, pihenni, kikapcsolódni jártak oda. Volt ott csónakázótó és korcsolyapálya, nagy pavilon és kisvendéglő, színi előadások és vurstli, teniszpályák, városi kertészet, hideg- és melegfürdő, kiállítások egykor. Nem is szólva a stadionról, ahol a város iskolásai tanévzáráskor bemutatták tornamutatványaikat, és ahol mindenféle népgyűlést lehetett látni-hallani. A budapesti városliget hasonló funkciókat lát el, látott el százados fennléte során. Az ellen senki nem fanyalog. Sőt, megszaporodott a ligetvédők hada.

Magyar és nem magyar elődeink szerettek oda járni. Kedvelték. Román időkben Parcul Elisabeta volt a neve. Egyik leszakadó korhadt faág agyoncsapott egy friss süttetű román városatyát 1939-ben. Pedig akkor minden nekik fütyült. Ahogyan Eminescu írta a III. episztolában, „râul-ramul” (folyó és faág). Ma is kedvelhető, ha van értelmes és kellemes programajánlat. És miért ne lenne? Nem bénák a vásárhelyiek, a szervezők és a mulatságra beszervezettek. Mi tehetjük újra naggyá, látogatottá a Ligetet évről évre a sportcsarnok és aréna tövében, szomszédságában. Már van játszótér, ami sokkal jobb a panelek közé szorított játszótereknél. 

(És az ócskapiacot sem kell ám lenézni. Élénkebb az áruforgalom, mint némely butikos szupermarketben. És kijár oda az ifjúság színe-virága, ott szembesül a polgár az élelmes régiségkereskedéssel, bóvlikínálatunkkal, a szorgalmas rromakereskedelemmel is. Ez az emancipáció egyik útja. Kinek-kinek.)

Ami a várat illeti, kedves barátom, nem csupán Liviu P. művészei lakták be, hanem a megyei múzeum, Soós Zoltán csapata, az időszaki kiállítások is ott vannak, az egykori kaszárnyaépületekben élénk tudományos és művészeti élet zajlik. Kellemes sétahely, a gyerekek számára mindennap élő történelmi lecke. Például a Forgatag egyik rangos rendezvényét, a refisek találkozójának egy részét éppen a rendbe szedett, kiglancolt, funkcionálissá tett B épületben, egykor törzsmének tárhelyén tartották. 

Végezetül elmondanám, hogy a távolmaradás is egy magatartásforma, de ezt arra kellene tartogatni a fanyalgással egyetemben, ami tényleg megérdemli. Erre pedig rengeteg más alkalom kínálkozik kies városunkban.

Egyebekben vallom, Vásárhely az a város, amelyért érdemes minden reggel felkelni.