Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen　

A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a　marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintéze-tének munkatársa.

Fotó: Mózes Edith

A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a　marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintéze-tének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.

Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:

– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramaros-szigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.

– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?

– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.

– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.

– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.

Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.

– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.

– Tudjuk azt, hogy a Ceauşescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.

Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)

„Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük” – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.