2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fűtetlen tantermekben folyt az oktatás

A marosvásárhelyi Romulus Guga Gimnázium (volt 18-as iskola) tanulói a tanintézetben működő kazánok egy részének meghibásodása miatt a hét elejétől fűtés nélkül maradtak.

Fotó: Nagy Tibor


A marosvásárhelyi Romulus Guga Gimnázium (volt 18-as iskola) tanulói a tanintézetben működő kazánok egy részének meghibásodása miatt a hét elejétől fűtés nélkül maradtak. Az alacsony hőmérséklet miatt azonnali megoldást követelő helyzetről az egyik szülő értesítette szerkesztőségünket. Tegnap ottjártunkkor Mátyás Andrea, az iskola aligazgatója elmondta, hogy hétfő óta az öt kazánból három nem működik, és ez főleg az emeleti osztályokban jelent gondot. A tanintézet vezetősége a probléma észlelésekor értesítette a polgármesteri hivatalt, a hivatal illetékese ki is szállt a helyszínre, és megígérte, hogy a kiskazánokat beszerelő céget tájékoztatja a helyzetről.

– Az első tanintézetek között szerepeltünk, akiknél kiskazánt szereltek. Erre három éve került sor, másfél éve a fűtőtesteket is kicserélték. Eddig nem volt gondunk a fűtéssel – mondta az aligazgatónő. Egy magyar tagozatú második osztályban valóban kihűlt kaloriferek mellett zajlott a matematikaóra. A tanteremben nem volt meleg, a diákok azonban nem panaszkodtak, mi több, egyesek büszkén mutatták, hogy csak egy blúz van rajtuk, mégsem fáznak.

Pár órával a látogatásunk után telefonon érdeklődtünk, hogy megoldódott-e a helyzet. Mátyás Andreától megtudtuk, hogy a déli órákra a szakemberek orvosolták a hibát, melegedni kezdtek a fűtőtestek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató