Gregg
2024-07-29 17:00:00
- Kuszálik Péter
Elég messzire kanyarodtam a Vibe Fesztivál zajos nyomulásától, de a büszkeség témája is alkalmas arra, hogy újabb (szintén nevelő célzatú) szövegeket vessek papírra. A mögöttes cél nem változott, ugyanazt próbálom elérni: a túlzás megfékezését: 1. csak olyan hangerővel muzsikáljatok, hogy ne zavarjátok mások nyugalmát; 2. büszkeségből csak csipetnyit vegyítsetek az élethez, hogy meg ne csömöröljetek.
A negatív példáért csak a másik szobáig kell mennem. Az angol tévé egyik csatornáján néhány elfogadható ’rovat’ sorakozik, többek között a Gyárlátogatás. Általában a királyság üzemeit látogatja meg a forgatócsoport és készít riportot egy-egy termékcsaládról. A csapat üdvöskéje Gregg, aki egyik részlegről a másikra ballag, miután sikerült elmagyaráztatnia – a szekción dolgozó szakival – egy-egy munkafázis szerepét / lényegét. Vihar-
kabáttól kisbútorig, bakancstól teasüteményig rengeteg gyártási folyamatot megvizsgál, de bizonyos információk beszerzését a segédeire bízza. Két hölgyike segít neki, akik más helyszíneken kérdezősködnek: a témát jobban ismerő muzeológusoktól, kutatóktól. Hibái ellenére hasznos a sorozat, én azért szoktam megnézni egy-egy részt, mert végül is ez a tanult szakmám (= gépgyártás-technológus), meg aztán: mindig is érdekeltek a műszaki megoldások.
Gregg bohócosra veszi a figurát, emiatt gyakorta bonyolódik zűrös helyzetekbe. Fontoskodik és nyüzsög, szeret gombokat nyomogatni (krónikus butonitisz a betegség neve), néha le kell állítani miatta a szállítószalagot, mert ki akarja próbálni önmaga képességeit, pedig jobb lenne, ha azokra hagyná a munkát, akik már mesterei egy-egy munkafázisnak. Elég gyakran fordul elő, hogy belekontárkodik valamibe, s akkor két láda selejt marad utána (gazdi majd kifizeti), de ő mindig roppant elégedett és búcsúzáskor azt mondja: „büszke vagyok magamra”, amire a gyár betanított embere ’tálcán hozza’ a választ: „lehetsz is”. A büszkeség mértékéről és az okozott kár értékéről sosem esik szó…
Figyelő szememet nem kerülik el a munkakörülmények és az ötletes műszaki megoldások, de azt is látom, hogy igen szoros normaidővel dolgoznak az emberkék. (A ’látványos vonatozások’ tévésorozatában többször is utaltak arra, hogy a brit világbirodalom vasútjait micsoda emberfeletti munkával építették annak idején: egy-egy kubikosnak napi tíz tonna földet, kőzetet kellett megmozgatnia, hullottak is rendesen a férfiak, ritkán érték meg a negyven évet!)
Kicsit hosszú volt a bevezető, de sikerült bemutatnom Gregget, a bugyutácska (de szorgalmas) amatőrt, akinek a botlásai után hárman kell takarítsanak, ennek ellenére ő mégis fennhordja az orrát és kitartóan vigyorog. Pedagógiai szempontból gyenge a koncepció, de a lényeg – a tudnivalók továbbítása a nézőkhöz – feledteti a fiaskót.
Gregget csak a rossz példa kedvéért idéztem, a mai szövegemnek nem ő a főszereplője. Új legény jelent meg a Duna menti gátakon: Hankó Balázs. Ő lett Csák János utóda a minisztériumi bársonyszékben. Rögtön le is tette a névjegykártyáját: „A világ legjobb dolga magyarnak lenni, legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és ha ezt bárki kritizálja, vagy bárki el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk.” (Idézi: 444.hu, jún. 12.) Nocsak, mi ez: miniszteri programpont? Vagy csak azt jelzi, hogy egyetért a Fidesz-kormány politikájának menetirányával. Szűkös témakörből válogatja szónoklata díszeit, az egyetemi felvételik eredményeinek kihirdetésekor (júl. 25.) csak annyira telt, hogy mellveregetésre biztassa a sikeresen vizsgázókat: „legyetek büszkék, hogy magyar egyetemekre járhattok”! Magyar diák magyar egyetemre jár (ha bejut), miért lenne ez ok a büszkeségre? (Pinkász bácsi mondása jutott eszembe erről: „én büszke vagyok arra, hogy zsidó vagyok; ha nem lennék büszke, akkor is csak zsidó lennék, miért ne legyek hát büszke is?”)
Hankó Balázs visszautasítja a neki címzett kritikákat, ámde ez nem egyezik a főnöke engedékenységével: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet.” A kormányfő szava a biztosíték arra, hogy nem ütik ki kezemből a tollat, ezért elmondok még néhány apróságot. Támogatást is kaptam, a néhai Wyszyński bíboros így vélekedett a nemzet ügyeinek intézéséről: „Elpusztul a nemzet, ha nincs bátorsága bevallani az igazat, és azt hazudja magának, hogy jól megy minden, holott rosszul állnak a dolgok.” Évekkel korábban előírták az egyetemre felvételizőknek egy idegen nyelv középfokú ismeretét, majd – a sikertelenség láttán – takarodót fújtak. Nyelvtudás helyett marad a nemzeti büszkeség, a patrióta lelkület. Eddig csak a franciáknál találkoztam ilyen méretű gőggel: Kanada francia többségű részében a közlekedési táblán nem azt írja, hogy stop, hanem: arrêt. Hatvan évvel ezelőtt egy nagybányai üzletben összehozott a sors egy francia madámmal, aki a tejesüvegre mutatva azt kérdezte: mi van benne? Mondom neki: lapte, latte, Milch, milk, mleko. Végül mutogatással (két szarv és ’múgatás’, meg a fejés mozdulatai) tudtam vele megértetni, hogy tej. Olyan büszke nemzet az övé, hogy nem hajlandó más nyelvet megtanulni. Még egy emlék: három évtizede az RTV adásaiban csömört keltő műsorokkal dicsérték a „popor minunat”-ot. A párt főtitkára képtelen volt megoldani az akkori gondokat, csak annyira telt, hogy nemzeti büszkeséggel takargassa be azokat. Hamarosan kiderült: ha egy országban szarul állnak a dolgok, azt nem a nemzeti büszkeség folytonos hangoztatása szünteti meg.
