Egykor Vásárhelyen, ha valakinek megfájdult a foga, népi ál és valódi gyógymódokhoz folyamodott, vasorrú bábákhoz fohászkodott segítségért.
És miért nem tette volna meg az a fránya zápfog, hiszen független a történelemtől, illetve a régészek tanúsíthatják, hogy már a kőkorszakbéli ember állkapcsában találhatók voltanak lyukas fogak, kitöredezett metszők, zápok, levásott őrlők.
Másfelől az orvosok képzése akkor még nem hasadozott különféle szakirányokra. Akinek medicinae doctor diplomát osztottak, annak minden nyavalyához értenie kellett. (Vagyis igazából kevés betegségen tudott úrrá lenni, segíteni. A mai gyógyászati megoldások, gépi felszereltség, a gyógyszerek az egykori orvosok szemében – ha valami csoda folytán a 18-19. századiakat is bevonnák egy konzíliumba – bámulatos, hihetetlen varázslatnak tűnnének.)
Az első fogorvos Marosvásárhelyen néhai jó Tischler Gyula volt, aki 1881 nyarán hazatért szülővárosába, miután a bécsi egyetem orvoskarán 1875-ben diplomát szerzett. Apja jónevű kereskedő volt. 1876-1878 között a törökök oldalán teljesített tábori orvosi szolgálatot a török-orosz háborúban, mely aztán a San Stefanó-i békével ért véget. Lakása a Deák Ferenc utcában van, ahol rendelőt is nyit. (Tudjuk meg a Marosvidékben feladott hirdetéséből.) 1930 májusában hunyt el, miként arról a korabeli lapok és a vásárhelyi zsidó temetőben álló sírköve tudósít.
A hirdetéseknek nagy szerepük volt az orvosok között kialakuló konkurenciaharcban. Minden orvosdoktor, aki letelepedett váro-sunkban, aki rendelőt nyitott, hirdetést adott fel a helyi lapokban, hol tudatta a gyógyulásra várókkal, miszerint megkezdte áldásos működését. A legtöbben a Szentgyörgy utcában vettek-béreltek házat, rendelőt, az országos kórház (a mai régi kórház) közelében. Az orvosi élet majd csak a múlt század negyvenes éveiben helyeződik át a Felsővárosba, a Kosárdombra, a felépült új vagy nagykórház és az orvosi oktatás céljaira átalakított épületek, a kadétiskola vonzáskörzetébe.
De mert egy fogorvos nem győzte a 12 ezer fő (a városi lakosság száma a 19. század végén) szorozva 32-vel összegű fogak javítását, húzását, tömését, a fogínyek ápolását, a szájsebészeti műtéteket, más orvosokra is szükség volt – ezt a helyi doktor bácsiknak is be kellett látniuk. (Doktor nénikről majd csak a 20. századtól beszélhetünk.)
A 19. század nyolcvanas éveiben két kolozsvári fogorvos is vetélkedett a Marosvásárhelyről és vidékéről való szájakért és fogakért. Az egyikük, bikafalvi Máthé Dénes a bécsi és a pesti egyetemen tanult, képzett fogászmester és fogorvos, doktori diplomá-
ját minden kétséget kizáróan 1875-ben szerezte meg Budapesten, mindkét mesterségben való jártasságát igazolandó.
A másikuk neve Perl József. Ő ugyancsak Kolozsvárról jár át Vásárhelyre. Rendszerint a Transylvánia szálló 1. és 2. számú szobájában üti fel fogászati rendelőjét (műtőjét, várószobáját), akárcsak vetélytársa, a vajda-szentiványi születésű Máthé. Rendszerint évente kétszer jelenik meg, és legalább három-négy hétig (május-júniusban, illetve advent körül) ül.
Ami a vásárhelyiek módfeletti gyanakvását fölkeltette – nem tartjuk kizártnak, hogy a háttérben Tischler, illetve maga Máthé húzódik meg, ők az ötletadók, a gyanú elhintegetői –, az abban a hirdetésszövegben rejlik, mellyel Perl magát ajánlja mint az „American Dental Surgeon Institute végzettje, képzett plombeur és fogtudor”, vagyis egy amerikai egyetemen (főiskolán, felsőoktatási intézetben) szerzett fogorvosi és fogmesteri (technikusi) elismervényt, diplomát.
Ez a vásárhelyieknek sok volt. Jóformán hihetetlen. Minek Amerikába menni, ha itt is van már képzés Budapesten, Kolozsvárott vagy Bécsben, Prágában, Berlinben, a többi a nagyhírű európai (német, olasz, francia, svájci, angol) orvosi egyetemeken. Amerikába az emberek rendszerint ki szoktak vándorolni, nem tanulni mennek, hanem meggazdagodni, haza se jönnek, vagy csak akkor, ha elegendő pénz van birtokukban, mellyel egzisztenciát teremthetnek.
Nos, nem voltak restek egykori városfeleink, felírtak Budapestre, Budapest Bécsbe, a császárvárosi kormány külügyminisztériuma megbízta az Osztrák-Magyar Monarchia washingtoni konzulátusát, hogy járjon utána nevezett Joseph Perl diplomája valódiságának. Az 1879 februárjában leadott megkeresésre a philadelphiai fogorvosi főiskola válaszol a következő évben, igen, az 1877/78-as tanévben Perl Joseph náluk diplomát szerzett, Amerikában orvosi és gyógyá-szati gyakorlatot folytathat. A fogorvosoknak meg kellett hajolniuk az amerikai diploma előtt.
Úgy tűnik, akkoriban az egyetemi oklevelek honosítása nem volt különösebben nehéz, hiszen Perl hazatérve Kolozsvárott telepedett le, és hosszú éveken át kereste fel Marosvásárhelyt, Szászrégent, Tekét, Dést, Bethlent vagy Besztercét is. Fia, Felix folytatta apja mesterségét és vándorgyakorlatát, igaz, ő csak itt a szomszédban, Berlinben és Pesten tanult.
Az esetet azért tartottuk megörökítésre méltónak, mert a most megjelent Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között c. kötet nem említette, hogy P. J. az Egyesült Államokban tanult. Nem minden remény nélkül való lenne az amerikai egyetemek anyakönyveit is átkutatni, bizonyosan más, kalandokat nem kereső erdélyiekre bukkanhatnánk.
