2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ikebanák, fából készült ékszerek, nemezházikó, sütemények, illetve maga a Télapó várja a látogatókat az Ariel Színház egykori Posta utcai épületében.

Fotó: Nagy Tibor


Ikebanák, fából készült ékszerek, nemezházikó, sütemények, illetve maga a Télapó várja a látogatókat az Ariel Színház egykori Posta utcai épületében. A marosvásárhelyi RMDSZ nőszervezete csütörtökön nyitotta meg és szombat este zárja Mosolygó karácsonyt! címmel megszervezett jótékonysági kézművesvásárát, melynek keretében óvodai és iskolás csoportok előadásainak is teret biztosítottak. A vásár kínálatában szerepeltek a székelyudvarhelyi Kilyén József festett dobozkái és fa ékszerei is. Megtudtuk, hogy a fagyűrűk, fülbevalók, illetve az igen eredeti fülbevalótartó a – faesztergályozással 20 éve foglalkozó, ékszereket négy éve készítő – férfi saját munkái, a festett tárgyakat édesanyja, Kilyén Irma népművész készítette. A gyerekprodukciókra érdeklődés hiányában nemigen került sor, tegnap kora délután egyetlen gyereket sem találtunk az épületben, és mint Koreck Mária főszervezőtől megtudtuk, csütörtökön sem volt tolongás.

– Szombaton remélhetőleg többen eljönnek, annál is inkább, hogy délután 5 órától óvodásoknak, este 7 órától pedig iskolásoknak tart itt ingyenes, interaktív koncertet a Fabatka zenekar – tette hozzá a főszervező. A koncert mellett számos más élménnyel is gazdagodhatnak a gyerekek, például kipróbálhatják az üvegfújást, és a Télapóval is találkozhatnak. Ezt a szerepet 15 önkéntes fiatal felváltva tölti be, látogatásunkkor éppen a HIFA Egyesületnél segédkező Fazakas Tibor viselte a piros köpönyeget.

– Ha eljönnének, kézműves-tevékenységen vehetnének részt a gyerekek, illetve együtt díszítenénk fel a karácsonyfát – mutatott a szolgálatos Télapó a színpad szélén várakozó fenyőre. Koreck Máriától megtudtuk, hogy a feldíszített fa a gyerekonkológiára kerül, a vásáron begyűlt összeg tíz százalékát pedig 20 hidegvölgyi ötödikes diák délutáni oktatására fordítanák. Ezt a feladatot egyelőre egy önkéntes végzi hetente egyszer, de egy minden hétköznapon jelen levő pedagógusra lenne szükség.

A jótékonysági vásár ma is délelőtt 10 és este 8 óra között tart nyitva.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató