2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Megyei Klinikai Kórház közleménye

Bejárta a közösségi médiát a képes hír, hogy rossz körülmények vannak a Maros Megyei Klinikai Kórház (régi kórház) egyes egységeiben, így például a tüdőklinikán, és az intenzív terápiai klinikán folyó munkával voltak elégedetlenek a betegek, az utóbbi időben pedig a Covid–19-ből felgyógyult személyek ellenőrző vizsgálatának a megszervezését bírálták.

 „A sajtó és a közvélemény pontos tájékoztatása érdekében” az intézmény közönségkapcsolati osztálya közleményben számolt be a kórházban folyó gyógyító munkáról, és a város különböző részein lévő klinikákból álló kórház egyes egységeinek a korszerűsítéséről.

„A Maros Megyei Klinikai Kórházba a világválság kezdete óta 1971 igazoltan koronavírus-fertőzött és 2486 fertőzésgyanús személy volt beutalva. 2020. október 23-ig 1634 személyt bocsátottak ki, 21-en más megyékből voltak, 20 pácienst pedig más kórházba szállítottak át. Jelenleg még 192 beteg van beutalva koronavírus-fertőzéssel, közülük 14-en súlyos állapotban az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiai Klinikán. A Maros Megyei Klinikai Kórházban kezelt, koronavírussal fertőzött és abban elhunyt személyek száma 171, ebből két páciens az elmúlt 24 órában vesztette életét. A Maros Megyei Kórház a nem koronavírussal fertőzött betegek számára is orvosi ellátást biztosít, több mint 1400 kibocsátással havonta, ami a kórházba egy napnál hosszabb időre beutalt személyek kezelését illeti, de folyamatos konzultációt biztosítunk a 2-es Poliklinika járóbeteg-rendelőben is. A világjárvány idején végzett összes orvosi, adminisztratív munka és megvalósítás az orvosi és kisegítő egészségügyi személyzet, az adminisztratív személyzet és a … vezetőség érdeme. 

…Az idei év néhány megvalósítása: javítási munkák, be- és kiutalási rendek létrehozása a kórház minden épületében; egy műtő korszerűsítése a Szemészeti Klinikán; egy felvonó megtervezése és kivitelezése az I-es Fertőzőklinikán; 15 automata életmentő defibrillátor vásárlása, amelyek minden osztályon orvosi vészhelyzetek kezelésére szolgálnak; modern felszerelés beszerzése a Szemészeti Klinikára; a Sebészeti Klinikán található endoszkópos készülék kiegészítése, ami az emlőrákban a „jelzőcsomópont” kimutatását segíti; radiológiai berendezések, vezeték nélküli digiális detektor és hordozható ultrahangkészülék az újszülöttosztályra, a ROMGAZ adományának köszönhetően; egy DRAEGER lélegeztető az Aneszteziológiai és Intenzív Tarápiai Klinikának a Mindig Közel Alapítványnak (Fundaţia Mereu Aproape) hála; védőanyagok, fertőtlenítőszerek és gyógyszerek folyamatos biztosítása a koronavírussal fertőzött és a nem koronavírusos betegek számára a kórház minden szekcióján. A fentiek mindegyike a Maros Megyei Tanács támogatásával és segítségével valósult meg. Folyamatban levő munkálatok még egyebek mellett az I-es és II-es Pszichiátriai Klinikák, a gyermekgyógyászati konyha, a gyerek-neuropszichiátria rehabilitációja, az Onkológiai Klinika felújítása, szennyvíztisztító telep létrehozása a Gheorghe Marinescu u. 1. szám alatti epületnél. A Maros Megyei Klinikai Kórház és a Maros Megyei Tanács által hozott valamennyi intézkedés hozzájárult a betegek biztonságához és az orvosi ellátás minőségének javításához” – olvasható a közleményben. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató