A gyökerek visszaerősítése

Erdély újranemesítői címmel jelent meg Csinta Samu közíró kötete, amelyben hat erdélyi arisztokrata család példáján keresztül szemlélteti, hogy „a felszántott múltból” hogyan lehet „otthonosan berendezett jövőt építeni”.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

Erdély újranemesítői címmel jelent meg Csinta Samu közíró kötete, amelyben hat erdélyi arisztokrata család példáján keresztül szemlélteti, hogy „a felszántott múltból” hogyan lehet „otthonosan berendezett jövőt építeni”. A könyvet a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó jelentette meg míves, igényes, szép, elegáns kivitelezésben. Szerdai marosvásárhelyi bemutatóján népes közönség töltötte meg a Kultúrpalota kistermét. A könyvet Szucher Ervin újságíró méltatta, s beszélgetett Csinta Samuval, az Erdélyi Napló című hetilap szakmai vezetőjével. A rendezvényt a Tiberius vonósnégyes játéka tette hangulatossá.

„Ez a kötet arról szól, hogy sohasem szabad feladni. Akkor sem, ha ezernyi kiskapu nyílik a menekülésre, a komfortosabb létre, mert dolgunk van a Földön, s a ránk váró feladatokat helyettünk senki más nem végezheti el…” S ha munkánk valamilyen okból félbeszakad, ahogy lehetőség nyílik a folytatásra, vállalunk kell, hogy Tamási Áron szavai szerint valahol otthon legyünk a világban, s erre a legjobb hely a szülőföld – hangzottak el Borókai Gábor, a kiadó igazgatójának a bevezetőben megfogalmazott gondolatai Gáspárik Attila színművész tolmácsolásában. Amikor Csinta Samu megkereste az ötlettel, hogy a családi birtokukon újjáépítésbe kezdő erdélyi arisztokratákról készül könyvet írni, a szerkesztőt fellelkesítette, hogy nem a múlt elsiratására törekedik a szerző. Úgy gondolta, hogy az újrakezdőkkel folytatott beszélgetések olyan energiákat közvetítenek, amelyek a határon innen és túl élőket is segítik a „szocializmusban felszaggatott gyökerek visszaerősítésében”.

A könyv objektív tükröt állít az erdélyi magyarságnak arról a társadalmi rétegről, amelyről évtizedeken át csak rosszat mondtak, vagy amelyet elhallgattak, az utóbbi években pedig általában jót, de ugyanakkor azt is szemükre vetik, hogy őseik az olcsó munkaerő behozatalával átrajzolták Erdély némely régiójának térképét – mondta könyvismertetőjében Szucher Ervin. A kötet szereplőiről, a kőrös-pataki gróf Kálnoky, az altorjai báró Apor, a zabolai gróf Mikes, a hallerkői gróf Haller, a bethleni gróf Bethlen, a széki gróf Teleki család tagjairól és általában az erdélyi nemességről azt emelte ki, hogy az életterületet, megélhetési lehetőségeiket elvesztve, a hasonló helyzetbe került más társadalmi réteg képviselőihez képest itthon vagy Nyugatra menekülve talpon tudtak maradni. Nem elkeseredett, siránkozó emberekké váltak, hanem sokoldalú felkészültségükre és humorukra alapozva néhányan közülük szép karriert futottak be, vagy a tanult szakmát színvonalasan művelve bárhol megállták a helyük. Kényszermunkára hurcolásukkal is öngólt rúgott a kommunista rezsim, hisz szinte mindenütt lelkierejükkel, pozitív szakmai hozzáállásukkal, emberi közvetlenségükkel tűntek ki. Szucher Ervin idézte a szerzőt, aki szerint az erdélyi nemességnek vállalnivalója lenne ma is. Ehhez való viszonyulásukra a könyv szereplői adnak választ.

„Kik ezek az emberek? A kérdés addig zakatolt bennem, míg meg nem született az elhatározás, hogy megpróbálom megkeresni őket”– írja Csinta Samu. Az első láncszem gróf Kálnoky Tibor volt, akinek fiaival együtt jártak iskolába a szerző gyermekei. A közös beszélgetések során ébredt fel benne a kíváncsiság, és az ő segítségével jutott el a többi család képviselőihez is, akikkel közel százórai beszélgetést folytatott. A tanulságos és érdekfeszítő hónapok során azt a titokzatos kötőanyagot kereste, „amely a Trianon utáni impériumváltás vagy a kommunista rémuralom idején is megtartotta őket”, itthon a „néhány négyzetméteres kényszerlakásban”, „a Nyugatra menekülteket az Erdély nélküliség szuterénjében”. Munka közben jött rá, hogy kicsúszott kezéből az anyag, s elhatározása ellenére, hogy az itthon maradtak és visszatérők történetét 1990-től kezdi, az 1949. március 3-i éjszakáig kellett visszamennie, amikor kastélyukból, udvarházukból elűzték, kitelepítették őket. Riportalanyait hallgatva arra volt kíváncsi, hogy honnan származik az erő, amely segített talpon maradni és talpra állni, a Nyugaton születetteteket pedig hazahívta, hogy visszaigényeljék birtokukat, s azon valamit elkezdjenek. Az erdélyi arisztokraták ma többnyire közöttünk élnek, de nem velünk, állítja a szerző, aki arra a következtetésre jutott, hogy az évtizedes agymosás után segítségre van szükségük. Egyrészt az erdélyi épített örökség értékeit képező kastélyok restaurálásában, és abban is, hogy visszanyerjék önbizalmukat, s értékvesztett társadalmunkban szerepet vállaljanak akár a politizálásban is. Nos, erre mutatott példát mindenfajta politikai szerepvállalás nélkül gróf Kálnoky Tibor, aki a brit trónörökössel megszerettette Erdélyt. Az Uzonban letelepedett és jövőt álmodó gróf Mikes Zsigmond, aki szerepet vállalt a 2012-es önkormányzati választásban, egy új közéleti elit kitermelését tartja fontosnak. Az altorjai báró Apor Csaba, aki az újrakezdés bajnokaként 98 százalékát nyerte vissza volt tulajdonának, kilencvenévesen is terveket sző, s változatlanul eleven érdeklődéssel figyeli a politikát. Bethen Anikó grófnő, aki a rá mért sors ellenére felvállalta a hátrányos helyzetű emberek támogatását, a könyvben elmondja, hogy miért is bízták a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondjaira a keresdi kastélyt. Gróf Teleki Kálmán, aki a gernyeszegi kastély régi fényének visszaállításán, új rendeltetésének kialakításán dolgozik, úgy érzi, hogy próbálkozni
„egyenesen kötelező”, még akkor is, ha esetleg az utódok fejezik be a munkát. Az újrakezdés megkerülhetetlen feladat – vallja gróf Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője, aki szerint a nagy öregek halála után a második nemzedéknek sok a pótolnivalója. A száz évvel ezelőtti 50 főnemesi családból megmaradt 16-nak, akik között visszatelepülők is vannak, nagyon össze kell szednie magát, hogy valóban létező társadalmi osztály képét mutassa. Az új identitás pedig az lehet, hogy az örökölt szellemben próbáljon mindenki saját, új üzenetet találni, „de korhoz, és helyhez szabottan”. „Az erdélyi nemesi családok új szerepvállalásának egyetlen esélye, hogy tanuljanak, s közben semmit se felejtsenek.”