Mint arról korábban hírt adtunk, a Bernády Házban megnyílt és április 29-ig még látogatható Bordi András festőművész emlékkiállítása. Az alábbiakban a tárlatnyitón elhangzott méltatást olvashatják.
Mint arról korábban hírt adtunk, a Bernády Házban megnyílt és április 29-ig még látogatható Bordi András festőművész emlékkiállítása. Az alábbiakban a tárlatnyitón elhangzott méltatást olvashatják.
Tisztelt érdeklődő egybegyűltek, kedves barátaim!
Az a tény, hogy ilyen szépen megtelt ez a terem, mindennél jobban bizonyítja, hogy az értékek az idő múlásával mint igaz gyöngyszemek ágyazódnak az emlékezetbe. A többi a feledés jótékony tisztítótüzében lassan elenyészik.
A sors játéka kifürkészhetetlen. Emberek milliói születnek különféle talentumokkal, de ki a megmondhatója, hogy a véletlenek közjátéka folytán kiben teljesedik be az isteni predesztináció? Hogy vannak-e véletlenek? Ha tudnám, sem merném megmondani.
Véletlen-e, hogy Bordi András csupán egy hónappal azután születik, amikor Bernády György kezdeményezésére a marosvásárhelyi tanács jóváhagyja a tanácsház felépítését, amely mellé nem sok idő múlva elkészül a „cifra palota” is. Ki mert volna akkor olyan jóslatba bocsátkozni, hogy harmincöt esztendő múltán egy héderfájai földműves-asztalos fiát nevezik ki a Közművelődési Ház gondnokává, a Városi Képtár őrévé, majd igazgatójává. És ettől kezdve kezdem azt hinni, hogy nincsenek véletlenek.
Harmincöt éves korában már egész sor történést tudhat maga mögött. 1917-től a marosvásárhelyi Református Kollégium kitűnő rajztanára, Gulyás Károly gondoskodik művészi képzéséről. 1925-ben rajzokat, akvarelleket, olajfestményeket állít ki az alma materben, ahol Bernády is vásárol tőle. 1925 őszén a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István osztályában kezdi meg festészeti tanulmányait. 1927-ben Marosvásárhely város ösztöndíjával egyéves tanulmányútra megy Párizsba, ahol beiratkozik a Julian festőakadémiára. Legszívesebben azonban a Louvre, a Luxemburg és a Rodin múzeumokat látogatja, szenvedélyesen tanulmányozza Frans Hals, Vermeer, Rembrandt és az impresszionisták művészetét. 1928-ban önarcképét kiállítják a Societé des Artistes Francais Grand Palais-beli tárlatán. 1928 és 1931 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula osztályában folytatja és fejezi be tanulmányait. 1929-ben elnyeri a Szinyei Merse Pál Társaság dicsérő oklevelét. 1931-ben a Műcsarnok Őszi Tárlatán az akvarellfestés nagydíjával jutalmazzák. 1934-ben a Szinyei Merse Pál Társaság Dicsérő Elismeréssel tünteti ki. Ekkor már a héderfájai műtermében dolgozik. 1939-ben családjával Marosvásárhelyre költözik. Múzeumigazgatói minőségében jelentősen gyarapítja a képtár állományát. 1944-ben a háború rombolása elől a Közművelődési Ház műkincseit a palota pincéjében elfalaztatja, s így megóvja azokat a pusztulástól. 1941 és 1949 között a Városi Festőiskola vezetője, tanára és adminisztrátora egy személyben. Ugyanakkor a Barabás Miklós Céh alelnöke. 1944-ben megrendezi a két fiatalon elhunyt marosvásárhelyi festő, Dósa Géza és Vida Árpád emlékkiállítását. 1949 és1970 között a marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Középiskola egyik megszervezője és művésztanára. 1951-ben Állami Díjjal, 1954-ben a Munka Érdemrend III. fokozatával tüntetik ki. 1945-től 1971-beni nyugalomba vonulásáig Marosvásárhely művészeti életének egyik vezető egyénisége. Az ezt követő éveket kizárólag a festészetnek szenteli.
Így néz ki száraz adatokká sivárítva egy életút. Az adatok mögött azonban ott van Bordi András, az ember.
A volt diákja látószögéből könnyű is meg nehéz is beszélni róla. Könnyű, mert évek során, nap mint nap, óráról órára emberközelben voltunk vele. Ugyanakkor nehéz is, mert jó tanárról beszélvén a diák könnyen az elfogultság csapdájába esik.
Emlékeimben egy meleglelkű, kiegyensúlyozott, egyszerű ember elevenedik meg, aki maga volt a megtestesült harmónia. Kistermetű, de nagy formátumú ember. Tekintélye is ebből fakadt. Művészpedagógus volt a szó legnemesebb értelmében. Szakóráinkon korrigálva, a tárlatokon pedig művei révén tanított. Ha néha bonyolultabb feladataink voltak, átvezetett bennünket a Városi Képtárba, ahol bőven láthattunk jobbnál jobb eredeti példákat. Rajztanulmányokhoz kiváló minőségű rajzlapokat osztott szét, amilyenekhez foghatót akkor nem lehetett beszerezni a kereskedelemben. Tudta, hogy a tanuláshoz is jó anyag szükséges. A korrektúrák átfogóak voltak. Az is érdekelte, hogy egy munka milyen körülmények hatására születik. Egy alkalommal színes szürkékkel lehangoló kompozíciót festettem. Odajött és halkan megkérdezte: Valamilyen lelki ügye van? Persze hogy volt! Felnőttként kezelt minket, mindenkit magázott. Nagyon finom humora volt, de senkivel sem ironizált. Néha mesélt a párizsi múzeumi élményeiről. Előszeretettel emlegette Degas-t, Dalit és az impresszionistákat.
A festészet műfajai közül az akvarellt kedvelte leginkább. Abban volt nagymester. Úgy dolgozott, hogy a papírt a munka befejezéséig nedvesen tartotta. Ez a technika különösen határozott, virtuóz mesterségbeli tudást igényel. Formavilága leegyszerűsödik, színvilága a harmóniát megőrizve felfokozódik. Alkotás közben kerüli a mesterkéltséget. Olyanok a kompozíciói, mintha véletlenszerűen emelte volna ki a természet egy darabját. Korrigálás közben gyakran mondogatta is : „Ne agyalják ki a képet”. Az akvarell annyira a hatalmába kerítette, hogy hatása az olajképein is visszaköszön. Portréábrázolásain a modellek érzékeny lélekrajzként elevenednek meg. A tájak, a Maros-, a Küküllő-, a Nyárádmente festői mondanivalóit annyira karakterisztikusan ragadja meg, hogy úgyszólván a tájról is portrét fest.
Bordi András élete folyamán művészeti stílusirányzatok sokaságával találkozott. Mindenikből azt szűrte le, aminek megítélése szerint szükségét érezte. A különféle hatásokat úgy építette művészetébe, hogy saját puritán meggyőződését sohasem adta fel. Nem hatották meg a felszínes divatok. Tudta, hogy leghamarabb a divat megy ki a divatból.
Életműve rég szétfeszítette szűkebb alkotói tevékenysége holdudvarát. Ma már sok olyan alkotó munkálkodik szerte a világban, akinek a tanárát is Bordi András tanította. Bernády városában egyszerre nőtt fel és vált éretté a XX. századi Marosvásárhellyel, amelyben méltó munkatársa tudott lenni a híres városépítőnek.
Azóta sok szenny lefolyt a Maroson, bemocskolva a Bolyaiak, Bernády György, Metz Albert, a Bordi Andrások, Székely Jánosok, Barabás Istvánok, Molter Károlyok, Piskolti Gáborok, Sütő Andrások, Nagy Pálok, Izsák Mártonok és a hozzájuk hasonlók örökségét.
Csoda-e hát, hogy ebben a megveszekedett XXI. században lelkünk üdvéért szükségét érezzük felidézni András bácsi szellemét?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
