2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Régóta várt törvénymódosítás

Egyszerűsítették és gyorsították az örökbefogadás menetét egy, a napokban megszavazott törvénymódosítással, amelynek értelmében anyagi juttatást is kapnak azok a szülők, akik nagyobb gyereket, fogyatékkal élőt vagy két-három testvért fogadnak be a családjukba. Jelentős előrelépés ugyanakkor, hogy az RMDSZ kezdeményezésére a törvényben megteremtették a lehetőséget arra, hogy kérésre magyar nyelven is elérhetők legyenek az örökbefogadói bizonylat megszerzéséhez szükséges felmérések és felkészítők. 

A hatóságok adatai szerint Romániában ötvenezer gyerek nevelkedik az állami rendszerben, azonban kevesebb mint tíz százalékuk, mintegy háromezer-ötszázan vannak örökbefogadhatóvá nyilvánítva – tudtuk meg 

Csép Éva Andrea parlamenti képviselőtől, a képviselőház munkaügyi és szociális bizottságának titkárától érdeklődtünk, aki az elmúlt két évben oroszlánrészt vállalt abban a munkában, aminek eredményeképpen lényegesen egyszerűsítették az örökbefogadási folyamatot. A módosítások azt célozzák, hogy a gyermekek minél hamarabb kikerülhessenek az állami gondozásból. 

– A gyerek szempontjából a legfontosabb, hogy szerető családban nőjön fel. Amennyiben különböző okok miatt erre nem kerülhet sor a vér szerinti családjában, a cél az, hogy minél előbb egészséges környezetbe kerüljön, odafigyeljenek rá, gondoskodjanak róla, a fejlődéséről. Ugyanakkor fontos, hogy azoknak a családoknak, amelyeknek nem lehet saját gyerekük, adjuk meg a lehetőséget, hogy fogadhassanak örökbe, és gondoskodjunk arról, hogy a bürokrácia, a hosszadalmas és nehézkes procedúra ne riassza el őket eme szándékuktól – hangsúlyozta a képviselő.

Mint mondta, két éve dolgoznak a törvényen, a módosítások kidolgozását számos találkozó előzte meg örökbe fogadó szülőkkel, örökbe fogadott gyerekekkel, akik már nagykorúak, intézményben dolgozó szakemberekkel, és mindezek segítettek rálátást nyerni a törvény hiányosságaira, arra, hogy mi az, amin változtatni kell, hogy gördülékenyebbé tegyék a folyamatot. 

Fotó: Menyhárt Borbála (archív)



Nem kell negyedfokú rokonig felkutatni a családtagokat

Sokat könnyít a folyamaton az a módosítás, miszerint ahhoz, hogy egy gyermek örökbe adható legyen, már nem szükséges negyedfokú rokonig felkutatni a családtagokat, hogy azok írásos beleegyezésüket adják, hogy nem tartanak igényt a gyerekre, elég csak a harmadfokú rokonig visszamenni. Ez felgyorsítja az ügyintézést, annál is inkább, mivel a hatóságok már akkor feltérképezik a családot a harmadfokú rokonig, amikor a gyermek állami gondozásba kerül – mutatott rá a parlamenti képviselő. Mindemellett az újonnan módosított törvény a jelenlegi két évről ötre hosszabbítja meg az örökbefogadói bizonylat érvényességét, ami szintén egyszerűsíti a folyamatot, ugyanis előfordult, hogy a leendő szülőknek ez idő alatt nem sikerült megtalálniuk a megfelelő gyereket, lejárt a bizonylat érvényessége, és újra kellett kezdeniük a megszerzésével járó procedúrát. 


Felmérés anyanyelven

Csép Éva Andrea rámutatott, az RMDSZ kezdeményezésére a módosított törvény ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a szülők felmérését célzó eljárás, kérésre, a kisebbségek anyanyelvén történhessen. Köztudott ugyanis, hogy az örökbefogadásra vállalkozó szülőknek részt kell venniük több felkészítőn, a gyermekvédelmi szakemberek felmérik a szülői adottságaikat, a megélhetési lehetőségeiket, a környezetet, amelybe a gyermek kerülni fog, a folyamat során kérdőívek sokaságát kell kitölteniük. Ez eddig román nyelven volt elérhető, ám amint a képviselő rávilágított, a leendő szülők közül többen jelezték, hogy stresszhelyzetként élik meg a tudatot, hogy akár egy pszichológiai teszten is múlhat, hogy szülővé válnak-e vagy sem, és sokak helyzetét nehezíti, hogy román nyelven vannak megfogalmazva a kérdések. Ezért tartották fontosnak lehetőséget teremteni az anyanyelv használatára a felmérések során. Érdeklődésünkre Csép Andrea hozzátette, a módszertan kidolgozásánál oda kell figyelni arra, hogy elérhetők legyenek magyar nyelven a szükséges iratok, kérdőívek, ezeknek a biztosítása a gyermekvédelmi hatóságra hárul majd. 


Ösztönző juttatások

Egy másik, elsősorban a magasabb jövedelemmel rendelkező örökbe fogadó szülőkre nézve jelentős módosítás, hogy a törvény által biztosított egyévi összeszokási szabadság idején kapott juttatás ezentúl nem adott összeg, azaz 1700 lej lesz, hanem hasonlóképpen számolják ki, mint a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek járó összeget, azaz az utóbbi két év, de nem kevesebb mint 12 hónap átlagjövedelmének a 85 százalékát kapják az örökbefogadó szülők is. Csép Éva Andrea hangsúlyozta, azért tartotta fontosnak ezt a módosítást, hogy a biológiai szülőkhöz képest ne diszkriminálják az örökbefogadásra vállalkozó párokat, illetve egyedülálló édesanyákat, mivelhogy a romániai törvénykezés értelmében egyedülálló személyek is fogadhatnak örökbe gyereket. 

A tapasztalat azt mutatja, hogy általában az örökbefogadásra vállalkozó párok minél kisebb, egészséges gyereket szeretnének. Emiatt a módosított törvényben további anyagi juttatásokat szavaztak meg azoknak a szülőknek, akik nagyobb gyereket, fogyatékkal élőt vagy testvéreket együtt, azaz a „nehezen örökbe fogadható” kategóriából választanak. Ennek értelmében havi 600 lej jár azoknak a szülőknek, akik 3 és 6 év közötti gyermeket, könnyű vagy közepes fogyatékkal élőt vagy testvérpárt fogadnak örökbe. Továbbá havi 900 lejes juttatás jár a 7 évesnél nagyobb, a súlyos vagy halmozottan súlyos fogyatékkal élő gyerekek vagy három testvér után. 

Ugyanakkor amennyiben a gyereknek terápiára van szüksége, az utókövetési időszakban évi 1500 lejig leírhatók lesznek a rehabilitációjával kapcsolatos költségek. Emellett tíz alkalommal napi kétszáz lejjel támogatja az állam azokat a szülőket, akik az örökbefogadást megelőzően más megyébe járnak a még állami gondozásban lévő gyermeket meglátogatni az ismerkedés idején. 

A jogszabályt ki kell hirdetnie az államelnöknek, majd miután megjelent a Hivatalos Közlönyben, 120 nap áll rendelkezésre az alkalmazási módszertan kidolgozására.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató