Ha a romok mesélni tudnának...

A 18. század derekától Marossárpatak története szorosan összefonódott a Teleki család sárpataki uradalmának történetével. „Az első Teleki, aki Sárpatakon lakott, Teleki Mihály volt (1730-1740 körül). Ennek utódja volt Teleki Lajos, akinek két fia volt: Domokos és Mihály. A két testvér között oszlott meg a vagyon, így épült két kastély az alsó és felső udvarral, neoklasszicista stílusban” – írja Adorjáni Károly tanító az 1943-ban elkészült falumonográfiában. Az 1872-ben épült alsó udvari kastélyban ma is gyönyörködhetünk. A község központjában található épületet a háború után, 1945-ben államosították, utolsó gazdája Teleki József volt. Az alsó udvari kastélynak az idők folyamán többféle rendeltetése volt. Iskola, kultúrotthon, gyermekotthon működött benne. Jelenleg kórházotthon, öregeket és fogyatékosokat gondoznak itt. 

A felső udvari kastély a falu dísze, virága, a Maros mente büszkesége volt. A sáromberki vonatállomás felől jövet már messziről látszott a virágokkal, fákkal körülvett pompás épület. Akik látták a neoklasszicista stílusban készült felső Teleki-kastélyt, ma egyhangúlag állítják, hogy sokkal eredetibb, szebb és értékesebb volt, mint az alsó Teleki-kastély. Építésének idejét nem tudjuk pontosan, csupán az ismeretes, hogy a Teleki család emeltette a 19. században.

 „A kétszintes kastély felső részében padlásszobák voltak, ahová a tájban gyönyörködni, a messzeségbe elnézni jártak fel a lakók. A földszinten volt a konyha, a kamra, valamint a szolgálólányok lakószobái. Az emeletet a grófi család, majd a későbbi tulajdonos, Vaida Mircea családja lakta. Itt voltak a vendégszobák is, itt szolgálták fel az ebédet, és ezen az épületszinten kapott helyet a társalgó is. A kastély hátsó részén volt egy lépcsőház üvegfallal, innen lehetett feljutni az emeletre. A bástyaépület is a kastélyhoz tartozott, amely szintén kétszintes volt. Ezt a bástyát nyaralásra használta Vajda Mircea olasz származású nagybátyja, Anastasie Safrano. A földszinten volt egy nagyobb és két kisebb szoba, konyha és kamra is. Az emeleti rész adott helyet a társalgónak és három kisebb szobának. Ezzel a bástyával volt egybeépítve a parádés lovak istállója, valamint a kertészlak” – mesélte egykor érdeklődésemre Rend Mária (Cukri) tanító néni.

Kávét a sírhoz

A falu öregjei gyakran emlegetik, hogy kanyargós, szerpentines út vezetett fel a kastélyhoz. Ezt az utat rendszerint hintóval tették meg a grófi család tagjai. A kastély előtt csodálatos park volt, öreg fákkal körülvéve, virágokkal beültetve. A közelben gyönyörű tó egészítette ki a kastély festői környékét, sziklakövekkel körülrakva, a sziklák között havasi gyopárral. A bejárat előtt volt egy terasz, ahová a parádés hintót felvitték a lovak. Itt ültek be és itt szálltak ki a kastély lakói.

Az utolsó grófi lakó báró Bornemissza András felesége, Pólika grófnő volt. Nem hiteles források szerint a báró politizált, s egy alkalommal hivatása Budapestre szólította, ahol ellenségei meggyilkolták. Holtteste a helyi kriptában van eltemetve. Felesége sokáig gyászolta. A falu népének nagy ámulatára reggelente kivitte a férje kávéadagját a sírhoz, annyira szerette és hiányolta.

Vaida-birtok lett

Pólika grófnő halála után a birtok a tancsi Telekiekre maradt. Teleki Artúrt szerette a falu lakossága, mert segítette a falu lakóit, az emberek munkáját pedig érdem szerint, bőkezűen megfizette. A kastélyt és a hozzá tartozó javakat később fia, Teleki Béla örökölte, aki politikus volt.

1933 őszén Teleki Béla, mielőtt Magyarországra távozott volna, eladta a birtokot a kastéllyal együtt Vaida Sándor (Alexandru?) román miniszterelnök Mircea nevű fiának. A birtokhoz a kastélyon kívül kb. 400-500 hold szántó és 20 holdnyi park tartozott. A kastélyban Mircea csak tavasztól őszig tartózkodott, távollétében Kis László intéző viselte gondját az épületnek és környékének, a falu embereivel műveltetve meg a hatalmas földterületet. 

1937 augusztusában Vaida Mircea közölte az intézővel, hogy a birtokot eladja, viszont szándékában áll megtartani a kastélyt a parkkal együtt. A majort a gazdasági épületekkel együtt az intéző kapta, végkielégítés gyanánt. Kis László disznóhizlaldát létesített itt, de próbálkozása valószínűleg nem hozta a várt eredményt, mert a hizlaldát hamarosan felszámolta. Adorjáni Károly tanító, a Hitelszövetkezet elnöke, tudomást szerezve a birtok áruba bocsátásáról, közgyűlést hívott össze. Ismertette a helyzetet, és arra ösztönözte a lakosságot, hogy a birtokot vegyék meg, biztosítva a jelenlévőket, hogy a Hitelszövetkezeten keresztül ő majd gondoskodni fog a szükséges pénzösszegről. A vásár megtörtént, a birtok a sárpataki nép tulajdonába került, s ez nagymértékben befolyásolta a település későbbi fejlődését.

„Amikor 1940 őszén bevonultak a magyarok, és Erdély két részre oszlott, Vaida Mircea elmenekült, a kastélyt nem tudni, kinek a gondjaira bízta. Kis László az intézői lakást és a gazdasági épületeket magánszemélyeknek adta el, majd ő is távozott. A kastély sokáig gazdátlanul állt, egyik nyáron marosvásárhelyi iskolások nyaraltak benne. Később egy katonai alakulat lakott ott, tönkretéve a kastély földszinti részét. Azután Debrecenből idemenekült egy zsidó család: két nő és két leányka. A lakók nappal nem mutatkoztak, csak estefelé jártak ki levegőzni. Valaki gondoskodhatott róluk, mert raktáruk mindennel tele volt. A két nő férje állítólag magyar tiszt volt, de zsidó származásuk miatt rejtegetni kellett őket. A félreeső marossárpataki kastély azonban csak rövid ideig jelentett búvóhelyet számukra. A front közeledtével elárulták és elhurcolták őket. A falu akkori jegyzője vette át a bástyát a foglyok elhurcolásakor, s valószínűleg felfedezte, hogy egy ládában értékes kincsek vannak, amit elrejtett. A háború után fiával visszatért a kastélyhoz s magával vitte a ládát, amelyben állítólag arany- és ezüsttárgyak voltak” – mesélte néhai Szántó István tanító, iskolaigazgató.

Kémtörténet

A háború vége felé Káli Nagy Sándor üzletember lakott a kastélyban feleségével együtt. Káli különös ember volt, senki sem tartotta vele a kapcsolatot a faluban. Naponta járt kis pónilovával a városba, a hírek szerint benzinkútja volt Vásárhelyen. 

Babos Jánosné Berta 1942 és 44 között szolgált Káli Nagy Sándor feleségénél. Amikor a kastélyhoz került, a család az emeleti részt lakta. Káli második felesége fiatal hölgy volt, aki otthon tartózkodott, ritkán hagyta el a kastélyt. Berta néni visszaemlékezései szerint egy napon levelet dobtak le egy repülőgépről. Ő felvette, és odaadta Kálinak. Néhány nap múlva ismét megjelent a repülőgép, s újabb levelet hozott. Berta néni szaladt, hogy felvegye, de az akkori jegyző a közelben tartózkodott, vízért ment a csorgóra, és megelőzte. Nem akarta odaadni a levelet, eltette, hiába kérlelte a szolgálólány. A történtek után 3-4 nappal Káli Nagy Sándort letartóztatták. A feleségének hetente kellett jelentkeznie vallomást tenni a csendőrségen. Később, a front átvonulásakor, megjelent egy autó két katonával és Káli Sándorral. Elvitték a feleségét a kastélyból, s azóta senki sem látta őket. Berta néni később megtudta, hogy Nagy Sándor orosz kém volt.

A pusztulás

A háború idején, abban az időszakban, amikor senki sem lakta, a kastélyt kifosztották, bútorokat, könyveket, értéktárgyakat vittek el. A fegyverletétel után, 1945 nyarán megjelent a tulajdonos, Vaida Mircea, és áruba bocsátotta a felső udvari kastélyt. Innen kezdődik az impozáns épület tragédiája. Kövesdi (Petreanu) Dumitru toldalagi lakos vette meg 20 millió lejért. Először a kastélyt bontatta le, eladva az anyagot a község lakóinak, később a bástya is hasonló sorsra jutott. Aztán letarolták a park „égig érő” fáit, amelyek között még Afrikából hozottak is voltak. A bontás, pusztítás valószínűleg valakinek a megbízásából történt. A fotón látható irattartót sikerült megmenteni, ma a falumúzeumban található.

Napjainkban csak néhány cserép- és tégladarab tanúskodik arról, hogy a Teleki-kriptától nem messze valamikor csodálatos kastély állt. Máig sem tudni pontosan, hogy ki a felelős a kastély eltűnéséért, ki a hibás azért, hogy a mai nemzedék nem gyönyörködhet a pompás épületben. A fiatalok közül bizonyára csak kevesen tudják, hogy a Bandi-hegyen egykor egy kétszintes kastély volt, amelyre nem vigyáztak őseik.