Hadnagy József versei
Katedrálist a költészetnek
Se istene, se
hazája – de nem ezért
volt árvasága
bárki árvaságánál
nagyobb,
csak szeretni tudott – azért.
Könnyei megtermékenyítették:
falu nőtt ki
a földből és külváros,
amilyet ember még nem
látott.
És mert istene
egyiknek sem volt, keltek
és feküdtek a
semmivel,
teremtett az
égre új csillagot s egy
eljövendő napot –
legyen fölöttük
is mennybolt, s szívükben is
haza S mikor látta,
hogy jó, folytatta
teremtését,
könnyei kővé
váltak – nagyobb hatalma,
mint Medúzának,
s fölülmúlja Perszeuszt
(mikor olvasom,
kővé dermeszt a gyönyör,
s nyomban porrá zúz:
mi őt gyötörte,
engem is gyötör) –,
és a kövekből
katedrálist épített
a költészetnek.
Lírai napló
Csupa mozgás a test –
forgalmas ajtó:
bezár, vagy kizár.
Küszöbén mosolyod
hasztalan sepreget
Kötéltáncos
Ma visszakaptam a bibliámat,
mit harminc éve
csak fejben lapozok.
Megnéztem, mit húztam alá,
mi volt nekem fontos.
Sokat változtam.
Ami megkötözött,
táncolok rajta most.
Akkor korlátok között,
most szabadon
esek
Kékkel és lilával festek
valamilyen eget…
