Egész egyszerűen ilyen mérvű lefokozás még nem történt a seregben, mint amelyet a szabadbalos népkormányzat hajtott végre a minap.
A döbbenettől nem tudok szóhoz jutni.
Egész egyszerűen ilyen mérvű lefokozás még nem történt a seregben, mint amelyet a szabadbalos népkormányzat hajtott végre a minap. Tábornokok, vezér- és főezredesek, sarzsik, vállrojtok, kardbojtok, csillagok, sávok estek áldozatul a tábornoktalanítási hullámnak. Az igazságosság és méltányosság nevében. Hiszen az mégsem lehet, hogy mindenkiből harci érdemek, vitézségi bravúrok, hőstettek és legendás, világra szóló hódítások, bajvívások, hadjáratok nélkül, a szolgálati út megkerülésével váljanak főrangokká, míg más harcedzett irodisták és közlegény-szomorító, dombelhárító egységparancsnokok, becsületben megkopaszodott hadfiak évtizedeket várnak előléptetésre, elismerésre, veteránoknak kijáró obsitra, vérfagylalóan magas nyugdíjra.
Ezeket az előnyöket a kormányzat szemfüle most egyetlen mozdulattal, miként ama régi hadfiak az orrukat, míg a mandzsettájukra Napóleon nem varratott három fémgombot, eltörölte, akár a taknyot. És ezzel az öreg, tényleges hadkáderek érzik, hogy megbecsülésük a régebbi fényben ragyog föl, hiszen már előzőleg azt is elérték, hogy nyugdíjuk olyan érinthetetlen, mint maga a Han dinasztia kínai császárai voltak az ázsiai középkorban.
Meg vagyok sértve.
Engem nem értesítettek sem az előléptetésekről, melyben a különféle közéleti Rigó Jancsik részesültek, sem arról, hogy eltörölték a Rózsa Sándorok betyárbecsület-rendjeleit. Most aztán itt állunk őszvíz idején közéleti, közszolgálati tábornoki kar nélkül, elárvulva, talpig lefosztva, mint szüret után a szőlő, vagy mint tarlóhántás után a kukoricaföld. És főleg azon vagyok megsértődve, hogy engem senki sem akart előléptetni egyszerű képzetlen katonából, akit békeidőben szolgálattételre nem hívnak be, de háború esetén minősítésem ágyútöltelék, nem léptettek elé bár krumplivirágos géhás őrmesterré. És azért is megbántva érzem magam, mert ebből következően nem vagyok ranglejtett sem, nem tiltották meg házi készítésű díszgárda-egyenruházatom hordását és ugyanakkor nem varrnak ezer pitykét a százzsebes harci lajbimra fürge katonaszabók. Ezek után sem fogja senki sem elhinni rólam, hogy páratlan katonai virtusok szunnyadnak bennem. (Felébreszthetetlenül.) Nem járhatok verbunkost, nem vághatok ki díszlépést, nem várhatom el, hogy az alacsonyabb rendfokozatok még az utca túlsó oldaláról is átköszönjenek nekem csákólevéve. Se dali pár pisztolyom, se selymes lódingom, csontos legfeljebb a karaj a tányéron, nem a kalabérom. Csak az vigasztal, hogy számos pártvezető, volt és jövendő miniszter, bankkarvaly és parlamenti hiúz osztozik sanyarú sorsomban. Ámbátor ők még visszakaphatják sarzsijukat, csak olvadjon le a dér a kutyáról.
