2026. szeptember 22., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotók: Nagy Tibor


14. marosjárai szilvafőző fesztivál


Immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg szeptember 19–20-án a marosjárai szilvafőző fesztivált, ami minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. A kétnapos rendezvény a szórakozás mellett a hagyományőrzésnek és gasztronómiának is teret adott: a helyi értékek és ízek mellett a testvértelepülések hagyományos ételei is helyet kaptak. 

A fesztivál szeptember 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor vette kezdetét a már hagyományossá vált felvonulással, amelyet a demecseri Citrom Band fúvószenekara kísért. Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a rendezvény kinőtte magát, így már második éve a falu határában, egy hatalmas szabad területen kapott helyet. Az ünnepi köszöntők után ismét a magyarországi testvértelepülés zenészei léptek színpadra, majd a Bokréta néptánccsoport hagyományőrző néptáncbemutatója következett. A kedvező időjárás több száz látogatót vonzott, akiket a délután folyamán helyi és környékbeli zenészek szórakoztattak. Színpadra lépett Rácz Norbert, Ördög Miklós, valamint Nagy Orsi és Ferenczi Kamilla is, a nap zárásaként pedig a Retro MagyaRock adott nagyszabású koncertet a magyar rock jegyében. 



A hangulat vasárnap sem hagyott alább. Ottjártunkkor, a délutáni órákban ismét zsúfolásig telt a tér. Kolcsár Gyula polgármester lapunknak elmondta, hogy igyekeznek minden évben újítani a programkínálaton, hogy még vonzóbbá tegyék a fesztivált a látogatók számára. A már megszokott koncertek és zenés-táncos előadások mellett idén több kerekasztal-beszélgetést is beépítettek a programba. Az egyik ilyen beszélgetésen a helyi gazdákat szólították meg. Ennek kapcsán Kolcsár Károly parlamenti képviselő kiemelte, hogy a visszajelzések alapján a gazdák nagyon örültek az alkalomnak, hiszen ritkán adódik lehetőség arra, hogy elmondhassák az illetékeseknek azokat a kihívásokat és nehézségeket, amelyekkel nap mint nap szembe kell nézniük. 

– Sajnos egyre több a kihívás, a gazdálkodói és vállalkozói szektorban is egyre nehezebben lehet érvényesülni. Ennek ellenére a beszélgetésnek optimista hangulata volt, pozitívan állunk a dolgokhoz, keressük a megoldásokat, és egymást támogatjuk – mondta. 

A Dumasátorban vasárnap A kamaszkor ízei – amit otthonról viszünk tovább témáról beszélgetést folytatott Badics Petra és dr. Kádár Annamária pszichológus, majd ezt követően Történetek egy asztal körül címmel a Gáll családdal folytatódott a program. Az esti órákban a nagyszínpadon ismét a zenéé volt a főszerep: fellépett Rad Radu, Aurel Tămaș, illetve Portik Lívia is.

A hétvége folyamán állandó programokkal is készültek. A legkisebbeket hagyományos körhinta várta, de a kisvonat, az ugrálóvár, az arcfestés és a kézműves-foglalkozások sem maradtak ki a programból, emellett pedig a Fizi Miska című bábelőadás is látható volt. A kézműves és helyi termelői vásár szintén nagy sikernek örvendett. A dióval ízesített szilvaíz mellett a gyöngyből készült ékszerek és a fából készült használati és dísztárgyak is sok érdeklődőt vonzottak. 



Kolcsár Gyulától megtudtuk, hogy idén nemcsak helyiek készítettek szilvaízt, hanem Magyardécséről (Beszterce-Naszód megye) is érkeztek árusok. Mivel rendszerint rengetegen vásárolnak a hagyományos szilvaízből, ezzel is igyekeztek biztosítani, hogy elegendő mennyiség álljon a látogatók rendelkezésére. A polgármester kiemelte, hogy idén három testvértelepülés – a magyarországi Demecser és Füzérradvány, illetve a felvidéki Jánok – képviselői is ellátogattak a fesztiválra, és szintén készítettek finomságokat. Így a rendezvény ezúttal nemcsak a szilváról szólt, hanem gasztrofesztivál jellegűvé is vált, ahol az érdeklődők „megismerhették azokat az ízeket, amelyeket a magyarok készítenek más tájakon”. A polgármester hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos, hogy visszatérjünk gyökereinkhez, illetve megőrizzük értékeinket és hagyományainkat, aminek egy nagyon jó módja a gasztronómia. Az ínyencek megkóstolhatták a demecseri töltött káposztát és a füzérradványi vaddisznópörköltet, de volt szilvaízes lángos és különféle pálinkák is, a zárónapon pedig a Lanka által készített 150 méteres kolbász is percek alatt gazdára talált. 



Kolcsár Gyula a szervezési nehézségek ellenére rendkívül sikeresnek értékelte a tizennegyedik és egyben eddigi legnagyobb szilvafőző fesztivált, ahol a látogatók szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat. 

Kolcsár Károly hozzátette, hogy az anyagi bizonytalanságok ellenére a rendezvényre a jövőben is nagy szükség van. 

– Anyagi szempontból idén is nehézkesen indult a rendezvény: a helyi költségvetésből különítettek el, emellett pedig a Visit Maros is támogatást nyújtott, amiért külön köszönet jár. Úgy gondolom, hogy ha sikerült tizennégy alkalommal megszervezni, az azt jelenti, hogy ennek már hagyománya van, és folytatni kell. Bízom benne, hogy a rendezvény a jövőben is képes lesz fennmaradni és tovább fejlődni – mondta. 

A tizennegyedik marosjárai szilvafőző fesztivál vasárnap este tűzijátékkal zárult. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató