Harminc termékeny év üzenete

XXIV. Bernády Napok – tárlatnyitó és könyvbemutató

Mit jelentett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány az elmúlt három évtizedben Marosvásárhely életében? – erre a kérdésre fogalmazódtak meg kulcsszavas és hosszabb, emlékidézős válaszok csütörtök délután, a városépítő polgármester nevében huszonnegyedszerre megszervezett nagybetűs Napok megnyitóján, a Bernády Házban. Az ünnepi együttléten kettős tárlatnyitóra is sor került, továbbá bemutatták a Galéria a Bernády Házban 3. című művészeti albumot.

„Rég túlléptük a Ház kereteit”

A rendezvény első felében a múlt belső képeié volt a főszerep. „Otthon”, „színvonalas helyszín a könyvbemutatókhoz”, „motiváció a történelem megismerésére”, „sziget a feltöltődésre” – sorjáztak a város különböző korosztályú és érdeklődésű értelmiségi rétegének meghatározásai az alapítványról és annak Házáról Izsák Ildikó és Barabás Ede kisfilmjében. A pár perces emlékvideóban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke Bernády György átfogó jelenlétét kora Marosvásárhelyének mindennapjaiban valamiféle kovásznak nevezte, majd hozzátette: „próbáltuk ezt a hangulatot visszaadni, ha valaki bejön ide, az érzi, hogy a kultúra, a tudomány, a közélet egybefonódik”. Nagy Miklós Kund kuratóriumi alelnök a hagyományossá vált rendezvényekről szólt a kisfilmben, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy „ennek az alapítványi munkának olyan kisugárzása van, hogy rég túlléptük a Ház, illetve a város kereteit, nemzetközileg is jegyeznek már.” 

A felvételen egy pillanatra a Bernády-szobor-avató emléke villant fel, majd Nagy Miklós Kund így folytatta: „Az is az alapítványnak köszönhető, hogy Marosvásárhelyen van Bernády György-szobor, Aranka György-szobor, vannak emléktáblák a fontos épületeinken. Ha azt mondom, hogy 30 év alatt mintegy 150 ezer látogatója volt a Bernády Háznak, az nem túlzás, hiszen ez idő alatt 1500 vagy annál jóval több rendezvényünk volt. Az egyik legkövetkezetesebben, legeredményesebben végzett munkánk a vizuális művészeteknek a népszerűsítése.” „A kiállítóink felé mindig egy kérésünk volt: hagyjanak itt akár egy festményt, akár egy szobrot vagy textíliát. Érdekes módon ezt senki nem utasította vissza” – egészítette ki az elmondottakat Borbély László, majd újra Nagy Miklós Kundnál volt a szó: „A Bernády Házban gyűl a kollekció, amiből újabb és újabb kiállításokat tudunk rendezni. Már több mint 300 műalkotásunk van.” 

„A városépítő közössége vagyunk”

Az ünnepi hangulatot a következő percekben a Tiberius vonósnégyes játéka fokozta, a Bernády Ház zenész barátai egy Bartók-művet adtak elő Csíky Boldizsár zeneszerző feldolgozásában. Ezután Borbély László „élőben” is köszöntötte az egybegyűlteket.

– Azon gondolkoztam, hogy mi a legfontosabb nekünk, és rájöttem: önök a legfontosabbak. Azok, akik itt vannak, és akik velünk voltak harminc éven át. Mi mindannyian Bernády közössége vagyunk, hiszen mindannyian valljuk azt a szellemiséget, ami arra ösztökélt, hogy 1992-ben létrehozzuk a Bernády Alapítványt. A kilenc alapító közül hárman már fentről néznek ránk – Sütő András, Puskás Sándor és Dóczy Pál –, hatunk közül Béres András igazoltan hiányzik, de itt vagyunk öten: Markó Béla, Király István, Csíky Boldizsár, Káli Király István.

Mérce és út

A kuratóriumi elnök szavait a többi alapító visszapillantó és előretekintő gondolatai követték. 

– Érdemes volt az idők hajnalán, a ’90-es évek elején álmodni, tervezni, hiszen a Bernády Alapítvány és a Bernády Ház egy stabil intézménye ennek a városnak – hangsúlyozta Markó Béla, majd a székhely névadási vitáját idézte fel, melynek kapcsán a Magyar Ház megnevezés is felmerült. – Nagyon magasra emeltük a mércét, amikor Bernády Györgyről neveztük el az alapítványt és ezt a Házat. Úgy gondolom, azok, akik az alapítványt működtették, felértek ehhez a mércéhez az elmúlt harminc esztendőben. De nem merném azt állítani, hogy összességében a közösség, maga a város ezt a mércét megértette. A Bernády elnevezés azt jelenti, hogy az út nagy része még előttünk van, mert el kell érnünk oda, ahova Bernády György a maga eszközeivel elérkezett.

Csíky Boldizsár a város egyik megtartó szellemi erejének nevezte a Bernády Alapítványt és székhelyét. 

– Miután eldöntöttük, hogy mi a feladatunk, hogy szellemi pilléreket kell teremteni a magyar közösség megmaradásához, megőrzéséhez, fejlesztéséhez, adódtak nehézségek, egyebek mellett a bejegyzésnél is – pergette vissza az időt a kezdetekig Káli Király István, majd Imreh Ernő jogász nevét említette, aki sokat küzdött az alapítványért. – Számomra a sors kegye és ajándéka, hogy „bábáskodhattam” a Bernády Alapítvány létrejötténél. 1992-ben már tudtuk, hogy ilyen intézmények nélkül képtelenség lesz megőrizni a közösséget, a Bernády Alapítvány pedig betöltötte hivatását, erős pillérre marosvásárhely magyarságának – összegzett Káli Király István.

Nyelviskola helyett született

Sebestyén Mihály kuriózumnak számító ismereteket osztott meg hallgatóságával a Bernády Ház megszületése előtti időkből: 1991-ben a kolozsvári Heltai Alapítvány nyelviskolának akarta megvásárolni az épületet, anyagi források hiányában azonban a terv kútba esett. 

– Az RMDSZ és Borbély László hirtelen ráérzett arra, hogy itt van egy csodálatos épület, amit meg kell szerezni, a kiköltöző rendőrözvegy ugyanis kiment Magyarországra. 1992-ben ott voltam a kezdeteknél, annál az üzletnél, amelyről majd valamikor levéltári dokumentumok is fognak tanúskodni. 

A továbbiakban Sebestyén Mihály a Házhoz fűződő emlékeiből Kovács Levente emlékiratainak bemutatóját emelte ki, amelyen a közönség nem fért el a helyiségben, majd jelenlegi munkájáról, az öregkori – elvei mellett a régi, közösségvédő indulattal kiálló – Bernády tanulmányozásáról szólt.

Az alkotók ajándékai 

Az együttlét második felében Nagy Miklós Kund az alapítvány birtokában lévő műalkotásokat bemutató két tárlatról, illetve az albumokról szólt, amelyek a közösségi összefogás és a kiállító művészek adományozókedvének gyümölcsei. Az első album 15 évvel az indulás után született meg, nyolc év múlva követte a második, és most jött el a harmadik kiadvány ideje, amely a két korábbitól eltérően egy „megkettőzött” kötet, ugyanis a földszinti kiállítóteremben helyet kapó műalkotások mellett az emeleti galéria fotóművészeti anyagát is tükrözi. 

A Bernády Alapítvány kuratóriumi alelnöke a tárlatok kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a Ház törzsközönsége egyenként talán valamennyi festményt és fotót ismeri, így együtt még sohasem láthatta. 

– Nagyon jó keresztmetszet ez arról, hogyan alakult Vásárhely művészeti élete. A kiállításokat rendszerint úgy szervezzük meg, hogy legyenek köztük olyan értékes életművek, amelyek már nem gazdagíthatók, mert az alkotók elhunytak, illetve legyenek a kiállítók között olyanok is, akik most vannak az életük delén, a nagy mesterek, a bizonyosságok, továbbá adjunk lehetőséget a bemutatkozásra azoknak, akik már elindultak a pályán, de a legfiatalabbaknak is. 

Az emeleti galériában a fotótörténet olyan óriásainak a munkái is felfedezhetők, mint Brassai (Halász Gyula) és Robert Capa, ugyanakkor Marx Józseftől a legifjabbakig a nemzetközi fotóművészet számos alkotója képviseltetik. 

A Galéria a Bernády Házban 3. című albumban a műalkotások reprodukciói mellett több méltatás is helyet kapott, ezek nagy része a Népújságban jelent meg az elmúlt öt évben – tette hozzá Nagy Miklós Kund, majd reményét fejezte ki, hogy pár év múlva a Bernády Ház újabb kincseit bemutató negyedik kötet is világra jöhet.