Sok szöveg elhangzott, sok tinta elfogyott arról, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás és a márciusi véres események után ideje, hogy Marosvásárhely a harmónia városává váljék.
Sok szöveg elhangzott, sok tinta elfogyott arról, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás és a márciusi véres események után ideje, hogy Marosvásárhely a harmónia városává váljék. Az ötletgazda a megyeszékhely polgármestere. Kb. másfél évvel ezelőtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezentúl harmónia lesz Vásárhelyen, és hatalmas bannerrel akarta világgá kürtölni, hogy micsoda harmónia uralkodik a városban. Ám ugyanazon a sajtótájékoztatón jelentette be azt is, hogy márpedig ezután nem lesz semmiféle menetelés. A Székely szabadság napján, március 10-én szervezett felvonulásról beszélt, amelyen valóban akadt néhány rendbontó, akik ártottak az egyébként rendkívüli esemény méltóságának.
A következetesség nem erőssége a városvezetőnek, hiszen azóta a szélsőséges Új Jobboldalnak jogában állt a főtéren uszítani a magyarok ellen. A Vásárhelyi Forgatagot ellenben már kiűzte a főtérről. A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése évek óta tartó úgynevezett megbeszélések, egyeztetések, tárgyalások után is a levegőben lóg. Sőt, komoly incidensek is történtek a helyi rendőrség közbelépése nyomán, amely hatalmas büntetésekkel fenyegette meg azokat a vásárhelyieket, akik egy civil szervezetnek megengedték, hogy a házuk falára magyar utcanévtáblákat tegyenek ki. Nem kívánom részletezni, hiszen olvasóink tájékozottak a témában, de ami az orvosi egyetemen történik, az már a diszharmónia magasiskolája.
Az eset, ami miatt most tollat ragadtam, nem Vásárhelyen történt ugyan, de vásárhelyiek a
„főszereplők”, és ugyancsak leckét adtak fel abból, hogy hogyan képzelik el a harmóniát, azaz a román–magyar együttélést, hiszen erről van szó. Az történt, hogy a múlt hét végi Nyárádmenti Napok nyitómozzanatára, a felújított és kibővített idősotthon avatóünnepségére, ahogy illik, meghívták a megye prefektusát és a megyei tanács elnökét is. A megye két vezetőjét azonban annyira felháborította a román és az európai lobogó mellé kitűzött székely és magyar zászló, hogy – miután választás elé állították a város polgármesterét, hogy vagy a zászlók, vagy mi, a városvezető pedig a zászlókat választotta – tüntetően távoztak az ünnepségről.
A polgármester gyerekes gesztusnak nevezte az incidenst, ám többről van szó: ha a kormány helyi megbízottját, aki amúgy a törvényesség őre kelle(ene) legyen, bár tudta, hogy a magyar zászlót a diplomáciai protokoll szabályainak megfelelően a meghívott magyar vendégek tiszteletére tették ki, a székely zászlót pedig a nyárádszeredai székelyek is magukénak érzik, és egyébként sem egy másik ország jelképe, mégis azt követelte, hogy tüntessék el azokat, akkor valami nem stimmel a törvény értelmezése körül.
A tanácselnökön amúgy nem csodálkozunk, hiszen az
„elég volt a magyar uralomból” szlogennel nyerte meg a legutóbbi választást. Ilyen szempontból, úgy látszik, következetes maradt.
Nem folytatom. A valós harmóniához kölcsönös megértésre, toleranciára, egymás nemzeti és kulturális értékeinek a megbecsülésére, a demokratikus értékek iránti nyitottságra lenne szükség. Addig minden olcsó szlogen marad.
