Hász Róbert estje – Látó Irodalmi Játékok 62.
A Látó júniusi meghívottja Hász Róbert író, a szegedi Tiszatáj folyóirat főszerkesztője.
A Látó júniusi meghívottja Hász Róbert író, a szegedi Tiszatáj folyóirat főszerkesztője.
Hász Róbert 1964-ben született a délvidéki Doroszlón, innen kényszerült az anyaországba (egészen pontosan: Szegedre) menekülni, 1991-ben, a délszláv háború elől, ekkor még a visszatérés szándékával. E szándék komplex okok miatt végül meghiúsult, de az életpályája ívét ez szerencsére nem befolyásolta, hiszen Hász Róbertet ma már a szegedi Tiszatáj c. irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként, és ami ennél is fontosabb: féltucatnyi nagyszerű regény, illetve két novelláskötet szerzőjeként jegyezhetjük. Saját honlapján az alábbi mondattal fogadja az olvasót: „Azért vagyunk mi, mesemondók, igricek, költők és írók a világon, hogy az igazságokon túl elmondjuk az embereknek a történeteket is.” És aki akár csak egyetlen művét is olvasta a szerzőnek, tapasztalhatta, hogy Hász Róbert híven tartja magát a fenti mottóhoz. Nehezen lehetne monotematikus szerzőnek nevezni, hiszen az írásaiban feldolgozott témák, események színterei a honfoglalás időszakától, Mária Terézia és a délszláv háborúk korán át a messzi jövőig ívelnek. Első erdélyi bemutatkozásán A künde (2006), A Vénusz vonulása (2013) és az Ígéretföld c. regényei kerülnek szóba, és a későbbiekben remélhetőleg az erdélyi olvasók kezébe is. A mind Magyarországon, mind Franciaországban már a második kiadásig jutott A künde c. regénye a honfoglalás korában játszódik, s miközben mítoszokat próbál tisztázni, újabbakat teremt. Teszi ezt olyan mesélőkedvvel és olyan nyelvezettel, mely már az első sorok után magához bilincseli az olvasót. A Vénusz vonulása egy valóban létezett jezsuita szerzetes, Sajnovics János alakja köré szövődik, aki Mária Terézia megbízásából 1768-ban elutazik az Észak-Norvégia partjai közelében található Vardő szigetére, hogy megfigyelje a Nap és a Vénusz együttállását. Az olvasó pedig mindeközben megfigyelheti a korabeli Európa társadalmi életének számos fontos mozzanatát, mind horizontálisan, mind vertikálisan, a maga eszmetörténeti összefüggéseiben. De nem ezért nem fogja letenni a kezéből, hanem azért, mert közben olyan történetek tartják izgalomban, melyek egy erre szakosodott krimiírónak is becsületére válnának. Az Ígéretföld pedig a távolinak remélt, de talán annál azért közelebb eső jövőbe utaztatja az olvasót, melyben egy újrarajzolt Európát, új erkölcsöket és új világrendet találunk. Sok minden új, csupán néhány dolog régi – az emberi ostobaság és aljasság. De nézzük a dolog jó oldalát – legalább nem fogunk unatkozni…
