Havadtő magára talál

Évekkel ezelőtt Havadtő az átutazók szemében jelentéktelen település volt, melynek a nevét sem volt érdemes megjegyezni, s nem csoda, hisz a helybéliek is sajnálkozva jegyezték meg: nincs semmi nevezetesség a faluban.

Évekkel ezelőtt Havadtő az átutazók szemében jelentéktelen település volt, melynek a nevét sem volt érdemes megjegyezni, s nem csoda, hisz a helybéliek is sajnálkozva jegyezték meg: nincs semmi nevezetesség a faluban. Többeket azonban zavart ez az önként vállalt kisszerűség, az utóbbi években az adottságok felkutatásába fogtak, és a falu kiemelését kezdeményezték a névtelenségből. Törekvésük visszhangra talált a közösségben, a kezdeti kételyek után szélesebb körben is felismerték, hogy lehet és érdemes tenni a faluért, mely sokkal többet érdemel.

Múzeum önerőből

2010-ben több megyei napilap és rádió is beszámolt a falunap keretében ünnepélyesen megnyitott néprajzi és helytörténeti gyűjteményről, amelynek tárgyait a közösség adta össze önzetlenül. A több száz tárgyat felölelő múzeum megnyitása óta az iskola régi épületének két termében fogadta a látogatókat, akik között nemcsak könnyezve emlékező idősek, de őseik tárgyaira kíváncsi elszármazottak, helyi értékeket kereső külföldi érdeklődők, sőt, a térség kulturális örökségét kutató erdélyi, magyarországi és nyugat-európai tanárok, tudósok is voltak.

Havadtő gyarapodó közgyűjteményét a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja is nyilvántartásába vette. Rövidesen rendeződik a begyűlt tárgyak tulajdonjoga és gondozása is, ugyanis az állomány védelmét, a további gyarapítást, tematikus kiállítások szervezését, hosszabb távon pedig a közösség hagyományainak ápolását és kulturális életének fellendítését a bejegyzés alatt álló Pro Havadtő Egyesületen keresztül fogják megvalósítani.

Látnivalóvá teszik a másfél évszázados sírköveket

Bár a faluban is alig ismerik jelentőségét, a régi református temető 19. századi homokkőből faragott csodálatos szépségű sírkövei a közösség legjelentősebb tárgyi örökségét képviselik, és többek közt a Kis-Küküllő mente egyik leghíresebb kőfaragó dinasztiája, a havadtői Menyhárt, valamint a szintén jó nevű Kerekes család munkásságát tárják elénk. A magyar művelődéstörténet Péterfy Sándor szobrászművésznek a 2005-ben megjelent Marosszék régi sírkövei című kötete alapján tartja számon a falu párját ritkító temetőjét, amelynek állapota azonban az utóbbi időkben meglehetősen leromlott.

Havadtő közössége a református egyház támogatásával (a térségben elsőként) arra készül, hogy kulturális szervezetek ajánlásai és restaurátori útmutatás alapján példaadó módon rendezi az elhanyagolt temetőt, az eredeti helyükön újra talpra állítja és megtisztítja a kidőlt, elsüllyedt sírjeleket. A május 4-ére, szombatra szervezett sírkőmentés jelképes módon a közösséget is talpra állítja, hisz a havadtőiek nem rossz emlékű közmunkaként, hanem hagyományos székely kalákaként szervezik az eseményt. Reményeik szerint munkájuk többszörös értelmet nyer: megmentik a pusztulástól és továbbörökítik a település különlegesen értékes művelődéstörténeti és néprajzi emlékeit, ugyanakkor leróják kegyeletüket az elődök előtt, akik ezen a tevékenységen keresztül még a síron túl is közösségépítésre, összetartozásra, egymás iránti tiszteletre tanítják a közösséget.

Annak tudatában, hogy az egyedi kivitelezésű, másfél évszázados népi sírjelek szélesebb körben is érdeklődésre tarthatnak számot, a szervezők további lépésként a kövek állagmegóvásáról és restaurálásáról, a régi temető egészének múltidéző turisztikai látnivalóként történő közkinccsé tételéről álmodoznak. Meggyőződésük, hogy a beteljesüléshez vezető lépéseket megtéve Havadtő közössége a következő hetekben példát mutat hagyományápolásból és örökségvédelemből a környékbelieknek.

Dr. Kinda István