14 cm. A legismertebb cinege. Feje és nyaka fényes kékesfekete, arcfoltja fehér. Testalja citromsárga; mellén és hasán fekete, hosszanti sáv. Háta szürkészöld; farcsíkja és farka szürkéskék. Rendkívül élénk, éber madár. Hajnaltól alkonyatig mozog. A fák legvékonyabb ágait is megvizsgálja, ide-oda röppen, fejjel lefele tornászik. Minden mozdulata ügyes. Ahol nem érez veszélyt, ott nagyon bizalmassá válik. Sűrűn járja a madáretetőket.
Hangja: Rendkívül változatos. Kora tavaszi énekére számtalan magyar hangutánzó kifejezés ismeretes.
Figyelemre méltó Áprily számos költeménye, melyekben a cinke a könnyedség, a bizakodás, a dallamosság megtestesítője. Íme néhány példa:
Koncert
A forrásnál pár fürge cinke perget
becéző szót: Kicsi ér! Kicsi ér!
Nagy tarkaharkály járja fenn a kertet
és néha kasztanyettával kísér.
Zenei ritmusával, az ujjongó örömérzet pazar szépségű soraival vált méltán híressé a Március című költeménye. Rövid soraiban a daktilust – egy hosszú és két rövid szótagból álló ereszkedő versláb (-uu) – trocheus egy hosszú és egy rövid szótagból álló versláb – követi, ezek a verslábak pedig tele vannak a tavasz lüktetésével, örömével és mámorával:
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa*: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Van olyan verssora, melyben a madár hangja más évszakot érzékeltet:
Kopogtatás
Micsoda csattogó zakata ez?
– kiáltottam ki – zeng a házeresz!
Kis cinke-ács volt. Mégis meghatott: Csőrével már az ősz kopogtatott.
A minden tobozt megvizsgáló cinkéket idézi a Biztatás fiatal fenyőknek című versének néhány sora:
ha fürge cinkeraj kutat
magrejtő, barna tobozokban
s növekvő tű-avaron
szaladó szarvas lába dobban.
A picike madár hű hozzánk, télre is itt marad, és hangjából bizakodás árad:
Új cinkeszó
Köd és mínusz tíz. Február.
De az a „kicsicsűr”-madár
nagyvígan fittyet hány neki
s pici gitárját pengeti.
A madarak viselkedése, hangjának elcsitulása is a hangulatfestés eszközévé válik:
Őszi rigódal
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka- s gerleszó.
Ha pártaian s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Nagyszámúak a telet jellemző versei. Nemcsak a hideget, havat és jeget veszi észre, hanem a fehér fényben ragyogó hegyoldalakat, az azúrkék égboltot, a pirók, süvöltő és a szajkó tollának szépségét is.
Téli reggel
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
fény szédítette s egy napos titok,
s dermedt rügy-csipkerózsikák között dalolt:
– Nyitni fog – nyitni fog – nyitni fog!
Remekművet alkotott Szabó Lőrinc Nyitnikék címen. Annyi bizakodás, remény csendül ki a cinke kora tavaszi hangjából, hogy mi, olvasók is bűvkörébe kerülünk. Szívesen idézném a 24 szakaszos lüktető verset, de itt csak ízelítőt adhatok lírai tartalmából:
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj.
A befejező szakaszban azt kívánja a költő, hogy ez a verse nyissa ki az emberek bizakodó szívét.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
