A havasok és hegyvidékek madarai (44.)

Békászó sas (Aquila pomarina)

60-65 cm. Nagyon hasonlít a fekete sashoz, de annál kisebb; a fejteteje és szárnyfedői világosabbak. A felső farkfedői lehetnek fehérrel mintázottak. A fiatalokon kevesebb a fehér foltocska, a tarkójuk legtöbb esetben rozsdaszínű. Siklórepülés közben szárnya a kéztőízületnél behajlik. Zsákmány kutatásakor néha egy helyben szitál. Tavaszon fő eledele a béka, máskor gyíkot, pockot, cickányt vagy más gerincest fog.

A hangja nem téveszthető össze más saséval, a magasan ejtett „kjif, kjif” csak tőle eredhet.

Legtöbb idejét a vizek közelében tölti, de nem ragaszkodik annyira a vízhez, mint a fekete sas. A zavartalan erdős vidékeket kedveli, és természetesen olyan erdőfoltot választ magának, ahol ennivalót is talál. A fészkét fára építi. Románia számos területén kedvezőek az életfeltételek számára. A védett madarak közé tartozik. Az őszi hidegebb napok és éjszakák kezdetekor elvonul.

Méltóságteljes röpte több költőt megihletette. Áprily Lajos Halász-sas című költeménye egyesíti a fekete sas és a békászó sas tulajdonságait. Íme:

A nagy folyó felett kószál, szitál

majd az öreg fűz csúcs-ágára száll.

Összecsukódnak fényes tollai

S magasra tartja büszke, szép fejét.

Ilyen merészen nézett szerteszét

hódolt ország felett a római.

*

Nemes Nagy Ágnes szépnek találta egy ismeretlen afrikai költő sasról szóló versét, ezért gondosan lefordította:

A halász-sas

Figyeld csak: hogy kiáltoz a fán!

Ott: hogy csattog a szárnya, hányja fejét!

Micsoda szép, dalia madár,

pompás tollával tündöklő!

Mikor bementem a folyóhoz,

agyagkorsóval fejemen,

ott láttam a kurubó-fán.

Egerészölyv (Buteo buteo)

50-55 cm. Repülés közben széles szárnya, széles, lekerekített farka és rövid nyaka jellemzi. Az öregek rendszerint sötétbarnák, de tudni kell, hogy a tolluk színe változó, a hasoldaluk világosan foltozott. A gatyás ölyvtől a keresztsávozott farka, szárnyán a kéztőfoltok hiánya és a tollatlan sárga csüdje különbözteti meg. Miután magasba emelkedik, mozdulatlan szárnyon hosszú ideig kering. Ilyenkor  szélesre tárt szárnyán a kézevezők hegye felhajlik, a farkát egyenletesen széttárja. A magasban is jól látszik, hogy a nyaka rövidebb a sasénál. Ritka szárnycsapásokkal lomhán, szinte méltóságteljesen repül. Ha lenn a fűben rágcsálót pillant meg, egy ideig szitálva figyeli. Az egeret, gyíkot vagy más kiszemelt  apró rágcsálót kis magasságból lepi meg. Néha a gyengélkedő apró madárkát is megfogja.

„Hijü-ü, hij-jé” hangja eltér másfajta ölyvekétől. Kedveli a síkságokat, mocsaras-lápos helyeket, a hegyoldalakat és a sziklás tengerpartokat. Fákon, sziklákon vagy talajon fészkel. Ágakból épített nagy fészkébe egy-két-három tojást rak. A fiókák 28-31 nap múlva kelnek ki. A mi egerészölyveink ősszel déli országokba vagy Észak-Afrikába költöznek. Az utat csapatokba verődve teszik meg. Helyükbe északabbra költő rokonaik vándorolnak le. Ha megérzik a tavasz első melegebb napsugarait, már február végén visszatérnek hozzánk.

Egyéni véleményem:

Az egerészölyvet és fiókáját 1988-ban ismertem meg Szovátán. Pál Károly VII. osztályos tanítványom hívta fel a figyelmemet arra az „ülüfészekre”, amelyet a Cseresznyés-hegy aljában, a bükkerdőben vett észre, mert naponta oda szálltak le a szülők, vitték az ennivalót a fiókájuknak.

Egyik derűs júniusi napon Németh János biológus barátommal sokféle fölszereléssel kimentünk a jelzett fa alá. A nagy fészek kb. 12-15 méter magasan lehetett. János volt a mester, én a megfigyelő és a segítség. Akarta látni, hogy mennyire tollasok a fiókák. Ezért fölkötötte a lábszárára a fogas oszlopmászókat, és a fészektől 3 méterre levő sima kérgű bükkfán fölmászott a fészekkel egy magasságba. Onnan jól látta, hogy egy fejlett fióka ül benne, már repülni szeretne. Ott fenn készített 3-4 fényképfelvételt. Lefeljövet megállapította, hogy a fészkes fából csak ceruzavastagságú ágacskák állnak ki, tehát arra a fára is fel tud mászni a fát ölelő kampókkal. Negyedóra múlva már fenn volt, és a fióka félelmében nagyon kihúzódott a fészek szélére. A külső ág billent, és a fióka kifeszítette szárnyait. Menedékesen ereszkedve ott kötött ki mellettem. Megfogtam, majd néhány perc múlva fényképeket készítettünk róla. Távozásunkkor elengedtük a bokrok sűrűjébe, hogy majd rátaláljon az anyja. Azóta minden évben látom Szováta rétjei és erdei fölött a lustán keringő egerészölyvet.