2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A házasságból született és a házasságon kívüli gyermek jogi helyzete

Ahogy már említettük egy előbbi alkalommal, az új polgári törvénykönyv magába foglalja a családi törvénykezés eddig külön törvényekben foglalt előírásait.

Ahogy már említettük egy előbbi alkalommal, az új polgári törvénykönyv magába foglalja a családi törvénykezés eddig külön törvényekben foglalt előírásait.

Románia alkotmányának 48. cikkelye, valamint a nemzetközi jogszabályok értelmében a házasságból született és a házasságon kívül született gyermekeknek egyenlő jogaik vannak.

Az új Ptk. előírásai értelmében az a házasságon kívüli gyermek, akinek leszármazását a törvény szerint megállapították, ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik szülei, illetve azok rokonságával szemben, mint a házasságbeli gyermek. Másrészt pedig mindkét szülő ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik és ugyanazok a kötelességek hárulnak rájuk, mint a házasságon belül született gyerek esetében.

Amikor a gyermek jogi helyzetéről beszélünk általában, a következő tényezőket szoktuk elemezni: név, lakhely, állampolgárság.

A házasságon belül született gyermek neve a következő módon állapítható meg:

– amennyiben a szülők a házasság megkötésekor azonos családnevet nyertek el (az egyik házastárs átvette a másik családnevét, vagy mindketten felvették a két családnevet összetéve), a gyermek azt a családnevet kapja;

– ha a szülőknek különböző családnevük van (a házasságkötéskor mindegyik megtartotta az azelőtt használt családnevet), a szülők közös megegyezés alapján döntik el, hogy a gyermek valamelyikük, vagy mindkettőjük családnevét fogja viselni;

– amennyiben a szülők nem tudnának megegyezni az előbbi lehetőségek egyike felett, a gyámügyi bíróság fog a névvel kapcsolatosan dönteni, közölve a határozatot az illetékes anyakönyvi hivatallal.

Itt még megemlítjük azt is, hogy a szülők esetleges válása nem jár semmilyen következménnyel a házasságon belül született gyermek családnevére nézve.

A házasságon kívül született gyermekre vonatkozó alapszabály a név megállapításával kapcsolatosan nem változott.

Ilyen esetben a gyermek annak a szülőnek a családnevét fogja kapni, akit illetően először állapították meg a leszármazást.

Abban az esetben, amikor mindkét szülőnél egyszerre állapítódik meg a leszármazottság, a gyermek családneve ezek közös megegyezése alapján rendeződik. Ilyenkor a szülőknek két lehetőségük van: a gyermek felveszi egyikük családnevét, vagy mindkettőjük családnevét egyesítve. Amennyiben nézeteltérés lenne ezzel kapcsolatosan, ebben az esetben is a gyámhatóság hoz döntést a gyermek nevére nézve.

Amennyiben a leszármazást először csak az egyik szülőre nézve állapították meg (és ennek következtében a gyermek felvette a nevét), majd utólag a másik szülőre nézve is megállapítják a gyermek kérésére a gyámügyi bíróság rendelkezik ezzel kapcsolatosan.

Megemlítjük még, hogy abban az esetben, amikor a gyermeknek a leszármazottsága csak az egyik szülő esetében van megállapítva, az a szülő fogja a gyermekkel szembeni jogait és kötelezettségeit gyakorolni.

Kérdésekkel vagy hozzáfűznivalókkal forduljanak a szerzőhöz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató