2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint félszáz termelő, gazdag kínálat

A hét végén három napig volt alkalmuk „feltankolni” házias finomságokkal a marosvásárhelyieknek, pénteken ugyanis a Rákóczi lépcső aljában, a Petry-vásáron sorakoztatták fel termékeiket a sokak által már jól ismert termelők, kézművesek, szombat-vasárnap pedig több mint félszázan voltak jelen portékáikkal a Vár sétányon, ahol a házias ízek, hagyományos ételek mellett ínyencségnek számító különlegességekből sem volt hiány.

Fotó: Nagy Tibor


Immár nyolcadik alkalommal, az idén másodszor népesült be termelőkkel a marosvásárhelyi Vár sétány, Maros, Hargita, Kovászna, illetve néhány másik szomszédos megyéből érkezett termelők, kézművesek – közülük legtöbben állandó résztvevők – várták a vásárlókat. A vásár célja támogatni a helyi termelőket, kézműveseket, és rendszeresen lehetőséget biztosítani számukra, hogy értékesítsék termékeiket, a vásárhelyieknek pedig arra, hogy helyi, hagyományos élelmiszerhez jussanak.

A legtöbb termelő Maros megyéből érkezett, és a kézműves sajtoktól a fagylaltig, csokoládéig, házikenyérig, szörpökig, lekvárokig, bogyós gyümölcsökig, zöldségekig, ékszerekig, kozmetikumokig, kézműves sörökig, különféle ízesítésű fokhagymakrémekig, valamint minőségi, fából készült játékokig számtalan termék között lehetett válogatni.

Igen népszerűek a kundi Sajtmanufaktúrában, azaz ifj. Varga István műhelyében készült kellemes állagú, karakteres ízű, hosszan érlelt sajtok. A fiatal termelő folyamatosan bővíti az ízpalettát, többek között feketeszenes, vörösboros, csilis-csokis, diós konyakos, zöld borsos, bazsalikomos, provence-i fűszeres sajtja is van.

Amint megszokhattuk, a sóváradi kézműves fagylalt előállítói, Tóth Zoltán és Kinga szinte minden vásárra előrukkolnak egy-egy különleges ízvilággal, ezúttal a hagyományos csoki, vanília, karamell, illetve különféle gyömölcsös fagylaltok mellett az emberek az uborka-gyömbér-citrom kombinációt kóstolhatták meg.

Az eltevésre készülődő háziasszonyoknak is kapóra jött a vásár, hiszen friss bogyós gyümölcsöket is lehetett vásárolni lekvárnak, szörpnek, a marosvásárhelyi Gyepesi Zsóka és férje a család saját ültetvényein termett áfonyát, piros és fekete ribizlit kínálta. A gyümölcs egy részét feldolgozzák, a vásáron szörpök és lekvárok gazdag választéka várta azokat, akik nem bíbelődnek a főzéssel, inkább készen veszik meg ezeket. A házaspár méhészkedik is, ezért méz, emellett száraztészta, mézeslapok, valamint aprósütemények is sorakoztak az asztalukon. Szintén házias ízekkel várta a vásárlókat a parajdi Horváth Júlia, akinek a laskagombából készült savanyúságait, levesalapjait, pástétomjait, zakuszkáját és szószait a Petry-vásárról már jól ismerik és kedvelik a vásárlók. 

Az egészséges táplálkozás hívei a vásáron Sejt-elmes édességeket is kóstolhattak, és bár első látásra úgy tűnik, mintha a cukrászdákban is kapható lenne ilyen, a Csiszér család udvarhelyi laborjában előállított édességek nem hagyományos alapanyagokból és nem hagyományos módszerrel készülnek, sem lisztet, sem cukrot, sem tojást nem tartalmaznak, és a sütést, főzést, hőkezelést mellőzve állítják elő őket.

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató