Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-03-18 16:00:00
Forr a vita a törvényhozásban az idei költségvetés kapcsán, ha minden jól megy, a napokban elfogadják ennek a végleges változatát. Ha a munka annyira komoly is lenne, mint amekkora politikai energiát visznek bele a pártok, talán jó irányba is elmozdulhatna az ország sorsa, de inkább az látható, hogy itt a cirkuszon van a lényeg.
Ez legjobban talán a szociáldemokraták által beterjesztett módosító javaslatok kapcsán érhető tetten. A legnagyobb kormánypárt március 16-án állt elő egy közleménnyel, miszerint azonosítottak 2,3 milliárd lej többletbevételi forrást, amelyeket a liberális vezetésű pénzügyminisztérium szerintük teljesen indokolatlanul hagyott figyelmen kívül, és el is magyarázták, hogy ezt mire kéne költeni. Ez kívülről profi munkának tűnik, viszont az adatok annyira tévesek, hogy az a Holdról is látszik. Az egyik ilyen beazonosított forrás a szocik szerint a be nem fizetett társadalombiztosítási járulékokból felhalmozódott összeg, ami szerintük 3,7 milliárd lejt tesz ki. Nem tudni, hogy a hírfaragászok vagy a politikusok lőttek-e nagyobb bakot, de ezek a hátralékok összesen közel 19 milliárd lejt tesznek ki az illetékes intézmények friss adatai szerint. A nyugdíjalapba mintegy 14,4 milliárd lejjel tartoznak a cégek, az egészségügyi alapba közel 4,5 milliárddal. Ezeket együtt szoktuk társadalombiztosítási járulékoknak becézni, akármelyiket is vették alapul a szocik, a tévedés adott, csak a nagyságrendje változik.
Ha számolni nem, megoldást ajánlani már tudnak a szocdem pártházban. A közleményük azt mondja, hogy a hátralékokból 1,3 milliárd lejt kötelező behajtani idén. Ez a buzgalom megsüvegelendő, egészen addig, amíg szemügyre nem vesszük, hogy kik is a legnagyobb adósok ezeknek a hátralékoknak az esetében. A társadalombiztosítási adóslista éllovasa hosszú évek óta az állami tehervasút, amely olyan tempóban fizeti be az adóit, ahogyan közlekedni is szokott. Csigairamban. És hagyományszerűen szocdem pártérdekeltségű vezetősége van. Hosszasan lehetne még sorolni a legnagyobb kormánypárt holdudvarába tartozó társadalombiztosítási adósokat. Szóval nem közleményeket kéne faragni, hanem rászólni a haverokra, hogy fizettessék be a rájuk bízott vállalatokkal az adóikat. Vagy ha már ilyen jól megy a rendelkezés, jöhetne egy ukáz arról, hogy kötelező behajtani az euróban is tízmilliárdos nagyságrendű héahátralékot. Ki is törne a polgárháború a pártban még aznap, mert nem maradna hús a fazékban.
Szóval mérföldnyiről látszik, hogy a szociáldemokraták csak a politikai feszültséget szítják a költségvetés kapcsán bemutatott szerepléssel. Színészi teljesítménynek egyébként egész jó, ahogyan aggódnak az adófizetőkért a kamerák előtt. Csakhogy ne felejtsük el, az ők kormányzása nyomán szükségessé vált megszorítások első csomagját, amely a kisembereket érintette a leginkább, csuklás nélkül megszavazták. Csak akkor érte utol őket az aggodalom, amikor a hagyományos pártklienseik, az állami vállalatok és az önkormányzatok következtek a sorban. Mert nem az adófizetők sorsáért aggódnak, csak a saját hatalmukért.