Helikoni zsongás igével, énekszóval

Jó érzés tapasztalni, hogy az Erdélyi Helikon írói ma is zsúfolásig töltenek egy nagytermet Budapesten. Miközben az embernek döbbenten jut eszébe, hogy egy frissen közzétett reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett magyarországiak huszonöt százaléka úgy nyilatkozik, nem szeretné, hogy erdélyi magyar szomszédja legyen. Bizony. Annál felhőtlenebb volt az örömöm, amikor az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány november 20-i jubileumi ünnepségén azt láthattam, hogy a MOM Kulturális Központ négyszáz férőhelyes színháztermében minden szék foglalt. Igaz, hogy a jelenlevők döntő hányada az eltelt évtizedekben Erdélyből kitelepült, vagy családja révén innen származó érdeklődő volt, többségük vásárhelyi, székelyföldi ismerős, de ez mit sem von le abból az élményből, amit az ünnepélyességében is szórakoztató, kellemes hangulatú est nyújtott.

Érezhető volt, hogy a megemlékezés szervezői hagyományossá vált őszi irodalmi összejövetelükön immár kellő tapasztalat birtokában igyekeznek a legjobbat adni a hallgatóságnak. Ezért sem meglepő, hogy mindenki úgy érezhette, az alapítvány évfordulós rendezvényei sorában a mostani volt a legsikeresebb. Talán azért is, mert a Virágveszedelem címet viselő zenés irodalmi előadás létrehozói, közreműködői érzelmileg elkötelezetten, Erdélyhez, a transzszilván szellemhez megannyi szállal kötődve, mély átéléssel szólaltatták meg a helikoni kiválóságok írásait. Az idei kerek évfordulós helikonisták, marosvécsi meghívottak többsége napjainkban már kevéssé ismert. Kovács Dezső 150, Nagy Dániel 130, Finta Zoltán 120, Szemlér Ferenc és Vita Zsigmond 110 esztendeje született, Pakocs Károly 50, Bartalis János 40, Vásárhelyi Z. Emil 30 éve hunyt el. Róluk az est első felében beszélt érdekesen, élvezetesen Takaró Mihály irodalomtörténész. Műveikből ihletetten tolmácsolt szemelvényeket a műsor három színművész előadója, a már erdélyi pályaszakaszában is joggal népszerű Bálint Márta, Dengyel Iván és Óss Enikő. Az előadás irodalmi anyagát válogató és a megemlékezést rendezőként is kiegyensúlyozottá tevő Óss Enikő ismét a korszak és irodalmi termése kitűnő ismerőjének bizonyult, lírát, drámát, humort, nosztalgiát kellő harmóniában elegyítve andalította el, majd derítette mosolyra, nevetésre a nézőket. Énekes gitárosa, a közönséget különleges csengésű, tiszta hangjával és rokonszenves egyéniségével lenyűgöző Filep Anita pedig még inkább lehetővé tette, hogy lélekemelőn játsszanak a hangulatok és érzelmek húrjain. Remélhetőleg Erdélyben is bemutatkozhat valamikor a kárpátaljai származású énekesnő.

Az ilyenkor bemutatott tollforgatók nem csak az előadáson kerülnek előtérbe. Az alapítvány által megjelentetett kiadvány, a Várvédő is felfrissíti emlékezetüket. A lap legújabb számáról alapító főszerkesztője, Medgyessy  Éva foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.  

A műsor második fele a fél évszázada elhunyt halhatatlan székely író, Tamási Áron egyéniségét, műveinek hőseit keltette életre. Takaró Mihály személyes vonatkozásokkal vallomásossá tett esszével rajzolta ki Farkaslaka nagy fiának portréját. Majd a színészek színesítették az arcképet. A jelen levő marosvásárhelyiek számára külön élményt nyújtott az a mozzanat, amikor Bálint Márta visszaidézte egyik sok évvel ezelőtt játszott emlékezetes főszerepét, az Énekes madár Magdóját. Ezúttal Dengyel Iván „mókázott” vele. A művésznőt különben épp ezen a vasárnapon Vásárhelyen köszönthetjük A megszakított repülés című egyéni előadóestjén.

A jubileumi ünnepség másik fénypontja a Kemény János-emlékplakett átadása volt. A névadó unokája, az Erdélyi Helikon–Marosvécsi Kemény Alapítvány elnöke, Kemény Endre, e szép rendezvények főszervezője a 2016-os díjjal Marosi Ildikó és Pomogáts Béla irodalomtörténészeket tüntette ki. A helikoni örökséget és az Erdélyi Szépmíves Céh történetét kutató marosvásárhelyi szerkesztő emlékplakettjét lánya, Marosi Krisztina vette át. Pomogáts Béla, aki számtalan jelentős kötettel népszerűsítette az Erdélyi Helikont és íróit, személyesen mondhatott köszönetet az elismerésért.