Hideg-meleg

• 2011-04-13 08:32:52

• Virág György

 Az elmúlt napokban gyors egymásutánban tapasztaltam, hogy aki nyilvánosan kifejti véleményét, egyúttal tudatosan fel is kell vállalnia, hogy kap ezért hideget-meleget. 

 Az elmúlt napokban gyors egymásutánban tapasztaltam, hogy aki nyilvánosan kifejti véleményét, egyúttal tudatosan fel is kell vállalnia, hogy kap ezért hideget-meleget. Természetesen évek óta ismerem a jelenséget, hiszen alkalmam volt írásban megfogalmazni gondolataimat a helyi lapokban, általában a médiában, és eddig is jöttek visszajelzések arról, hogy nem mindenki osztja véleményemet. Ez így is van rendjén, szóvá se tenném, ha a minapi, engem megszólító, egyébként egykori iskolatársaim nem védték volna olyan vehemenciával véleményüket, mintha csupán az Ő álláspontjuk lehetne az egyedül üdvözítő. Még azt is felvetette egyikük, hogy ha a kettős állampolgárságról nem éppen dicsérőleg gondolkodom, akkor legalább „ne verjem dobra”. 
           Hosszasan fejtegethetném, hogy valahányszor gondolataim írásba foglalására és nyilvánosságra hozására kértek, valóban megtisztelőnek éreztem (és érzem ma is!). Nem arról szólnak tehát sorozatos, kisebb-nagyobb rendszerességgel megfogalmazott cikkeim, hogy én úgy képzelem: az igazság vagy a helyes álláspont egyedüli „birtokosa” volnék. Vallom, hogy kétkedés nélkül nem is érdemes élni, akik pedig megszállottan hisznek vélt igazukban, bizonyára azt gondolják, hogy a sokat emlegetett, egykoron folytonosan fenyegetett „másként gondolkodók” mindahányan valamilyen fondorlatos hátsó szándékkal közelítenek egy-egy témához, személyhez, eseményhez. 
           Az elmúlt alig több mint két évtizedben már bőven volt alkalmunk megismerni a nyilvánosság előtt megszólalók legtöbbjét, hitelességük foka pedig sem a hangerőtől, sem a „tálalástól” nem lett magasabb. Állítom, hogy ismerőseim-barátaim körében szinte teljes egészében azoknak hittek és hisznek, akik a megfogalmazásban, a véleménynyilvánításban egyaránt arra törekednek, hogy ne abszolút igazságokat osztogassanak a „lenézett” hallgatóságnak, olvasónak. Sajnos, a közéleti megnyilatkozók többsége immár évek óta ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy valakiket (persze elsősorban politikai ellenfelüket, hatalomra ácsingózó ellenlábasaikat) legyőzzön, lehetőleg örökre. Tapasztalhattuk immár: illúziókat kergetnek, mert igazságaik nem örök érvényűek, érveik nem állják ki az alapos elemzés próbáját, a tények pedig olyan makacs dolgok, amelyekkel szemben még senkinek sem sikerült diadalmaskodnia. Hiábavaló törekvés volna védelmembe venni a barátaim által nehezményezett gondolataimat, fejtegetéseimet, hiszen pontosan abba a hibába esnék, amit fenti soraimban próbáltam bírálni. Nem, én sem vagyok az egyedüli igazság birtokosa, természetesen. Csupán arra biztatok mindenkit, hogy amennyiben úgy gondolja, közérdeklődésre számot tartó véleménye van bármiről, írjon! Erre biztattam Őket is. Lapunk éppen arra való, hogy többféle véleményt jelentessen meg mindaddig, amíg ezt a lehetőséget törvények biztosítják. Használjuk ki, éljünk vele, mert még emlékeznünk kell, nem mindig volt ez így. Bízzunk viszont abban, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága továbbra is szent marad, írásban és szóban egyaránt. Emlékezhetünk az egykori viccre, hogy az amerikai szólásszabadsággal dicsekvőnek replikázva a romániai azzal válaszolt vissza, hogy nálunk is van szólásszabadság, mire érkezett az amerikai tromfja: de nálunk szólás utáni szabadság is van. Ezt pedig nem sikerült „überelnie” honfitársunknak. Természetesen jelen soraim sem azt célozzák, hogy az „Olvasóink írják” rovatnak szerezzek újabb barátokat, szakavatott szerkesztő foglalkozik a szerencsére igen gyakori beírásokkal. Nagyon sokszor éppen a bőség zavarával kell megküzdenie, hiszen a legnagyobb érdeklődést kiváltó írásokra érkezik a legtöbb vélemény. És ugyancsak természetes, hogy nem valamennyi üti meg a közlés mércéjét, de így is nagyon fontosak, mert tanúskodnak a lap „élő” voltáról. 
          Barátaimnak pedig, akikkel rövidesen egy jelentős évforduló alkalmából újból, szélesebb körben is találkozni fogok, csupán annyit üzenek: ellenvéleményüket ezután is tiszteletben tartom, örvendek, hogy ezt mindenfajta alakoskodástól mentesen, őszintén, civilizált formában elmondták nekem. Csak azt ne kérjék, hogy feltételek nélkül mindenben egyet is értsek velük. Ezt nyilván ezután sem várom el, sem tőlük, sem olvasóimtól.