2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hidrogénbombát tesztelhettek Észak-Koreában

  • 2017-09-03 16:24:10

  • MTI

Észak-Korea hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát.

Észak-Korea hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát. Több ország földrengéstani intézete és a dél-koreai hadsereg előtte közölte, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Több ország és nemzetközi szervezet elítélte a nukleáris kísérletet.
Az észak-koreai bejelentés az állami tévében hangzott el helyi idő szerint vasárnap délután. Eszerint a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítására elvégzett teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és miután a kísérlet „tökéletesen sikeres” volt, ez beigazolódott. A „kétfokozatú termonukleáris fegyvernek példátlan az ereje” – mondta a hírolvasó bemondó.
Szombat este azt jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség, hogy Kim Dzsong Un személyesen vizsgált meg egy „nagy pusztító erejű” hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az ország új interkontinentális ballisztikus rakétájára.
A dél-koreai hadseregnél riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet.
Az AP hírügynökség szerint még szakértőknek is nehéz lehet megállapítani távolról, hogy a tesztelt bomba valóban hidrogénbomba volt. A hidrogénbombát termonukleáris bombának is nevezik, és jóval pusztítóbb az atombombánál, amely a maghasadás elvén működik.
Abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, legalább 10-szer akkora, száz kilotonnás, mint a tavaly szeptemberi ötödik – közölte szinte egybehangzóan a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli Nemzeti Egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora.
Élesen elítélte az észak-koreai kísérleti robbantást Kína, Dél-Korea, Japán, Oroszország, Franciaország, a NATO, az Európai Unió és két nemzetközi szakosított szervezet.
A kínai külügyminisztérium közleményben felszólította Phenjant, hogy „hagyjon fel hibás cselekedeteivel, amelyek nem szolgálják érdekeit, és ne súlyosbítsa a helyzetet”. Észak-Korea „figyelmen kívül hagyta a nemzetközi közösség általános tiltakozását, és végrehajtott egy újabb nukleáris tesztet” – olvasható a közleményben.
Mun Dzse In dél-koreai elnök a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülése után „a lehető legszigorúbb büntetést” követelte Észak-Koreának, köztük diplomáciai lépéseket és újabb ENSZ-szankciókat, hogy „teljesen el tudják szigetelni” az országot.
Herbert McMaster, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon beszélt vasárnap dél-koreai hivatali partnerével, Csung Jui Jonggal – közölte a szöuli elnöki hivatal. Csung később újságírókat tájékoztatva elmondta, hogy „a legerősebb amerikai stratégiai eszközök esetleges Dél-Koreába telepítéséről” beszéltek. Azt nem fejtette ki, hogy mit kell érteni „a legerősebb stratégiai eszközök” alatt. A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy tudja, a két nemzetbiztonsági tanácsadó abban állapodott meg, hogy megvizsgálják a katonai válaszlépés lehetőségét. Viszont a Yonhap arról is értesült, hogy Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke és dél-koreai kollégája már „a hatékony katonai válaszok” szükségességéről beszélt telefonon.
Elítélte a nukleáris tesztet Abe Sindzó japán miniszterelnök is. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pedig azt mondta: újabb szankciókat kellene bevezetni Észak-Korea ellen, egyebek között az ország olajkereskedelmét lehetne sújtani velük.
Tárgyalásokra szólított fel minden érintett felet az orosz külügyminisztérium, amely ezt tartja az egyetlen lehetséges eszköznek a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésére.
A nukleáris kísérletek átfogó tilalmáról szóló szerződés hatályba lépéséért küzdő nemzetközi szervezet (CTBTO) szerint ha Észak-Korea valóban hidrogénbombával hajtott végre tesztet, akkor az azt jelenti, hogy az ország „gyorsan halad nukleáris programjával”. Lassina Zerbo, a bécsi székhelyű szervezet végrehajtó titkára hozzátette, hogy figyelőállomásaik „szokatlan szeizmikus eseményt észleltek”, mért adataikat egyelőre elemzik, majd ennek eredményét vasárnap délután megosztják a tagországokkal.
A szintén bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Amano Jukija közleményében nagyon sajnálatosnak nevezte az új észak-koreai tesztet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Svédország szerint az újabb észak-koreai nukleáris teszttel súlyosbodott az észak-koreai nukleáris válság. Még nagyobb veszélybe került a nemzetközi béke és a stabilitás – írta Twitter-bejegyzésében Margot Wallstrom külügyminiszter.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közleményében azt írta: Phenjan a lépéssel ismét „kirívóan megsértette” az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató