2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hírek

Bezárt a korcsolyapálya

Március 2-án bezárt a marosvásárhelyi várban működő korcsolyapálya, lezárva ezzel is a telet. A létesítmény december közepén nyílt meg, ebben az időszakban 22.651 személy, ebből 16.749 gyerek és 5.902 felnőtt siklott, elesett majd felállt, örült és szórakozott a jégen. A jegyek eladásából 216.947 lej gyűlt össze – áll a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal bel- és külkapcsolati osztályának tájékoztatójában. Amint írják, ismételten köszönik azoknak, akik a várbeli műjégpálya mellett döntöttek, a következő napokban pedig újabb szórakozási lehetőséget és örömforrást biztosítanak.


Tekerj egy jó célért! 

A Marosszéki Közösségi Alapítvány idén is megszervezi a Tekerj egy jó célért! kerékpáros jótékonysági akciót, már várják a támogatásra érdemes projekteket. Az alapítvány illetékesei arra kérik mindazokat, akik ismernek figyelemre méltó, további anyagi erőforrást igénylő kezdeményezéseket, megvalósításokat, hogy március 15-ig nevezzék be azokat az adománygyűjtő akció internetes oldalán. Az április 17-18-ára tervezett akcióról a www.pedaleaza.org honlapon, valamint az esemény Facebook-oldalán (https://fb.me/e/1asV32rW6) lehet többet megtudni. 


Meghosszabbították a határidőt 

Március 31-ig hosszabbították meg a köztisztasági illeték megállapításához szükséges nyilatkozatok benyújtásának határidejét, a zsúfoltság elkerülése, a járványügyi előírások betartása és a várakozási idő csökkentése érdekében. A nyilatkozatokat online is el lehet küldeni a declaratii.salubrizare@tirgumures.ro e-mail-címre. A nyomtatvány letölthető a polgármesteri hivatal honlapjáról. 


Szombaton is lehet adót fizetni 

A hónap végéig szombatonként 8-12 óra között nyitva tartanak a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Adó- és Illetékügyi Igazgatóságának pénztárai. Így hét végén is benyújthatók a hulladékilleték kiszámításához szükséges nyilatkozatok, és befizethetők a helyi adók és illetékek. A hivatal a hét közben tapasztalt zsúfoltság csökkentése érdekében, valamint a késő délutánig dolgozók munkaprogramja figyelembevételével döntött a szombati nyitvatartásról.


Négynapos terápiás program szenvedélybetegeknek 

A Bonus Pastor Alapítvány március 18-21. között négynapos terápiás programot szervez férfi és női szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak Magyarózdon. Jelentkezni március 12-ig lehet a 0265-254-460-as telefonszámon. A program célja az absztinencia megkezdése, információszerzés a függőséggel kapcsolatban, terápiás terv elkészítése, önismeret. A csoportfoglalkozások segítenek a függőséggel való szembenézésben, az önismeretben, információkat lehet szerezni a függőségről, társfüggőségről, ill. segítséget nyújtanak a diagnózisalkotásban és egy terápiás terv elkészítésében. A felvétel előzetes interjú alapján történik. A négynapos függőség- és önismereti program bevezető a 12 napos rövid terápiás programhoz – tájékoztatott Deé Lukács Éva irodavezető. 


Rendkívüli vokálszimfonikus hangverseny 

Március 4-én, csütörtökön 19 órától rendkívüli vokálszimfonikus hangversenyre kerül sor Barokk zene nagyböjt idején címmel a Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmóniának az Erdély Televízióval közösen szervezett koncertjén Steffen Schlandt vezényel, fellép Gebe-Fügi Renáta szoprán és Nicolae Simonov tenor. Koncertmester Péter Béla, oboán Ferencz János és Major Zalán, fagotton Ciprian Bonta, csembalón és orgonán László Cristina játszik, közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa és kamarazenekara. Műsoron: J. Fr. Fasch-, Buxtehude-, Zelenka-, Händel-, Bach-művek. A járvány miatt a hangversenyre csak 186 jegy értékesíthető. Jegyek a filharmónia jegypénztáránál, online az Eventbook honlapján kaphatók. 


XIX. Nyárádszeredai Kertésznap

Március 6-án, szombaton tartják meg a nyárádszeredai kertésznapot a művelődési házban és előterében. Az eseményre várják a kertészeti szaporítóanyagokat, időszerű kertészeti, szőlészeti, méhészeti és mezőgazdasági termékeket, kellékeket, kisgépeket előállító/forgalmazó cégeket és magántermelőket. A kertésznap keretében gyümölcs-, szőlő-, zöldségtermesztési, növényvédelmi és virágkötészeti tanácsadást is igénybe vehetnek az érdeklődők. A Mentor Könyvek Kiadó standján mezőgazdasági és más témájú könyvek közül is válogathatnak/vásárolhatnak a látogatók. A kiállítófelület igénylését március 5-ig lehet jelezni a 0748-620-908-as telefonszámon. A szervezők mindenkit az érvényben lévő egészségügyi előírások betartására kérnek. 


Kettős könyvbemutató

Studia Artis címmel új könyvsorozat jelenik meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának kezdeményezésére. Az egyetem doktoriskolás hallgatóinak munkáiból álló gyűjtemény első két kiadása már el is készült. Nagy Imola és Berekméri Katalin kétkezes könyvbemutatójára március 5-én, pénteken délután 6 órától kerül sor. A beszélgetésre, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oldalán élőben Facebookon is közvetítenek, mindenkit szeretettel várnak, bekapcsolódni Zoom-on keresztül a következő linken lehet: https://us02web.zoom.us/j/88027404095 Meeting ID: 880 2740 4095. Passcode: 096399. Az esemény házigazdája B. Fülöp Erzsébet színművész, a Doktori Iskola igazgatója. Meghívottak: Béres András, a Doktori Iskola korábbi vezetője, Jákfalvi Magdolna és Kékesi Kun Árpád egyetemi oktatók. A sorozat minden kötete a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájában végzett hallgatók kutatásain alapszik. A nyomtatott kiadványok létrejöttét a Communitas Alapítvány támogatta.


Szárhegyi klasszikusok a Bernádyban 

Hazalátogatás címmel nyílt kiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban. Az alkotótáborokat működtető Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ retrospektív válogatással tért vissza a Bernády Galériába. Olyan alkotások tekinthetők meg, amelyeket vásárhelyi születésű vagy itt tanult festők, szobrászok, grafikusok készítettek a művésztelep fennállásának első negyedszázadában. 32 jól ismert vagy részben elfeledett alkotó munkáival találkozhat a helyi közönség. Huszonegyen már nem élnek, egyéniségüket a művésztelepen született műveik elevenítik fel. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató