Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2021-08-02 16:27:14
Második számítógépes elosztás
Augusztus 5-ig, csütörtökig választhatnak a betöltetlenül maradt középiskolai helyekből az első számítógépes elosztás után beiskolázatlanul maradt diákok. A második számítógépes elosztásra augusztus 6-án, pénteken kerül sor, az ekkor felvételt nyerő tanulók 6-án, illetve 7-én adhatják le iratkozási dossziéjukat a szóban forgó középiskolákban. Esti vagy csökkentett látogatású tagozatra július 30-ig iratkozhattak be a korábbi évfolyamok azon végzősei, akik tanévkezdésig betöltik a 18. életévüket. Őket augusztus 5–7. között osztják el a rendelkezésre álló helyek valamelyikére.
Székelyföld Kerékpáros Körverseny
Augusztus 3–7. között (mától szombatig) 15. alkalommal kerül sor a hagyományos Székelyföld Kerékpáros Körversenyre, amely idén teljes mértékben átfogja a Székelyföldet, Kovászna és Hargita megye mellett ugyanis Maros megye, illetve Marosvásárhely is bekapcsolódott a megmérettetésbe. A körversenyen húsz csapat vesz részt.
Nemzetközi keresztyén ifjúsági tábor Csejden
Augusztus 1-jétől 7-éig nemzetközi keresztyén ifjúsági tábor zajlik a csejdi református egyházközségben. A táborban 30 vendég vesz részt Hollandiából, Magyarországról és Felvidékről, hozzájuk aktív résztvevőkként csatlakoznak a falu gyermekei és fiataljai. Előreláthatólag mintegy 60 személy kapcsolódik be a programokba – tájékoztatta lapunkat Bíró Jenő református lelkipásztor.
Életmentés az erdőben
Július 30-án, pénteken este arról érkezett értesítés a 112-es egységes hívószámra, hogy egy nő elindult a mezőrücsi erdő irányába, és azzal fenyegetőzik, hogy nem tér vissza. A helyszínre a mezőrücsi rendőrőrs és a marosvásárhelyi csendőralakulat szállt ki, önkéntesek is részt vettek a mentőakcióban. Hosszas keresés után egy búzatábla mellett találták meg a nőt félig önkívületi állapotban, de erőszakra utaló jelek nélkül. Azonnal kórházba szállították, ahonnan, mivel megfelelő egészségi állapotban volt, szombaton hazatérhetett.
Nyári kulturális programok Szovátán
A szovátai Bernády Közművelődési Egyesület a turisztikai információs iroda közreműködésével, a Maros Megyei Tanács és a szovátai önkormányzat támogatásával újraindította nyári kulturális programjait a fürdőközpont Petőfi parkjában. Az előadások csütörtöktől hétfőig zajlanak a parkban felállított színpadon. A fellépőkről a Visit Szováta Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Kopjafaállítás gróf Széchenyi Zsigmond emlékére
Az Uz Bence Egyesület sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond dédabisztrai vadászatainak emlékére kopjafaavató ünnepséget szervez augusztus 7-én, szombaton délelőtt 11 órai kezdettel a jódtelepi (Ratosnya község) református templomkertben. Beszédet mond Nagy Ferenc helyi református lelkipásztor, dr. Kálmán Attila történész, Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke, dr. Gergely Imre, a Világjáró Magyar Vadászok Klubjának elnöke, dr. Osváth Pál diplomata, vadász, az Uz Bence Egyesület elnöke. A kopjafaavatás alkalmával rövid kulturális programra is sor kerül. A rendezvényt Farkas Csilla Izabella vadász vezeti le.
Rendhagyó könyvbemutató
Demeter József (DeJó) „Gyárfás” Tinitanoda című, a diákszínművek műfajához tartozó könyvét mutatják be augusztus 8-án, vasárnap 13 órakor a kerelőszentpáli református templom dísztermében. A szerzővel Csorbai Loránd helyi lelkipásztor beszélget, közben zsoltárokat és népdalokat szólaltatnak meg együtt hegedűn és gitáron. A szerző ajándékként gyorsportrégrafikákat készít a jelenlevőkről.
VII. Kastélypark Művésztelep
Életre kelt a koronavírus-járvány miatt tavaly szüneteltetett gernyeszegi művésztelep. A Teleki-kastély és parkja július 26. és augusztus 7. között fogadja a hazai és külföldi alkotóművészeket. Az alkotótábornak kilenc művész – Csóka Szilárd Zsolt, Dienes Attila, Gagyi Botond, Miklós Árpád, Lucza Zsigmond, Lilla von Puttkamer, Knyihár Amarilla, Madaras Péter, Pokorny Attila – és Wehner Tibor művészettörténész a vendége. A művésztelepen készült alkotásokból rendezendő kiállítás augusztus 7-én, szombaton 18 órakor nyílik meg a kastélyban.