2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hírek

  • 2020-09-01 15:15:03

  • -

Elismerések marosvásárhelyi színművészeknek 

Augusztus 29-én, vasárnap a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának zárásán a soproni Petőfi Színházban színre vitt Római karneválban nyújtott teljesítményéért Farkas Ibolya a zsűri Színészi Nagydíját nyerte el. Életműdíjat kapott Boráros Imrén kívül Kárp György is, aki a Római karneválban játssza a Direktor figuráját. Az előadás rendezője a Jászai-díjas Pataki András, a színház igazgatója.

Kovács Hajnal lett a Romániai Magyar Néptáncegyesület alelnöke 

Augusztus 29–30-án a sepsiszentgyörgyi Park szálloda teraszán tartotta tisztújító közgyűlését a Romániai Magyar Néptáncegyesület. A rendezvényt áprilisra tervezték, de a vírusjárvány miatt el kellett halasztani. Az egyesület korábbi elnökének, Deák Gyula Leventének, a Háromszék Táncegyüttes igazgatójának lejárt a mandátuma, és nem vállalta tovább a tisztséget. Két elnökjelölt volt: Virág Endre sepsiszentgyörgyi hivatásos táncos, a sepsiszentgyörgyi Alkotások Háza hivatásos néptáncosa és Fülöp Ágnes alelnök, rendezvényszervező, a kolozsvári Ördögtérgye tánccsoport vezetője, aki alelnökként folytatta tevékenységét a szervezetben. Az elnök Virág Endre lett, helyettesének Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatójának javaslatára Kovács Hajnalt, a felfalusi Bíborka néptáncegyüttes vezetőjét választották. Az egyesületnek 32 tagja van – öt hivatásos, a többi pedig amatőr együttes. Megyénkből tagjai a segesvári Kikerics, a marosvásárhelyi Boróka, a dicsőszentmártoni Kökényes, a felfalusi Bíborka, a körtvélyfáji Bokréta, a Bekecs Néptáncszínház és a Maros Művészegyüttes. Az együttes célja többek között a néptáncmozgalom összehangolása, a csoportok tudástárának bővítése, szakmai támogatása. 

Megnyílt a Maros Mezőségi Művésztelep 

Augusztus 30-án tizennégy marosvásárhelyi, mezőpaniti, kolozsvári, aranyosgyéresi és csíkszeredai meghívott alkotó részvételével a mezőpaniti református ifjúsági központban megnyílt a XV. Mezőpaniti Molnár Dénes képzőművészeti alkotótábor. A táborzárás szeptember 6-án lesz. A táborban készült új alkotásokat az ifjúsági központban vasárnap 12 órától nyíló kiállításon láthatják az érdeklődők. Szervezők: a Maros Mezőségi Művésztelep és a Monográfia Alapítvány, támogatók a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal, a református egyház, a Communitas és a Bethlen Gábor alapítványok. 

Elmarad a turné 

A Maros Művészegyüttes szeptember 4. és 6. között hivatalos lett volna a Pécs melletti Bőköz fesztiválra. Az esemény keretében négy faluban léptek volna fel két folklórműsorral, és Erdély legszebb néptáncait mutatták volna be. A vírusjárvány miatt azonban le kellett mondani a turnét, így az együttes itthon folytatja munkáját. Legközelebb a Teleki Téka udvarán a már hagyományossá vált folklóresten láthatja a közönség a táncosokat. Az időpontot és a műsort közlik az érdeklődőkkel. 

Meghosszabbodott a határidő – előzetes helyfoglalás 

A Boróka Ifjúsági Egyesület és a Táncolj Velünk Egyesület a Maros Művészegyüttessel közösen az együttes kövesdombi előadótermében szeptember 12-én, jövő szombaton 14 és 22 óra között a hetedik alkalommal szervezi meg a Játssz a figurával! – erdélyi legényes- és verbunkversenyt, amelyre ifjúsági és felnőttkategóriában lehet jelentkezni. A korábbi szeptember elsejei jelentkezési határidőt a szervezők meghosszabbították szeptember 5-én éjfélig. A versenyzőknek egy kötelező és egy szabadon választott táncot kell bemutatniuk. A versenyre való nevezés ingyenes. Jelentkezni az alábbi elérhetőségen lehet: https://forms.gle/3EEktC1fgQuRNfsDA, a jatsszafiguraval@gmail.com e-mail-címen és a (40)751-013-707-es telefonszámon. A járványra való tekintettel a nézőknek is a megadott telefonszámon kell előzetesen helyet foglalniuk. A nézőtéren kötelezők a járványügyi szabályok. Eddig 49 versenyző jelentkezett. 

Kézművestábor 

Augusztus 22–25. között Nyárádszentsimonban a Spectrum Színház gyékényfonó és ökolenyomat-tanfolyamot tartott. A helyszínt a helybéli Harangláb Kulturális Egyesület biztosította. A képzést a tacsi gyékényfonó-oktató Szilágyi Ilona és Pásztor Katalin, valamint Lázár Éva mezőfelei népi tárgyalkotó iparművészek vezették, az ecoprint technikát Mihály Eszter mutatta be a jelenlevőknek. Részt vett 15 személy Aradról, Kolozsvárról és környékéről, Sepsiszentgyörgyről, Erdőfüléről és Maros megye több helységéből. A résztvevők saját ceruzatartót, lábosalátétet, kenyereskosárkát, ékszerdobozt és szatyort készítettek, növényi alapanyaggal festették meg a tárgyakat és ún. ecoprint technikával, levélmintákkal díszítettek különböző ruhaneműt (selyemsál, blúz, szoknya). A tábor kiegészítő programjaként Köllő Melinda irányításával gyógynövényeket és festékalapanyagul szolgáló növényeket gyűjtöttek a résztvevők, és kemencében kenyeret is sütöttek. A képzést a Csoóri Sándor Alap támogatta. 

Hírszerkesztő: Vajda György 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató