2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hírek

Marosludas és Jedd is vörös zóna

A Maros megyei katasztrófavédelmi bizottság október 19-i rendelete értelmében azokon a településeken, ahol a koronavírus-fertőzöttek lakossági aránya meghaladta a 3 ezreléket, minden 5 év fölötti személynek kötelező védőmaszkot viselni, amikor elhagyja a lakást. Az intézkedés az október 23-i, pénteki figyelmeztetés értelmében a megye hét településén, Marosvásárhelyen, Nyárádtőn, Maroskeresztúron, Kozmatelkén, Marosszentkirályon, Marosszentgyörgyön és Marosszentannán kívül Marosludast és Jeddet is érinti. Azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi arány kisebb 3 ezreléknél vagy megegyezik azzal, a köztereken – buszmegállókban, vasútállomásokon, turisztikai látványosságok közelében, sétányokon, illetve az iskolák ötvenméteres körzetében – kötelező a maszkviselés. A rendelet értelmében ott, ahol az ezer főre eső fertőzöttek száma meghaladta a hármat, a vendéglők, kávézók beltéri helyiségei zárva tartanak, a szállodák, panziók vendéglőiben, kávézóiban pedig csak a szállóvendégeket szolgálják ki. Magánrendezvények – esküvők, keresztelők, bankettek – szervezése szabadtéren is tilos.


Virágvásár Marosvásárhely főterén

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala virágvásárt szervez csütörtöktől. Október 29-én, a főtéri vásáron az év-szaknak megfelelő virágokat és virágkompozícióikat állítják ki a termesztők. A kérelmeket október 19-ig lehetett benyújtani az intézmény székhelyén. Az önkormányzat közleménye szerint a virágvásárt az érvényben levő törvényes előírások mellett szervezik meg, a COVID–19-járvány terjedésének megelőzésére és visszaszorítására vonatkozó feltételek betartásával.


Szülőföldön magyarul – közeledik a határidő

Mint ismeretes, a magyar anyanyelvű oktatásban részesülő gyermekek szülei október 30-áig igényelhetik a Szülőföldön magyarul program keretében a 2019–2020-as tanévre nyújtott magyarországi támogatást. A program lebonyolítói az igénylők küldeményét – a szükséges iratokkal – a postai bélyegző legkésőbb október 30-i dátumával fogadják el. Bővebb tájékoztatás a 0266-244-450-es telefonszámon, illetve a www.szulofoldonmagyarul.ro internetes oldalon kérhető.


Székhelyigénylők figyelmébe

Azok a civil szervezetek, politikai alakulatok és közintézmények, amelyek székhelyet igényelnek Marosvásárhelyen, november közepéig, 15-ig iratkozhatnak fel a 2021-re vonatkozó prioritási listára. Azok a kérelmezők, akik az előző években is igényeltek helyiséget, és szeretnének felkerülni a prioritási listára, ugyancsak kötelesek megjelenni az iratcsomó frissítése céljából. A típuskérvényeket a 10-es irodából (földszint) lehet beszerezni – tájékoztatott Cosmin Blaga-Zătreanu ügyvezetőigazgató- helyettes.


Csendőrségi állásokra toboroznak

A marosvásárhelyi Ferdinánd király mobil csendőralakulat személyzetet alkalmaz október 19-től november 8-áig külső forrásból ideiglenes jelleggel, a veszélyhelyzet idejére. 33 betöltetlen altiszti pozícióba várják azokat a jelentkezőket, akik eleget tesznek a követelményeknek. Bővebb felvilágosítással a www.jandarmeriamobilamures.ro honlapon szolgálnak.


Nemzetközi fotópályázat

A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának diákszervezete, a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) hetedik alkalommal szervezi meg a Sapixel nemzetközi fotópályázatot, melyre november 1-ig lehet benevezni. A szervezők két témában – utcafotó (streetphoto) és veszély – várják az alkotásokat. A versenyre bárki küldhet pályamunkát a világ bármely pontjáról. A szervezők összesen 1130 dollár értékben osztanak ki első, második, illetve harmadik díjat a két kategóriában. A pályamunkákat kizárólag elektronikus formában lehet elküldeni a sapixel@khok.ro e-mail-címre, a pályázó nevével, életkorával és lakcímével. A pályázók lássák el munkáikat a kívánt kategória címével. Egy pályázó témakörönként egyetlen képpel nevezhet be, további információk és a részletes követelmények a Sapixel International Photo Contest Facebook-eseményen olvashatók.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató